Detailed search

A Szombathelyi Járásbíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a többszörös visszaeső vádlottat 2 év 10 hónap fegyházra ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Kötelezte továbbá 187.907 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Szombathelyi Törvényszék ma folytatta Gy. I. emberölés és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult ügyének tárgyalását.

A korábbi tárgyaláson a bíróság szakértői bizonyítást rendelt el. A szakértők az egyesített orvos-fizikus-fegyver, az egyesített orvos-pszichiátriai valamint a pszichológus szakvéleményt előterjesztették, azonban a mai tárgyalásra a szabályszerű idézésére nem jelentek meg, de távolmaradásukat előzetesen kimentették.

A vád szerint, az 53 éves vádlott 2018. november 20-án 21:30 óra körül kerékpárját egy közeli autómosónál hagyva elindult egy szombathelyi trafikhoz. A hetekkel korábban vásárolt, nála lévő maszkot felvette, és miután bement az üzletbe, a kabátja zsebéből elővett egy gáz- és riasztófegyvert, amit az ott eladóként dolgozó sértett arcára szegezett és tőle a napi bevétel átadását követelte. Az eladónő közölte a vádlottal, hogy átadja a pénzt, csak ne bántsa. A vádlott ennek ellenére 21 cm-ről arcon lőtte a szemüveget viselő nőt, és ismét követelte a pénzt.

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen a más ügyben szabadságvesztését töltő, különös visszaeső vádlottat 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntette és más bűncselekmények miatt halmazati büntetésül 3 év 10 hónap börtönre ítélte azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra. Kötelezte továbbá 355.000 forint kártérítés és 247.646 forint bűnügyi költség megfizetésére. 

Pályázási határidő

A Szombathelyi Törvényszék elnöke 
pályázatot hirdet

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a többszörös visszaeső vádlottat 3 év fegyházra ítélte, megállapítva, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

A Szombathelyi Járásbíróság közveszélyokozás bűntette miatt 1 év - végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett - börtönre ítélt egy jelenleg ismeretlen helyen lévő férfit. Kötelezte továbbá 57.150 forint kártérítés és 125.000 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Szombathelyi Járásbíróság elrendelte annak a két román állampolgárságú férfinak a letartóztatását, akiket a rendőrjárőrök M86-os főút 99 km szelvényében 2021. május 14-én értek tetten, miközben egy Audi A6 személygépkocsiban 3 afgán migránst akartak illegálisan Ausztriába juttatni.

A gyanúsítottak Magyarország déli határszakaszán vették fel autójukban a Magyarország területén illegálisan tartózkodó 3 afgán állampolgárt, akiket egy ismerősük megbízásából igyekeztek Ausztriába szállítani.

Az úgynevezett szamaras ügyben a Körmendi Járási Ügyészség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat. Az ügynek a Szombathelyi Törvényszékre való áttétele felveti a gondatlanságból elkövetett emberölés megállapításának lehetőségét a vádlott bűnössége esetén.

A Szombathelyi Törvényszék -dr. Szabó Sándor tanácsa- ma Magyarszecsődön tartott helyszíni szemlét kiküldött bíró útján az úgynevezett szamaras ügyben, amelynek célja az események rekonstruálása volt.

A Szombathelyi Törvényszék - dr. Varga Roland tanácsa – a mai napon újabb tárgyalást tartott  Gy. I. emberölés és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult ügyben.

A bíróság a mai tárgyaláson iratokat ismertetett, tanúkat hallgatott ki, valamint a bejelentésről készült hangfelvételt hallgatta meg.

A tárgyalást a bíróság a bizonyítás kiegészítésére elnapolta, és egyesített fegyver-orvos-fizikus szakértőt, a vádlott vonatkozásában pszichológus szakértőt, valamint a vádlott első vallomása tekintetében orvos-pszichiáter szakértőt rendelt ki.

A Szombathelyi Járásbíróság ügyeletes bírója egy hónapra elrendelte egy ukrán férfi letartóztatását.

A Szombathelyi Törvényszék, mint másodfokú bíróság nyilvános ülésen helybenhagyta a Szombathelyi Járásbíróság maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletét.

A Szombathelyi Járásbíróság a 2021. január 26-án kihirdetett ítéletével a többszörös visszaeső vádlottat maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntette miatt 3 év 6 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntette miatt 150.000 forint pénzbüntetésre ítélt egy büntetlen előéletű férfit, továbbá kötelezte 177.179 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Szombathelyi Járásbíróság társtettesként elkövetett garázdaság bűntette miatt 200 napi tétel, összesen 300.000 Ft pénzbüntetésre ítélte azt a férfit, akinek a taxijában kezdődő vita tettlegességig fajult. 

Év
2025
Közlöny
File

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen a többszörös visszaeső vádlottat súlyos testi sértés bűntette miatt 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

A Szombathelyi Járásbíróság zaklatás vétsége miatt pénzbüntetésre ítélt két férfit.  

A Körmendi Járásbíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt 70 nap elzárásra és 150 óra közérdekű munkára ítélt egy férfit. Kötelezte továbbá 148.920 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Szombathelyi Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte egy 25 évvel ezelőtti, nyereségvágyból elkövetett emberölés gyanúsítottjának letartóztatását.

A Szombathelyi Törvényszék 12 év fegyházbüntetésre ítélte azt a büntetett előéletű férfit, aki különböző élethelyzeteket kihasználva szexuálisan molesztálta kiskorú áldozatait. Előfordult, hogy a vádlott együtt játszott a gyerekekkel a játszótéren vagy, hogy egyedül maradt rövid időre a sértettekkel egy lakásban. A vádlott továbbá együtt nyaralt az egyik érintett családdal.
A kislányok közül a legfiatalabb áldozat nyolc éves volt, a legidősebb pedig tizenkét éves múlt az elkövetéskor.