Detailed search

Image

A tervek szerint 2020-ban már modern tárgyi eszközökkel és technológiával felszerelt új épületben fogadja az ügyfeleket a Ráckevei Járásbíróság. Ráckeve Város Önkormányzata az eredményes közbeszerzési eljárást követően megkezdte a Budapest Környéki Törvényszék (BKT) illetékességi területéhez tartozó Ráckevei Járásbíróság új épületének kivitelezését, a Kossuth utca 14. szám alatt már folynak az alapozási munkák.

A T. Cs. I. és társai ellen csalás bűntette miatt folyamatban lévő 25.B.192/2016-os számú büntetőügyben a 2024. július 3-án, 5-én, 10-én, 12-én, 16-án, 17-én, 18-án és 19-én 9 órakor kezdődő tárgyalásra kötelező előregisztrációt hirdet a Fővárosi Törvényszék. 

 

A tárgyalás helyszíne minden esetben a Markó utca 27. szám alatti épületben a II. emelet 59. számú tárgyalóterem. 

 

A helyiség befogadóképessége korlátozott, ezért a részvétel mind a sajtó munkatársai, mind pedig a hallgatóság részére regisztrációhoz kötött!

 

Az érdeklődők

a 2024. július 3-i tárgyalásra 2024. július 2-án 9 óráig,

a 2024. július 5-i tárgyalásra 2024. július 4-én 9 óráig,

a 2024. július 10-i tárgyalásra 2024. július 9-én 9 óráig,

a 2024. július 12-i tárgyalásra 2024. július 11-én 9 óráig, 

a 2024. július 16-i tárgyalásra 2024. július 12-én 9 óráig, 

a 2024. július 17-i tárgyalásra 2024. július 16-án 9 óráig,

a 2024. július 18-i tárgyalásra 2024. július 17-én 9 óráig, míg 

a 2024. július 19-i tárgyalásra 2024. július 18-án 9 óráig jelezhetik részvételi szándékukat az fthallgatosag@birosag.hu e-mail-címen.

Azon érdeklődök, akik minden tárgyalásra szeretnének regisztrálni, egy levélben jelezzék részvételi szándékukat.

Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hogy a megadott határidőn túl érkező jelentkezéseket nem áll módunkban befogadni!

Kérjük a sajtó munkatársait, hogy kérelmükben nevezzék meg az általuk képviselt sajtóorgánumot, lehetőség szerint adják meg az érkező munkatárs nevét, valamint azt, hogy az illető milyen minőségben kíván részt venni a tárgyaláson (újságíró, fotós, operatőr stb.).

Magánszemély érdeklődő a személyazonosító igazolványában szereplő nevével regisztrálhat a tárgyalásra.

A várható nagy érdeklődésre és a férőhelyek korlátozott számára tekintettel a televíziós stábok részéről legfeljebb 2 fő (1 operatőr, 1 fő riporter), az írott sajtó részéről pedig 1 fő újságíró és 1 fő fotós számára tudunk helyet biztosítani a tárgyalóteremben.

A Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya a tárgyalást megelőző munkanapon 16 óráig minden jelentkező számára visszaigazolást fog küldeni arról, hogy regisztrációja sikeres volt-e vagy sem. 

A megadott határidőn túl érkező jelentkezésekre nem reagálunk!

A részvételi jogosultságot a tárgyalóterembe történő belépést megelőzően ellenőrizzük.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály
 

2024. 01. 10.

A Fővárosi Törvényszék 2024. január 10-én kihirdetett elsőfokú – nem jogerős ítéletével – 2 év 6 hónap börtönbüntetésre, valamint 3 év közügyektől és 5 év szakértői tevékenységtől mint foglalkozástól eltiltásra ítélt egy igazságügyi szakértőként is tevékenykedő pszichiátert, akit hatósági eljárásában elkövetett vesztegetés, továbbá büntetőügyben hamis tanúzásra felhívás bűntettével vádolt az ügyészség.

2024. 01. 23.

A Fővárosi Törvényszék 2024. január 22-én előkészítő ülést tartott egy férfi ügyében, akit emberölés bűntettének kísérletével vádol az ügyészség.

