Detailed search

A Körmendi Járásbíróság 1 rendbeli hozzátartozója sérelmére fenyegetéssel elkövetett kerítés bűntettének kísérlete és 1 rendbeli testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt halmazati büntetésül 7 év 6 hónap fegyházra ítélt egy többszörös visszaeső férfit azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. 

A Debreceni Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül - büntetővégzéssel – 1 év börtönbüntetést szabott ki, amelynek végrehajtását 2 év 6 hónapi próbaidőre felfüggesztett egy 53 éves nővel szemben, akit védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettével vádolt a Debreceni Járási Ügyészség. A vádlott köteles az eljárás során felmerült közel 163.000 forint bűnügyi költséget az állam javára megfizetni.

A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa megváltoztatta a Szegedi Járásbíróság T. M. vádlottal és társával szemben állatkínzás bűntette miatti büntetőügyben meghozott elsőfokú ítéletét akként, hogy az vádlottakkal szemben kiszabott szabadságvesztés tartamát mindkét vádlott vonatkozásában 2 évre, míg a próbaidő tartamát mindkét vádlott esetében 3 évre súlyosította.
 
Helybenhagyta az elsőfokú ítéletet és jogerősen felmentette polgármesteri tisztségéből K. I-t, Álmosd első emberét a Debreceni Törvényszék. A törvényszék tanácsa megállapította, hogy első fokon a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság teljes körűen feltárta a tényállást és jogosan marasztalta el az alperest előlegfelvételei, jutalma, eszközvásárlásai, valamint nyolc kérdéses rendezvény elszámolása miatt. Álmosd képviselőtestülete még 2016 májusában fordult a bírósághoz azzal, hogy K. I.
A Pécsi Járásbíróság 2017. november 30-án elrendelte két pécsi férfi előzetes letartóztatását nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.
 

Az eljárás során a felelősségét elismerő vádlott figyelmetlenül közelítette meg a Nógrád és Diósjenő települések közötti vasúti átjárót, aminek következtében a Vác felé közlekedő motorkocsival ütközött. A baleset következtében a vádlott könnyebben sérült meg, míg a vonatközlekedésben fennakadások léptek fel. 

Az Esztergomi Járásbíróság ügyiratok alapján 3 hónappal meghosszabbította annak a két 18 éves férfinek a letartóztatását, akik ellen rablás és más bűncselekmény elkövetésének gyanújával indult eljárás.

A bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy szabadlábra kerülésük esetén szabadságvesztéssel büntetendő újabb vagyon elleni bűncselekményt követnének el.

A végzés nem végleges, az ügyész tudomásul vette, az elsőrendű gyanúsított védője, és a másodrendű gyanúsított fellebbezést jelentett be.

A Tatabányai Törvényszék a 2022. május 25-én megtartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson, emberölés bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet.

A Zalaegerszegi Járásbíróság a 2022. május 31-én megtartott tárgyalásán nem jogerős ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki a közös gyermekeik előtt rendszeresen verte az élettársát.

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. június 21-én megtartott, nyilvános, folytatólagos tárgyaláson sikkasztás vétsége ügyében hozott ítéletet.

A Pécsi Járásbíróság 2022. augusztus 12-én elrendelte egy szigetvári férfi letartóztatását egy hónapra emberölés bűntettének kísérlete alapos gyanúja miatt.

A Győri Törvényszék másodfokú tanácsa a Győri Járásbíróság végzését helybenhagyta, így a csalás bűntettével vádolt énekes az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának a kihirdetéséig bűnügyi felügyelet alatt áll. 

A Szombathelyi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében csempészett személy sanyargatásával elkövetett embercsempészés bűntette miatt 5 év börtönre és 10 év Magyarország területéről történő kiutasításra ítélt egy szerb férfit.

A Keszthelyi Járásbíróság előkészítő ülésen döntött annak a testvérpárnak az ügyében, akik saját fogyasztásra termesztettek kábítószert.   

 

A Kaposvári Járásbíróság 6 rendbeli bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárása büntette és 2 rendbeli testi sértés bűntette miatt 1 év 5 hónap – végrehajtásában 1 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre és 1 év 6 hónap pedagógus foglalkozástól eltiltásra ítélte a vádlottat. 
 

A Zalaegerszegi Törvényszék 2022. december 1-jén hozott ítéletet azoknak a férfiaknak az ügyében, akik ózdi munkásokat szurkáltak meg. 

A Kisvárdai Járásbíróság nyomozási bírája 2017. november 21-én államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult ügyben 2018. január 25-ig meghosszabbította B. R. és társa gyanúsítottak előzetes letartóztatását.
 

A Kecskeméti Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül (előkészítő ülésen) 2 év – végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett - börtönre ítélt egy kecskeméti nőt, akivel szemben sikkasztás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.

Az ügy lényege szerint a nő közel nyolc éven keresztül - 2021 június végéig - alkalmazottként, két kecskeméti Nemzeti Dohánybolt vezetését látta el. Az árubeszerzés mellett a feladatai közé tartozott az értékesítésből befolyt készpénz kezelése, a számlák, munkabérek kifizetése, továbbá az eladók munkájának irányítása.

A mai tárgyalási napon a tanács elnöke a XII. és a XIV. r. vádlottak cselekményeire vonatkozó személyi és okirati bizonyítékokat ismertetett.
 
Ennek keretében a XII. r. vádlott tanúként tett vallomása, a XIV. r. vádlott gyanúsítottként tett vallomásai, híváslista adatok, telefon cellainformációk, autópálya használatra vonatkozó információk ismertetésére került sor, valamint a tanács elnöke térfigyelő kamerák fényképfelvételeit tárta a vádlottak elé.

A Szombathelyi Törvényszék mint másodfokú bíróság ítéletet hirdetett 34 vádlott vonatkozásában bűnszervezetben elkövetett, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben. A másodfokú bíróság a kiszabott büntetéseket illetően 33 vádlott esetében helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, míg egy vádlottat felmentett az ellene emelt vád alól.