Detailed search

A Fővárosi Törvényszék 2015. március 6-án kihirdetett ítéletében hatályon kívül helyezte a Budapesti Népbíróság és a Népbíróságok Országos Tanácsa által hozott ítéleteket és néhai dr. Hóman Bálintot az 1945. évi VII. törvénycikkel törvényerőre emelt 1945. évi miniszterelnöki rendelet 11. szakasz 1. pontjában írt háborús bűntett vádja alól felmentette. 
 

Folytatólagosan elkövetett zsarolás vádjával állt a Keszthelyi Járásbíróság előtt két vádlott 2015. március 11-én.  A férfit és a nőt  a bíróság bűnösnek mondta ki, s nem jogerősen börtönbüntetésre ítélte.

Testi sértés bűntettében bűnösnek mondta ki és egy év – végrehajtásában egy év próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte a Miskolci Törvényszék azt a 79 éves vádlottat, aki a kerítésén levő kirajzott méhrajra ütött rá több alkalommal cirokseprűvel, akik ettől megvadultak és a sértettnek 50-100 méhcsípést okoztak. 
 
A Nyíregyházi Járásbíróság 2015. április 24-én jogerős tárgyalás mellőzésével meghozott végzésével S.L. I. rendű és S.T. II. rendű vádlottakat közveszély okozás vétsége miatt 200.000-200.000 Ft pénzbüntetésre ítélte. 
 
A Nyíregyházi Törvényszék a mai napon 14 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte P. J. vádlottat aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt. Elrendelte a bíróság a vádlottal szemben a Nyírbátori Járásbíróság által korábban kiszabott, próbaidőre felfüggesztett 10 hónap fogházbüntetés végrehajtását is.
 
A Tiszaújvárosi Járásbíróság nyomozási bírája 2016. május hó 31. napján előzetes letartóztatását rendelte el annak a román állampolgárságú gyanúsítottnak, aki 2016. május hó 29. napján a hajnali órákban az általa vezetett Hyundai Trajet típusú kisbusszal az M3 autópálya nemesbikki szakaszán a 158-as kilométerszelvénynél az útpályáról lesodródva a szalagkorlátnak ütközött.
A Szolnoki Törvényszék másodfokon eljárt büntetőtanácsa 2015. szeptember 22-én  meghozott határozatában lényegében helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság ítéletét, amelyben a többszörösen büntetett előéletű vádlottat csalás vétsége miatt 10 hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, mellékbüntetésül 1 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, valamint elrendelte a Miskolci Járásbíróság korábbi ítéletével kiszabott 10 hónap börtön végrehajtását.
 

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség négy férfi ellen emelt vádat emberrablás bűntette miatt az alábbi tényállás szerint:

A vádlottak közül III.r. és IV.r. vádlottak barátok, alkalmai munkavállalóként és albérlőként az I.r.  vádlott csávolyi tanyáján laknak.

A Szombathelyi Járásbíróság – dr. Csik Attila tanácsa – bíróság elé állításos eljárás keretében hozott ítéletet 2016. július 25-én embercsempészés ügyében. Az afgán állampolgárságú vádlott bűnösségét a bíróság vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettében állapította meg. 
 

A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség embercsempészéssel vádol egy 48 éves román férfit, aki azzal gyanúsítanak, hogy 2015. szeptember 12-én 47 migránst akart egy teherautóval Budapestre, majd Németországba csempészni, amikor az M5-ös autópályán -  Kiskunfélegyháza közelében-  elfogták a nyomozók.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság a 2015. november 10-én tartott tárgyaláson felfüggesztette annak a kártérítési pernek a tárgyalását, amelyet a Magyar Állam indított a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. és a Greenpeace Magyarország Egyesület alperesek ellen.
 
A Pécsi Járásbíróság, 2016. január 8-án elrendelte egy férfi előzetes letartóztatását terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntette megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.
 
A Nyíregyházi Törvényszék nem jogerős határozatával I.r., II.r., III.r., IV.r. és V.r. fiatalkorú vádlottakat társtettesként elkövetett szexuális erőszak bűntette és társtetteskét elkövetett gyermekpornográfia bűntette miatt mondta ki bűnösnek. A fenti cselekmények miatt a bíróság a bűncselekmények elkövetésekor a 16. életévét betöltött I.r., II.r. és V.r. fiatalkorú vádlottakat halmazati büntetésül 4 év fiatalkorúak börtönbüntetésére, míg a 16. életévét be nem töltött fiatalkorú III.r. és IV.r.
A Tatabányai Törvényszék 2016. február 2-án kihirdetett ítéletével T. F. vádlottat bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében (Btk.197. § (2) bekezdés), ezért 8 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet nem jogerős az ügyész a vád szerinti minősítés megállapításáért és súlyosításért, a vádlott és a védője felmentésért fellebbezett.
 

A Miskolci Járásbíróság 2016. február hó 9. napján ítéletet hirdetett M. L. és társa ellen sikkasztás bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügyben. A vádirati tényállás szerint a vádlottak egy építőipari kft. vezetői voltak, mely cég új építésű ingatlanok kivitelezésével foglalkozott. A Kft. 2008-ban hitelszerződést kötött egy pénzintézettel Miskolcon egy 20 lakásos társasház, 18 állásos teremgarázs felépítésének finanszírozására. Ezzel kapcsolatosan további szerződések, megállapodások megkötésére került sor a pénzintézet és a Kft. között.

A mai napon gyorsított eljárásban ( 2 tárgyaláson) tárgyalja annak a 6 migránsnak a büntetőügyét a Kiskunhalasi Járásbíróság, akiket csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel vádol az ügyészség.
 
A Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség 4 feljegyzést (a gyorsított eljárásban a vádirat megnevezése) nyújtott be a vádlottakkal szemben.
 
A Nyíregyházi Járásbíróság bíróság elé állításos eljárásban társtettesként elkövetett pénzhamisítás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt az őrizetben lévő I. rendű vádlottat 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte, míg az őrizetben lévő II. rendű vádlottat 3 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte.
 
A Lenti Járásbíróság 2016. február 18-án - az állatvédők budapesti tüntetése előtt 2 nappal - jogerős ítéletével 50 nap elzárásra ítélt egy állatkínzás vétségével vádolt férfit.
 
Pénzbüntetés, közérdekű munka és 1-3 éves eltiltás a Magyar Kézilabda Szövetség versenyrendszerében megrendezésre kerülő sportrendezvények látogatásától. Ezeket a büntetéseket szabta ki a Debreceni Járásbíróság arra a hat vádlottra, akiket rendbontás vétségében mondott ki bűnösnek. A hat Békés megyei vádlott 2015 márciusában, a DVSC TEVA – Békéscsaba női kézilabda mérkőzésen került összetűzésbe a biztonsági emberekkel.
Felfüggesztett szabadságvesztés állatkínzásért 
 
A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság 2016. március 7-én, bíróság elé állítás során tartott tárgyaláson állatkínzás vétsége miatt 6 hónap - végrehajtásában 2 évre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte azt a férfit, aki súlyosan elhanyagolta beteg kutyáját.
 
A vádlottat a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Ügyészség állította bíróság elé.