A vádirat szerint a terhelt a sértettel kötött megállapodás alapján havi 20 ezer forintért cserébe a sértett telkén lévő ablaktalan melléképületben lakott, amelynek ajtónyílását csak egy pokróc takarta.

Év: 2012 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 27 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Image

Könnyű testi sértés, rágalmazás, levéltitok sértés – legtöbbször ilyen esetekben indul magánvádas eljárás a bíróságokon. Ezekben az ügyekben tulajdonképpen a magánvádló az ügyész, neki kell bizonyítania, hogy bűncselekmény történt és bármikor indoklás nélkül ejtheti a vádat. Az eljárás speciális szabályairól beszélgettünk dr. Fazekas Ágnessel, a Budapest Környéki Törvényszék bírájával.

Év: 2014 OBT dokumentum típusa: Határozatok Dokumentum: Letöltés

A Fővárosi Törvényszéken és az illetékességi területén működő kerületi bíróságokon az informatikai rendszerek karbantartása miatt 2024.07.29. (hétfő) 14:00 óra és 2024.07.31. (szerda) 08:00 óra között az elektronikus ügyintézéshez kapcsolódó szolgáltatáskiesés tapasztalható (beadványok lajstromozása, bírósági határozatok kiküldése, végzések közzététele).

A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 394/G. § (10) bekezdése, valamint a 2016. évi CXXX. törvény 617. §, illetőleg a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 154. § (2) bekezdése alapján a Fővárosi Törvényszék és illetékességi területén működő járásbíróságok vonatkozásában 2024.07.29., 2024. 07. 30. és 2024.07.31. napja a napokban és munkanapokban megállapított határidőkbe nem számít bele.

Pályázási határidő

793.E/2018. (XI. 20.) OBHE
határozat
 Pályázati kiírás a Budapest Környéki Törvényszéken

egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Budapest Környéki Törvényszéken egy büntető ügyszakos törvényszéki bírói (280. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.
A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.
A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

Pályázási határidő

118.E/2023. (III. 20.) OBHE határozat
pályázati kiírás a Budapest Környéki Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Budapest Környéki Törvényszéken egy büntető ügyszakos (másodfokú) törvényszéki bírói (289. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:
2023. április 25. napja

Pályázási határidő

445.E/2024. (XI. 13.) OBHE határozat
pályázati kiírás a Budapest Környéki Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Budapest Környéki Törvényszéken egy büntető ügyszakos törvényszéki bírói (207. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:
2025. január 10. napja

Pályázási határidő

370.E/2024. (IX. 17.) OBHE határozat 
pályázati kiírás a Budapest Környéki Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Budapest Környéki Törvényszéken egy közigazgatási ügyszakos törvényszéki bírói (277. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:
2024. október 25. napja

Pályázási határidő

108.E/2019. (II. 20.) OBHE 
határozat 
 Pályázati kiírás a Budapest Környéki Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Budapest Környéki Törvényszéken egy gazdasági ügyszakos törvényszéki bírói (111. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:
2019. március 25. napja.

Pályázási határidő

279.E/2019. (V. 20.) OBHE 
határozat 
 Pályázati kiírás a Budapest Környéki Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Budapest Környéki Törvényszéken egy polgári ügyszakos törvényszéki bírói (75. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 
A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.
A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:
2019. június 20. napja.

Pályázási határidő

216.E/2022. (VI. 13.) OBHE határozat
Pályázati kiírás a Budapest Környéki Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Budapest Környéki Törvényszéken egy gazdasági (cég) ügyszakos törvényszéki bírói (50. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:
2022. augusztus 30. napja

Pályázási határidő

35.E/2025. (I. 28.) OBHE határozat
pályázati kiírás a Budapest Környéki Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Budapest Környéki Törvényszéken egy polgári ügyszakos törvényszéki bírói (55. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:
2025. február 25. napja

Pályázási határidő

157.E/2025. (IV. 3.) OBHE határozat 
pályázati kiírás a Budapest Környéki Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Budapest Környéki Törvényszéken egy gazdasági ügyszakos törvényszéki bírói (73. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:
2025. május 15. napja