Detailed search

A Miskolci Törvényszék 2018. szeptember 27-én ítéletet hirdetett, annak a letartóztatásban lévő vádlottnak az ügyében, aki álmában akarta elvágni volt felesége nyakát, majd ezt követően öngyilkosságot kísérelt meg.

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a három férfinak az ügyében, akik ütlegelték és megszúrták a sértetteket, majd elhajtottak a helyszínről. 

Határozathozatalra elnapolta a nyilvános ülést Szegeden a Fővárosi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa az emberölés és más bűncselekmények miatt R. E. és társai ("Ároktői banda") ellen indított büntetőügyben. A határozathozatal napjául október 3-a pénteket jelölte ki a táblabíróság. A csütörtökön és pénteken tartott két tárgyalási napon elhangzott a vádbeszéd, majd a védőbeszédek, és a vádlottak is  nyilatkoztak az utolsó szó jogán.
 

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben a vádlottat közfeladatot ellátó, védekezésre képtelen személy és több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja az ügyészség. 

A Fővárosi Törvényszék 2023. január 30-án felmentette azt a férfit, akit közfeladatot ellátó személy, több ember, valamint védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádoltak. A bíróság egyben elrendelte a kényszergyógykezelését. 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2022. október 31-én a több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban egy hónap időtartamra elrendelte Á.I. gyanúsított letartóztatását. 

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2022. október 28-án az esti órákban a nyíregyházi vasútállomáshoz közeli egyik italboltban italozott két ismerősével, mely során a gyanúsított és egyik ismerőse között vita alakult ki majd kölcsönösen lökdösni kezdték egymást. 

A Budapest Környéki Törvényszék dr. Szalay Csaba vezette büntető tanácsa 2019. január 11-én folytatólagos és nyilvános tárgyalás-sorozatot követően hirdetett ítéletet annak a nőnek az ügyében, aki pénzszerzés céljából különös kegyetlenséggel, egy diótörő kalapáccsal meggyilkolta a helyiek körében köztiszteletnek örvendő idős pedagógus méhészházaspárt.

A Szombathelyi Törvényszék tájékoztatja a sajtó képviselőit és az érdeklődőket, hogy a 2019. február 20-21. napjaira tűzött tárgyalás beállításra került, és a következő tárgyalást a törvényszék 2019. április 24-25-én 9 órára tűzte.

A Szombathelyi Törvényszék a tárgyalást megelőzően a kialakult gyakorlatnak megfelelő regisztrációs felhívást fog közzétenni.

Szombathely, 2019. február 19.

Szombathelyi Törvényszék Sajtóosztály

Hét év hat hónap fegyházbüntetésre ítélte két rendbeli, jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt, mint többszörös visszaesőt a Nyíregyházi Járásbíróság a 2023. május 4-én megtartott előkészítő ülésén azt a vádlottat, aki 2019. és 2021. között csalt ki pénzt sértettektől, honvédelmi minisztériumi dolgozónak vagy rendőrnek adva ki magát.

A Miskolci Törvényszék február 3-án tartott első tárgyalást annak a vádlottnak az ügyében, aki a vádirat szerint 2018 áprilisában 33 évnyi házasság után egy felmosó nyelével okozhatta férje halálát, miskolci otthonukban.

A Fővárosi Törvényszék különös visszaesőként életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, akit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével vádoltak. A bíróság megszüntette a vádlottal szemben korábban más ügyben kiszabott szabadságvesztés büntetésből engedélyezett feltételes szabadságot, illetve jelen ügyben kizárta a vádlottat a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.

Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Törvényszék annak a fiatalkorú nőnek az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint egy borsodi kisvárosban 2023 februárjában – titkolt terhességét követően – házuk hátsó udvarán megszülte gyermekét, elvágta a köldökzsinórt, WC-papírt tömött az újszülött szájába, majd átdobta a szomszédos ingatlanra és magára hagyta. 

A gyermeket a kiérkező rendőrök találták meg, átadták a mentőegységeknek, azonban a csecsemő az ellátatlanság és a téli időjárással járó alacsony külső hőmérséklet okozta kihűlés miatt elhunyt.



 Emberölés előkészületének bűntette miatt emelt vádat az ellen a terhelt ellen az ügyészség, akinek büntetőügyében a Budapest Környéki Törvényszék 2022. május 12-én megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2019. március 24-én elrendelte annak a személynek a letartóztatását, akit az ügyészség terrorcselekmény bűntettével és más bűncselekmény elkövetésével gyanúsít.

 

A bíróság indokolása szerint F. H. megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016-ban Szíriában – az Iszlám Államhoz köthetően – legalább 10 személy kivégezésében részt vett.

Nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt indult büntetőügyben tartott előkészítő ülését 2021. április 28-án a Budapest Környéki Törvényszék.

Egy emberölés helyszínén, éjszaka tartott tárgyalást Miskolcon a Debreceni Ítélőtábla. A Dr. Balla Lajos vezette bírói tanács a helyszínt bejárva vizsgálta a tanú szavahihetőségét. Meg kellett győződniük arról, hogy az elkövetés idején fennálló hang- és fényhatások hogyan befolyásolták a tanú által mondottakat. A Debreceni Ítélőtábla aznap délelőtt Debrecenben is tartott tárgyalást, ahol szakértőket hallgatott meg. K. M. E. emberölés bűntette ügyében újabb tárgyalás 2016.10.18-án 10 órától lesz Debrecenben. 

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2017. szeptember 20-án megkezdődött az a tárgyalássorozat, amelyben az ügyészség a vádlottat életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekményre elkövetett hamis tanúzás bűntettével vádolja.
 

A jogerősen megállapított tényállás szerint a 46 éves vádlott, akit korábban emberölés, rablás és testi sértés miatt ítéltek el, utolsó büntetéséből 2018 októberében szabadult. 

Az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt Cs. K. és társai ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla 2025. január 29-én kihirdetett ítéletével az I. rendű vádlott maximális tartamú, 25 év fegyházbüntetését változatlanul hagyta, míg J. M. II. rendű vádlott és J. D. III. rendű vádlott cselekményeit különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette kísérletének minősítette, amit a II. rendű vádlott tettesként, a III. rendű vádlott pedig bűnsegédként követett el. A II.