Detailed search

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer birtoklásának bűntette miatt M. F. ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét.  Így a vádlott nő jogerős büntetése 5 év 6 hónap börtön és 6 év Magyarország területéről történő kiutasítás lett.

Az ítélet indoklása szerint az ügy minden körülményét figyelembe véve az elsőfokú bíróság törvényes és arányos büntetést szabott ki, ezért sem a büntetés súlyosítására, sem annak enyhítésére nem kerülhetett sor. 

A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

A Pécsi Ítélőtábla 2020. július 30-án 10 órakor hirdet határozatot a Szeviép-ügyben.

 

Előzmények:

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2020. augusztus 3-án a felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban 2020. szeptember 3-ig elrendelte négy gyanúsított (három férfi és egy nő) letartóztatását. 

A Pécsi Járásbíróság 2020. augusztus 28-án, egy hónapra elrendelte K. Z. és 11 társa letartóztatását, bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. május 15-én távmeghallgatás útján megtartott ülésén elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik ellen a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt folytat nyomozást.

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésével egy év hat hónap – végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetéssel sújtotta azt az 52 éves Fejér megyei férfit, akivel szemben orgazdaság bűntette és hamis egyedi azonosító jellel rendelkező dolog felhasználásával elkövetett, egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt emelt vádat az ügyészség.

 

Letartóztatta a bíróság azt a férfit, aki társaival egymás után kétszer is ki akart rabolni egy iskolát. Ellene folytatólagosan elkövetett lopás bűntette miatt nyomoz a Ceglédi Rendőrkapitányság.

A Fővárosi Törvényszék jogerős végzésével elrendelte egy német állampolgárságú férfi átadási letartóztatását és egyszerűsített eljárásban történő átadását a német hatóságoknak. A terheltet 2017. május 15-én Magyarországon vette őrizetbe a Soproni Rendőrkapitányság európai elfogatóparancs alapján.
 

A Mezőkövesdi Járásbíróság 2021. február 2-án elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, akit azzal gyanúsítanak, hogy vásárlás szándékát keltette, majd pénzt követelt és hosszasan bántalmazta a sértetteket egy szomolyai kézműves üzletben.

A Pécsi Járásbíróság 2021. február 5-én elrendelte egy harkányi férfi letartóztatását egy hónapra felfegyverkezve, csoportosan és erőszakkal, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmazva elkövetett rablás bűntette alapos gyanúja miatt.

Álmából riasztottak fel egy idős nőt a rablók. Zsákmányukkal kerteken át menekültek az éj leple alatt, de évekkel később a rendőrök a nyomukra bukkantak. Egyiküket már elfogták és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indított eljárást a férfi ellen, akit a bíróság letartóztatott.

A többrendbeli lopás bűntette miatt indult ügyben a Tatai Járásbíróság előkészítő ülésen elfogadta az elkövető beismerő vallomását, és a vádlottat 2 év börtönbüntetésre, valamint 2 év közügyektől eltiltásra ítélte.  Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és a védője enyhítésért jelentett be fellebbezést, így az nem jogerős.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
 

Az Encsi Járásbíróság ítéletet hozott annak a két vádlottnak az ügyében, akik egy gönci élelmiszerboltból tulajdonítottak el árukat még 2021 májusában. 

Az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt bíróság elé állítás keretében jogerős ítéletet hozott a Hajdúböszörményi Járásbíróság 2022. november 15-én.

Az elsőfokú bíróság a 19 éves grúz vádlottat - tolmács közreműködésével - bűnösnek mondta ki, ezért őt 2 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, valamint 4 évre kiutasította Magyarország területéről.

A Sárvári Járásbíróság 3 rendbeli személy elleni erőszakos cselekmény elkövetésével fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége és más, többek között vagyon elleni, ittas járművezetések miatti bűncselekmények miatt halmazati büntetésül 6 év 6 hónap fegyházra, 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy többszörös visszaeső, jelenleg ismeretlen helyen lévő vádlottat azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Vele szemben 1.009.231 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el, kötelezte továbbá 955.458 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Veszprémi Járásbíróság a 2017. november 20-án kihirdetett ítéletével a vádlottat ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt 2 év – végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztés büntetésre és 5 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte.
 

Marihuána termesztésre alakított ki egy ingatlant három gyanúsított. A negyedik terhelt a csoport egyik tagjától továbbértékesítésre szerezte be a kábítószert. 2023. január 26-án a Budakörnyéki Járásbíróság elrendelte mind a négy férfi letartóztatását. Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást az ügyben.

2022 decemberétől a három idősebb gyanúsított egy ingatlanban cannabis termesztésbe kezdett, hogy az abból készülő marihuánával kereskedjenek. 

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2023. április 3-án, előkészítő ülésen kihirdetett ítéletében bűnösnek mondta ki azt a férfit, aki egy páncélszekrényből többezer eurót lopott.

A vádlott az előkészítő ülésen beismerő vallomást tett, a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte, a tárgyaláshoz való jogáról lemondott.

A Fővárosi Törvényszék 2023. április 5-én előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben az egyik vádlottat társtettesként, folytatólagosan és bűnszövetségben elkövetett pénzhamisítással, míg a másikat pénzhamisítás bűntettének kísérletével vádolja az ügyészség.