Detailed search

A Szolnoki Törvényszék helybenhagyta a Karcagi Járásbíróság azon ítéletét, melyben kábítószer birtoklásának vétsége és kóros szenvedélykeltés vétsége miatt 2 év börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a harmincas éveiben járó férfit, aki amellett, hogy kábítószert fogyasztott, tizenéves fiataloknak kábító hatású növényi anyagot árult, amitől egyikük függővé vált.
 

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a férfinak büntetőügye, aki 2016. október 4-én az egyik szolnoki faipari cég üzemvezető-helyetteseként szemet hunyt afelett, hogy egy jócskán túlterhelt kézikocsival végezzenek anyagmozgatást az üzemben. A kézikocsi kereke kitörött, és csaknem egy tonna faanyag borult az egyik munkásra, aki maradandó fogyatékosságot okozó sérüléseket szenvedett.

A Szolnoki Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete és kapcsolati erőszak bűntette miatt 8 év börtönre ítélte és 8 évre eltiltotta a közügyektől azt a 34 éves büntetlen előéletű férfit, aki 2019 decembere és 2020 májusa között féltékenységből napi rendszerességgel bántalmazta élettársát, aki kevesebb mint fél év alatt kétszer is többszöri csonttöréssel került a kórházba, egyszer kishíján életveszélyesen megsérült, mégis mindig visszament a férfihez. 

A Szolnoki Törvényszék 2021. augusztus 25-én 14 év fegyházra ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyektől azt a harmincas éveiben járó, többszörösen büntetett eléletű férfit, aki hónapokkal a szakítás után sem volt hajlandó elköltözni volt élettársától. Ehelyett rendszeresen verte és megalázta korábbi szerelmét, és őt és édesanyját is azzal fenyegette, hogy rájuk gyújtja, felrobbantja a házat. Végül 2020. október 4-én éjjel, tudva, hogy mindketten odabent alszanak, megtette, amit ígért, és az újszászi házat valóban rájuk gyújtotta. 

A Szolnoki Járásbíróság 2018. szeptember 5-én hozott ítéletet annak a férfinak a büntetőügyében, aki a nem jogerős ítélet szerint néhány évvel ezelőtt 1 millió Ft-ot fizetett egy időközben elhunyt ügyvédnek, aki valótlanul azt állította neki, hogy a pénzt eljuttatja az eljáró ügyészség vezetőjének, aki a pénzért cserébe megszünteti majd a férfival szemben a nyomozást, amire természetesen nem került sor. 

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a húszas éveiben járó, büntetett előéletű vádlottnak a büntetőügye, aki két éve szilveszterkor, az egyik tiszaburai szórakozóhely előtt többször ököllel arcon ütött egy számára ismeretlen férfit, amiért az a saját barátnőjével veszekedett. Beismerte tettét, és azt mondta, megsajnálta a hölgyet, és nem hagyhatta, hogy egy nőt bántsanak. Jogerősen 90 nap elzárásra ítélték, amit büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani. 

A Szolnoki Járásbíróság ittas járművezetés vétsége miatt többszázezer forint pénzbüntetésre és fél év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a negyvenes éveiben járó férfit, aki a nem jogerős ítélet szerint tavaly karácsonykor enyhe fokban ittasan ült volán mögé és felborult autójával az egyik tiszaroffi kereszteződésben. 
 
Pályázási határidő

150.E/2024. (IV. 5.) OBHE határozat 
pályázati kiírás a Szolnoki Törvényszéken egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Szolnoki Törvényszéken egy civilisztikai ügyszakos törvényszéki bírói (5. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom.

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:
2024. május 15. napja

Pályázási határidő

97.E/2021. (IV. 22.) OBHE határozat
Pályázati kiírás a Szolnoki Törvényszéken
egy törvényszéki bírói álláshelyre

A Szolnoki Törvényszéken egy polgári ügyszakos törvényszéki bírói (45. számú) álláshely betöltésére a pályázatot kiírom. 

A pályázat elbírálásánál a bírói gyakorlat tartamának van jelentősége.

