Detailed search

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2023. február 20-án nyilvános ülésen hirdetett ítéletet az úgynevezett Szeviép-ügyben.

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a férfinek a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2023. február 23-án éjjel megkéselte élettársát Tornyiszentmiklóson. 



A bíróság 2023. február 25-én 30 napra rendelte el a gyanúsított letartóztatását a szökés, elrejtőzés, a bizonyítási eljárás befolyásolásának, megnehezítésének, illetve újabb bűncselekmény elkövetése lehetőségének veszélye miatt.

A végzés ellen a gyanúsított fellebbezett. 

Zalaegerszeg, 2023. február 25.

Zalaegerszegi Törvényszék Sajtóosztály

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság 2023. február 24-én elsőfokon 4 év 3 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, akit – egy társával együtt – több rendbeli lopás bűntettével, lopás bűntettének kísérletével, rongálás bűntettével és lopás vétségével vádoltak. 

Pénzbüntetésre ítélte a Nagykanizsai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével azt a két férfit, akik elloptak egy kihelyezett közlekedési táblát.

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt indult eljárásban a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2023. március 06-án elrendelte K.T. és G.Gy. gyanúsítottak letartóztatását, egy hónap időtartamra.

A Kiskunhalasi Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül, előkészítő ülésen 2 év – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett - börtönre ítélt egy férfit, akivel szemben a Kiskunhalasi Járási Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt emelt vádat.

A Kecskeméti Törvényszék kábítószer-kereskedelem miatt 9 év fegyházra és 8 év közügyektől eltiltásra ítélt egy kiskunhalasi nőt, élettársával szemben pedig 7 év fegyházat és 6 év közügyektől eltiltást szabott ki. A vádlottakkal szemben a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség emelt vádat.

A Sárvári Járásbíróság zsarolás bűntette miatt 4 év börtönre ítélt egy jelenleg ismeretlen helyen tartózkodó, különös visszaeső férfit. Elrendelte továbbá egy korábbi, végrehajtásában felfüggesztett 1 év börtön utólagos végrehajtását.

A Körmendi Járásbíróság 1 rendbeli hozzátartozója sérelmére fenyegetéssel elkövetett kerítés bűntettének kísérlete és 1 rendbeli testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt halmazati büntetésül 7 év 6 hónap fegyházra ítélt egy többszörös visszaeső férfit azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. 

A Debreceni Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül - büntetővégzéssel – 1 év börtönbüntetést szabott ki, amelynek végrehajtását 2 év 6 hónapi próbaidőre felfüggesztett egy 53 éves nővel szemben, akit védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettével vádolt a Debreceni Járási Ügyészség. A vádlott köteles az eljárás során felmerült közel 163.000 forint bűnügyi költséget az állam javára megfizetni.

A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa helybenhagyta a Szegedi Járásbíróság elsőfokú ítéletét, melyben a vádlottat garázdaság vétsége miatt 3 év tartamú próbaidőre próbára bocsátotta.

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki különböző sajóládi ingatlanokba tört be, hogy onnan értékeket vigyen magával.

A megállapított tényállás szerint a férfi 2020 őszétől kezdődően ablakbetörés, ajtóbenyomás és zármegrongálás módszerével több alkalommal sajóládi házakba ment be és mobiltelefonokat, tabletet, laptopot, illetve élelmiszert, parfümöt, gyógyszert, valamint készpénzt vitt magával. Egy alkalommal egy miskolci kórház asszisztensi szobájából vette magához az egyik dolgozó tárcáját a benne lévő iratokkal és készpénzzel együtt.

A Pécsi Járásbíróság 2017. november 30-án elrendelte két pécsi férfi előzetes letartóztatását nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.
 

Az eljárás során a felelősségét elismerő vádlott figyelmetlenül közelítette meg a Nógrád és Diósjenő települések közötti vasúti átjárót, aminek következtében a Vác felé közlekedő motorkocsival ütközött. A baleset következtében a vádlott könnyebben sérült meg, míg a vonatközlekedésben fennakadások léptek fel. 

Helybenhagyta az elsőfokú ítéletet és jogerősen felmentette polgármesteri tisztségéből K. I-t, Álmosd első emberét a Debreceni Törvényszék. A törvényszék tanácsa megállapította, hogy első fokon a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság teljes körűen feltárta a tényállást és jogosan marasztalta el az alperest előlegfelvételei, jutalma, eszközvásárlásai, valamint nyolc kérdéses rendezvény elszámolása miatt. Álmosd képviselőtestülete még 2016 májusában fordult a bírósághoz azzal, hogy K. I.

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. június 21-én megtartott, nyilvános, folytatólagos tárgyaláson sikkasztás vétsége ügyében hozott ítéletet.

A Zalaegerszegi Járásbíróság a 2022. május 31-én megtartott tárgyalásán nem jogerős ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki a közös gyermekeik előtt rendszeresen verte az élettársát.

A Pécsi Járásbíróság 2022. augusztus 12-én elrendelte egy szigetvári férfi letartóztatását egy hónapra emberölés bűntettének kísérlete alapos gyanúja miatt.

A Győri Törvényszék másodfokú tanácsa a Győri Járásbíróság végzését helybenhagyta, így a csalás bűntettével vádolt énekes az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának a kihirdetéséig bűnügyi felügyelet alatt áll. 

A Szombathelyi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette miatt 5 év börtönre és 10 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélt egy szerb férfit.