Detailed search

A Szolnoki Járásbíróság 2016. szeptember 19-én meghozott ítéletével társtettesként elkövetett garázdaság vétsége miatt 1 évi próbaidőre próbára bocsátotta azt a két büntetlen előéletű besenyszögi fiatalt akik ittas állapotban 2016. június 13-án a hajnali órákban Besenyszögön, a Dózsa György úton az úttest melletti zöldterületen elhelyezett 6 db fa virágládát erőfitogtatásból a helyéről felemelték, majd azokat fejre fordítva, belőlük a virágokat kiforgatva tették le. Az ítélet jogerős. 
 
A Szolnoki Járásbíróság 2016. november 28-án egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a fiatalembernek, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy múlthét pénteken, a déli órákban, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Újszászon, az egyik helyi iskola melletti járdaszakaszon késsel rabolt ki egy helyi fiatalt.
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 136 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020

A Karcagi Járásbíróság a napokban ítéletet hirdetett a járásbíróság elmúlt évtizedének – a vádlottak, az elkövetett bűncselekmények és a tárgyalások száma, valamint a nyomozati iratok és az ítélet terjedelme alapján – legnagyobb volumenű büntetőügyében, amit tükröz az is, hogy az ügy tárgyalására és az ítélethirdetésre Jász-Nagykun-Szolnok vármegye legnagyobb bírósági tárgyalótermében, a Szolnoki Törvényszék dísztermében került sor. 

A Szolnoki Törvényszék 2017. október 17-én lényegét tekintve helybenhagyta a Jászberényi Járásbíróság azon ítéletét, melyben a bíróság tartási kötelezettség elmulasztásának vétsége miatt 7 hónap fogházbüntetésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 24 éves férfit, aki a kiskorú gyermeke javára jogerős bírósági határozatban megállapított gyermektartásdíj-fizetési kötelezettségét 10 hónapon át önhibájából nem teljesítette, 120.000 Ft gyermektartásdíj hátralékot halmozva fel. Az ítélet jogerős. 
 

A Szolnoki Törvényszék másodfokú döntésével jogerősen lezárult annak az 53 éves, büntetett előéletű, közlekedési bűncselekmények miatt korábban már elítélt, és számos közlekedési szabálysértési bírságot magáénak tudó, vezetői engedéllyel nem rendelkező tiszapüspöki férfinak a büntetőügye, akit 2022 márciusa és októbere között nem kevesebb, mint hat alkalommal kaptak járművezetéstől eltiltás hatálya alatti vezetésen a szolnoki rendőrök a város bel-, illetőleg lakott területén. Tettét tovább súlyosította, hogy az egyik esetben ittasan ült a volán mögé és próbaidő hatálya alatt állt. 

A Szolnoki Törvényszék 2015. január 30-án meghozott határozatával jogerőre emelkedett a Szolnoki Járásbíróság ítélete, amelyben H.L. vádlottat bűnösnek mondta ki csődbűncselekmény és folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntettében, ezért, mint az adócsalás bűntette vonatkozásában különös visszaesőt, halmazati büntetésül 1 év 10 hó börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. 
 

A Szolnoki Törvényszék másodfokú döntésével jogerősen lezárult annak a többszörösen büntetett előéletű, 30 éves férfinak a büntetőügye, aki 2021 júniusa és szeptembere között éjjelente a legkülönfélébb módokon keserítette meg több jászapáti lakos életét. Júniusban egy családi házba próbált meg bejutni. Átmászott a kerítésen, majd addig dörömbölt ittasan a bejárati ajtón, hogy betört annak kis ablaka. Szeptember elején egy üvegbe rongyot dugott, meggyújtotta, majd egy másik jászapáti házhoz vágta, amivel tüzet ugyan nem okozott, de betörte az egyik ablakot.

A Szolnoki Törvényszék 2022. január 7-én előreláthatóan határozatot hirdet az ún. Kun-Mediátor-ügyben. 

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség 2017. június 9-én 767 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás, jogosulatlan pénzügyi tevékenység, 2 rendbeli sikkasztás és számvitel rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat a vádlottal szemben, aki a vádirat szerint a budapesti székhelyű Kun-Mediátor Kft. önálló képviseleti jogosultsággal rendelkező képviselőjeként az ügyfeleit tévedésbe ejtve a cég 15 éves működése alatt összesen 12 milliárd forintot meghaladó kárt okozott.

Nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt jogerősen 270.000 Ft pénzbüntetésre ítélték azt a nőt, aki 2016 augusztusában az egyik kunszentmártoni élelmiszerbolt üzletvezetőjeként 1.200.000 Ft készpénzt sikkasztott a bolt pénztárából.

A büntetlen előéletű asszonyt, aki az elsikkasztott pénzt már a vádemelést megelőzően az utolsó fillérig visszafizette, 2018. január 16-án 1 év 4 hónap – végrehajtásában 2 évi próbaidőre -felfüggesztett börtönre ítélte első fokon a Kunszentmártoni Járásbíróság. 

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a húszas éveiben járó, büntetett előéletű fiatalembernek a büntetőügye, aki 2019. július 2-án a déli órákban Törökszentmiklós egyik élelmiszerboltja előtt nem mindennapi módon, egy sörösdobozzal rabolt ki egy asszonyt. Rablás bűntette miatt jogerősen 4 év 2 hónap börtönt és 5 év közügyektől eltiltást kapott. 

Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. június 6-án helybenhagyta a Jászberényi Járásbíróság azon ítéletét, melyben a bíróság súlyos testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek és 9 hónap – végrehajtásában 2 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a 32 éves büntetlen előéletű férfit, aki 2016. november 19-én este 19.00 és 20.00 óra közötti időben egy jászberényi családi házban ittas állapotban előbb kiabált az általa is tudott módon közös gyermekükkel várandós, a terhesség 17.
Pályázási határidő

Pályázat a Szolnoki Járásbíróság elnökhelyettesi (38. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége. 

A Szolnoki Törvényszéken 2019. június 12-én tanúvallomások felolvasásával, iratismertetéssel, majd az ügyészi és védői perbeszédekkel folytatódott a törökszentmiklósi kábítószer-ügy tárgyalása. Az ítélethirdetésre június 21-én kerül sor.

A Szolnoki Járásbíróság 2020. december 2-án csalás bűntette miatt 1 év 4 hónap börtönre ítélte, 3 évre eltiltotta a közügyektől, és az általa okozott kár erejéig vagyonelkobzást rendelt el egy húszas éveiben járó, többszörösen büntetett előéletű fiatalemberrel szemben. A férfi 2018.

A Szolnoki Törvényszék másodfokú döntésével jogerősen lezárult annak a 26 éves büntetett előéletű fiatalembernek a büntetőügye, aki 2022. május 15-én délután fél öt körül hozzávágott egy üveget haragosa házának Jászapátin, majd miután a férfi kiment az utcára és kérdőre vonta, egy bottal úgy megverte, hogy eltört az állkapcsa. A férfi feljelentette, ezért 2022. június 14-én hajnali fél három körül ismét megjelent a házánál, és megfenyegette: ha nem vonja vissza a vallomását, betöri az ablakait és felgyújtja a házát. Végül betörte az egyik ablakot és távozott. 

Év
2020
Közlöny
File
A Szolnoki Törvényszék másodfokon eljárt büntető tanácsa 2015. december hónap 8-án kelt határozatával helybenhagyta a Jászberényi Járásbíróság ítéletét, amelyben a vádlottat bűnösnek mondta ki járművezetés ittas állapotban vétségében, és ezért 9 hónap közúti járművezetésben eltiltásra ítélte.
 

A Szolnoki Törvényszék másodfokú döntésével jogerősen lezárult annak a 45 éves, büntetlen előéletű férfinak a büntetőügye, aki – 2020. szeptember 8-án építésvezetőként dolgozott az M4-es gyorsforgalmi út Törökszentmiklós melletti hídjának építésénél – mulasztásával az egyik munkás halálát okozta. Nem oktatta ki az irányítása alá tartozó dolgozókat arról, hogy feszültség alatt álló szabadvezeték közelében fognak dolgozni, nem tájékoztatta őket a kapcsolódó biztonsági előírásokról, és irányító személyt sem jelölt ki melléjük.