Detailed search

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa J. M. fegyházbüntetését 10 évre enyhítette. Az 1996 júniusában született Kálmán utónevű gyermeke esetében a szülői felügyeleti jog megszüntetését mellőzte, tekintettel arra, hogy 18. életévét betöltötte. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék által megállapított tényállás szerint a férfi együtt élt édesanyjával és annak unokájával egy szabolcsi településen. A vádlott 2022 áprilisában ittas állapotban ment haza, majd korábbi fenyegetéseit beváltva meggyújtotta a bejárati ajtó melletti függönyt és közben megöléssel fenyegette a sértetteket. A lángokat észlelte a lakásban tartózkodó két sértett, akik az időközben odaérkező ismerősük segítségével eloltották a tüzet.

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék által megállapított tényállás szerint I., II. és III. rendű vádlottak 2020 decemberében Rozsályon vendégeskedtek a két sértettel, ittas állapotba kerültek. A II. rendű vádlott nézeteltérésbe került az egyik sértettel. A vitába I. rendű vádlott is bekapcsolódott, ököllel megütötte a másik sértettet. Ezt követően mindannyian kiszaladtak az udvarra, ahol verekedni kezdtek. A közelben lakók értesítették az egyik sértett testvérét, aki a helyszínre érkezett. Az I.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 343 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2025
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 434 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 122 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 287 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 91 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 285 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 122 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 203 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 204 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 221 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 742 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 669 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 670 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 679 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 791 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 229 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016