A bírói kinevezés általános feltételeit a Bírósági Közlöny „Pályázatok” része tartalmazza.

A pályázat beérkezésének határideje:
2021. május 31. napja.

A Szolnoki Járásbíróság 2016. szeptember 2-án az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el annak az 59 éves veresegyházi férfinak a vonatkozásában, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 30 éves, szintén veresegyházi férfi társával a 2016. augusztus 2-áról 3-ára virradó éjszakán betört a Szolnok főutcáján található Munkaruházati és Védőeszköz Szaküzletbe, ahonnan társával mintegy 4 és fél millió Ft értékben készpénzt, számítógépeket, illetőleg ruházati termékeket vittek el.

A Szolnoki Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt 2 év – végrehajtásában 4 évi próbaidőre - felfüggesztett börtönt szabott ki azzal a harmincas éveiben járó, büntetett előéletű férfival szemben, aki 2018. december 23-án este, egy öcsödi borozó előtt nyakon szúrt egy másik férfit, amiért az beleszólt a vádlott és a családtagjai között kialakult hangos vitába. A megszúrt férfi 8 napon belül gyógyuló, könnyebb sérüléseket szenvedett. A döntés jogerős. 
 

A Szolnoki Járásbíróság 2016. május 20-án meghozott, aznap jogerős ítéletével rongálás vétsége miatt 1 évi próbaidőre próbára bocsátotta azt a 60 éves, büntetlen előéletű tiszapüspöki férfit, aki 2016. április 19-én a reggeli órákban Törökszentmiklóson megrongált egy italautomatát. A férfi egy pohár forró italt kívánt az italautomatából vásárolni, de az csupán egy pohár forró vizet adott ki.
A Szolnoki Járásbíróság 2016. szeptember 6-án meghozott ítéletével szabálysértési értékre helyiségbe vagy ehhez tartozó bekerített helyre megtévesztéssel, vagy a jogosult, illetve a használó tudta és beleegyezése nélkül bemenve elkövetett lopás vétsége miatt 240 óra fizikai munkavégzéssel ledolgozandó közérdekű munkára ítélte azt 29 éves törökszentmiklósi férfit, aki 2016.
A Szolnoki Törvényszéken T. Miklós és társai ellen hűtlen kezelés bűntettének kísérlete miatt folyó büntető ügyben a 
 
 
2014. január 8. napján 9 órára
 
 
kitűzött tárgyalás elmarad.
 
 
A következő tárgyalási nap: 2015. január 19. napja.
 
 
Szolnok, 2015. január 6.
 

A Szolnoki Járásbíróság 2019. május 10-én egy hónapra elrendelte a letartóztatását, annak a fiatalembernek, aki a megalapozott gyanú szerint 2019. április 25-én az egyik törökszentmiklósi szórakozóhelyen, május 3-án pedig a helyi dohányboltban úgy megvert három embert, hogy mindhárman 8 napon túl gyógyuló arc- és orrcsont törést szenvedtek, majd, amikor a rendőrök május 9-én a lakásán intézkedés alá akarták vonni, személygépkocsival, teherautóval, kerékpárral és stoppal is menekülni próbált elölük. Végül délután, Karcagon fogták el. 

A Szolnoki Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 3 év 6 hónap börtönre ítélte és 4 évre eltiltotta a közügyektől azt az ötvenes évei derekán járó, büntetlen előéletű férfit, aki az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint 2021. július 13-án délután a szolnoki Gólya parkban, úgy megvert egy másik férfit, hogy annak eltört egy bordája és életveszélyes koponyasérülést szenvedett.

A Szolnoki Törvényszék a napokban jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérlete miatt, mint visszaesőt 5 év fegyházra ítélt és 8 évre eltiltott a közügyektől egy 48 éves, büntetett előéletű férfit. A vádlott ugyanis, akit új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt korábban már börtönre ítéltek, 2023. július 17-én ismét „rossz útra tért”. Egy szolnoki lakásban 1 millió 100 ezer forintért 1 kilogramm kábítószert vásárolt, amivel éppen hazafelé tartott, amikor a rendőrök igazoltatták.