Detailed search

A Zalaegerszegi Törvényszék 2018. március 9-én nem jogerősen 15 év fegyházbüntetésre ítélte azt a vádlottat, aki 2017 tavaszán megkéselt egy férfit Nagykanizsán. 
 
Az Ózdi Járásbíróság kiskorú sértettek sérelmére elkövetett bűncselekmények miatt folyamatban volt büntetőeljárásban hirdetett ítéletet 2018. március 14-én.
 
Az Ajkai Járásbíróság 2018. március 19-én hirdetett ítéletet a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt B. G. ellen indult büntetőügyben. A bíróság a vádlottat bűnösnek találta, és őt 1 év – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre ítélte, egyúttal előzetesen mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól.
 

A Fővárosi Törvényszék elsőfokon 7 év 10 hónap fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, akit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolnak.

Az ítélet szerint a terhelt különböző kábítószerek – többek között marihuána, MDMA és amfetamin – kereskedelmével foglalkozott. E szereket ismeretlen forrásból szerezte be és a lakásán tárolta, valamint ott fogadta a vásárlókat is.

A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte annak az ukrán állampolgárságú gyanúsítottnak a letartóztatását, akinek az alábbi cselekménye embercsempészés bűntettének megállapítására alkalmas.

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak férfinak az előzetes letartóztatását, akit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklása bűntettének megalapozott gyanúja miatt kedden vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása 2017. augusztus 7-ig tart. 
 

Az Egri Törvényszék a fogva lévő vádlottak bűnösségét nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel és a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében állapította meg, mely cselekményt az I. rendű és a III. rendű vádlottak bűnsegédként követték el. A bíróság O. L. I. rendű vádlottat 16 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra, J. I. II. rendű vádlottat, mint többszörös visszaesőt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra, míg L. A. III.

Legkorábban 30 év után szabadulhat a makói kettős emberölés miatt nem jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt férfi.

A Nyíregyházi Törvényszék dr. Bodnár Zsolt vezette büntetőtanácsa aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt 14 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte R. J. vádlottat.
 

A Mezőkövesdi Járásbíróság ítéletet hozott bíróság elé állítás keretében annak a sajószentpéteri férfinak az ügyében, akivel szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás. 

A terhelt 2021. augusztus 17-én az esti órákban egy bogácsi szálláshelyen szóváltásba keveredett feleségével, melynek során segítségkiáltás hallatszott. Egy, az apartmanban tartózkodó vendég tárcsázta a segélyhívó központ telefonszámát, majd a helyszínre a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság Bogács Rendőrörsének rendőrei érkeztek ki. 

A Kiskunhalasi Járásbíróság rablás miatt 5 év börtönre, és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 27 éves kiskunmajsai férfit, akivel szemben a Kiskunhalasi Járási Ügyészség emelt vádat. 

A vádlott 2020. október 24-én Kiskunmajsán az egyik élelmiszerboltban 5010 forint értékű árut rakott a kosarába, azonban a pénztárnál csak 10 forintot fizetett. Az eladó többször is felszólította őt a hátralék kiegyenlítésére, azonban a vádlott fizetés nélkül távozott. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. szeptember 15-én tartott tárgyaláson, kétrendbeli rablás bűntette és két rendbeli testi sértés bűntette miatt 6 év 10 hónap börtönbüntetésre, és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki éjszaka támadta meg a hazafelé tartó sértetteket, hogy értékeiket elvegye.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája a 2021. szeptember 20-án tartott ülésén a Salgótarjáni Járási Ügyészség indítványára elrendelte annak a budapesti férfinak a letartóztatását, aki 2021. szeptember 17-én a délelőtti órákban Balassagyarmaton késsel támadt egy nőre, akit többször meg is sebesített.

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a 21 éves etesi férfi-nak a letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható életveszélyt okozó testi sér-tés bűntett elkövetésével.



A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2021. szeptember 28-án, a hajnali órákban elment a salgótarjáni sértett házához azért, hogy egy anyagi vita miatt elszámoljon vele. Azonban, mivel nem tudtak megegyezni, a gyanúsított egy vascsővel több alkalommal is megütötte a sértett fejét, aki ennek következtében életveszélyes ko-ponyasérüléseket szenvedett.

Becsületsértés vétségében mondta ki bűnösnek a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság azt a vádlottat, akit az ügyészség aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntettével, valamint folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétségével vádolt. 

A Debreceni Járásbíróság 2021. október 4-én újabb előkészítő ülést tartott annak a 107 vádlottnak az ügyében, akikkel szemben közokirat-hamisítás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyészség. 

A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte egy orosz és egy román embercsempész letartóztatását.

A rendelkezésre álló adatok alapján megállapítható, hogy a román állampolgár gyanúsított, mint „szállító”, míg az orosz gyanúsított, mint „előfutó” 10 szír állampolgárnak – akik a szerb-magyar határon, meg nem engedett módon, a jogszabályi rendelkezések megszegésével léptek be Magyarország területére – segítséget nyújtott a magyar-osztrák határ ugyancsak meg nem engedett módon – a jogszabályi rendelkezések megszegésével – történő átlépéséhez. 

A Hajdúböszörményi Járásbíróság büntetőeljárást folytatott az ellen a férfi ellen, aki légpuskával rálőtt egy haragosára Hajdúnánáson. Az ügyészség még 2020 decemberében emelt vádat a férfival szemben garázdaság vétsége miatt. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban az ügyészség indítványt tett arra, hogy a járásbíróság a vádlottal szemben az iratok tartalma alapján, pénzbüntetést és közérdekű munka büntetést szabjon ki tárgyalás lefolytatása nélkül.

Az Esztergomi Járásbíróság a 2021. november 9-én tartott előkészítő ülésen, kábítószer-kereskedelem bűntettében hozott jogerős ítéletet egy tokodi férfivel szemben.

A Kőszegi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében 1 rendbeli járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette és 1 rendbeli ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt halmazati büntetésül 60 nap elzárásra és 5 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy büntetett előéletű férfit.