Detailed search

A Szolnoki Törvényszék másodfokú határozatával 2018. szeptember 7-én jogerősen lezárult annak a férfinak a büntetőügye, aki egy gázriasztó pisztollyal próbált meg autót rabolni magának, a jogos védelmi helyzetben lévő sofőr azonban nem hagyta magát, így végül a támadó vérző arccal, gyalog kényszerült elmenekülni. 

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a húszas éveiben járó, büntetett előéletű férfinak a büntetőügye, aki 2018 decemberének egyik utolsó napján betörte az egyik jászladányi ház utcafronti ablakát, melyen keresztül bemászott az épületbe, ahonnan nem csupán egy gázpalackot, egy erősítőt, két hifitornyot és két pár hangfalat, de egy mosógépet és egy kályhát is elvitt.  

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a hatvanas éveiben járó férfinak a büntetőügye, aki 2019 szeptemberében, miután felmondott a munkahelyén, az egyik legnépszerűbb közösségi oldalon közzétett bejegyzésében, annak ellenére, hogy bérvitájuk sosem volt egymással, volt munkáltatójáról és a cég szakmai vezetőjéről valótlanul azt állította, hogy „fizetni nem szeret, csak ígér”, ezért „csak az jelentkezzen” a cég álláshirdetésére, „akinek sok pénze van”. 

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a hatvanas éveiben járó férfinak a büntetőügye, aki 2019. szeptemberében, miután felmondott a munkahelyén, az egyik legnépszerűbb közösségi oldalon közzétett bejegyzésében, annak ellenére, hogy bérvitájuk sosem volt egymással, volt munkáltatójáról és a cég szakmai vezetőjéről valótlanul azt állította, hogy „fizetni nem szeret, csak ígér”, ezért „csak az jelentkezzen” a cég álláshirdetésére, „akinek sok pénze van”. 

Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. február 3-án meghozott határozatával jogerőre emelkedett a Tiszafüredi Járásbíróság azon ítélete, mellyel egy 37 éves tiszaderzsi férfit, mint többszörös visszaesőt lopás bűntette miatt 1 év 4 hónap börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélt.
 

A Szolnoki Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt 6 év börtönre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint 2017 szilveszterén úgy megverte az édesapját, hogy az csaknem belehalt a sérüléseibe, de nem kímélte anyját sem, aki könnyebb sérüléseket szenvedett. 

Az eset a kétezer fős Jász-Nagykun-Szolnok megyei községben, Jánoshidán történt. 

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a harmincas évei végén járó, büntetett előéletű férfinak a büntetőügye, aki 2019. augusztus 8-án este nyolc óra körül az egyik szolnoki téren kapával a kezében rontott egy fiatalokból álló 10-15 fős társaságra, egyiküket könnyebben meg is sebesítve, amiért, elmondása szerint, a fiatalok az élettársát sértegették. A bántalmazott fiatal rövid időre az eszméletét is elvesztette. 

A Szolnoki Törvényszék emberölés bűntettének kísérlete és magánlaksértés vétsége miatt 2 év – végrehajtásában 5 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönre ítélte azt az ötvenes évei végén járó, büntetlen előéletű nőt, aki 2021. szeptember 9-én Törökszentmiklóson megpróbálta megölni volt férjét. 

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 64 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2017
Az ügyben másodfokon eljáró Szolnoki Törvényszék 2017. május 23-án meghozott ítéletében nagyobb értékre, folytatólagosan elkövetett orgazdaság bűntettében mondta ki bűnösnek, és az elsőfokú bíróság ítéletét súlyosítva próbára bocsátás alkalmazása helyett 10 hónap – végrehajtásában 1 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a 73 éves rákóczifalvai asszonyt, akinek otthonában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatóságának járőrei 2016.

A Szolnoki Törvényszék 2019. december 10-én az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig bűnügyi felügyelet alá helyezte a Kun-Mediátor ügy vádlottját, aki a döntés értelmében a bíróság által meghatározott ingatlanban köteles tartózkodni, amit naponta csupán két órára, a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítására és gyógykezelése céljából hagyhat el. Folyamatosan a mozgását nyomon követő technikai eszközt köteles viselni. Az illetékes rendőrkapitányság emellett járőrei útján is ellenőrzi majd a kényszerintézkedés végrehajtását. A vádlott letartóztatása 2019.

Év
2016
Közlöny
File

A Szolnoki Járásbíróság másfél év felfüggesztett börtönre ítélte azt a büntetlen előéletű, középkorú férfit, aki féltékeny haragjában többször bántalmazta élettársát Törökszentmiklóson. Volt, hogy ököllel ütötte, de az is előfordult, hogy az ajtóhoz verte a fejét, és kétszer pedig az asszony gyűrűsujját is eltörte, ami végül maradandó fogyatékosság hátrahagyásával gyógyult. Az utolsó bántalmazáskor rárúgta a lakása ajtaját, elvette a telefonjait és felszólította, hogy ne merjen a rendőrséghez fordulni. 
 

Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. május 13-án meghozott ítéletével lényegét tekintve helybenhagyta a Tiszafüredi Járásbíróság azon ítéletét, amelyben a bíróság egy 41 éves abádszalóki férfit zaklatás vétsége miatt, mint különös visszaesőt 9 hónap börtönbüntetésre és 1 évre a közügyektől eltiltásra ítélt. Az ítélet jogerős.
 
A Szolnoki Járásbíróság 2018. február 26-án délután elrendelte az előzetes letartóztatását annak a huszonéves fiatalembernek, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. február 19-én két férfit is halálra vert a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rákóczifalván. 
 

A Szolnoki Törvényszéken nemrég jogerősen lezárult annak a fiatalembernek a büntetőügye, aki 2017. március 9-én este a karcagi sportcsarnokban egy kispályás labdarúgó mérkőzés végén megvert egy másik fiatalt, mert úgy hallotta, hogy meccs közben sértő megjegyzést tett rá, majd amikor a pórul járt „kritikus” testvére számon kérte érte, neki is eltörte a csuklóját.

A Szolnoki Törvényszék napokban meghozott másodfokú ítéletével jogerősen lezárult annak a harmincas éveiben járó férfinak a büntetőügye, aki egy 2015. augusztusi napon előbb egy helyi járatú autóbuszon üvöltözött ittasan utastársaival, a vezetőfülke ajtaját rángatta és a buszsofőrt sörösüveggel dobta meg, majd az utcán szembetalálkozott haragosával, akit egy vastag faággal bántalmazott.

A Szolnoki Törvényszék másodfokon helybenhagyta a Jászberényi Járásbíróság azon ítéletét, melyben 1 év felfüggesztett fogházbüntetésre ítélt egy férfit, amiért két kiskorú gyermeke után éveken át nem az előírt ütemben és összegben fizetett gyermektartásdíjat több mint 600.000 Ft hátralékot halmozva fel.
 

A Szolnoki Törvényszék 2017. június 21-én meghozott ítéletével jogerősen lezárult azon törökszentmiklósi testvérpár büntetőügye, akik 2014. január 12-e és 2014. március 4-e között a Vatera.hu internetes piactéren indiai gyártmányú, hazánkban forgalomba hozatali engedéllyel nem rendelkező potencianövelő gyógyszerterméket árultak. A büntetlen előéletű férfiaktól összesen 20 alkalommal vásároltak vevőik. 
 
Év
2012
Közlöny
File