Detailed search

Típus: Szabályzat Sorszám: 6 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2015

A Debreceni Törvényszék 2019. április 26-án tartott nyilvános ülésen hirdetett ügydöntő határozatot abban a büntetőügyében, amelynek vádlottja 2017. október elején személygépkocsijával összeütközött a szemközti sávban közlekedő vétlen sofőr gépkocsijával. A balesetben hárman haltak meg.

Év
2011
Közlöny
File

Korábban bántalmazta és életveszélyesen megfenyegette egykori élettársa új barátnőjét a terhelt. Egy alkalommal késsel próbált a nőre támadni. Ellene a Budaörsi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indított eljárást, míg a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. április 15-én elrendelte a nő bűnügyi felügyeletét.

Az elmúlt héten tizenkét ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. 
 
Négy ügyben a költségvetési csalás vétségét megvalósító vádlottakat a bíróság jogerős ítéletével 1-1, illetve 2 év időtartamra próbára bocsátotta.  
 
Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 1 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. március 3-ig – elrendelte két férfinak a letartóztatását, egynek pedig négy hónapra – 2021. június 3-ig – a bűnügyi felügyeletét abban a büntetőügyben, amely rablás bűntette miatt indult. A bíróság elrendelte továbbá azt is, hogy a bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak betartását a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel ellenőrizzék.

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa B. L. T. gyanúsítottal szemben üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette miatt indult ügyben 2019. június 19-én helybenhagyta a Nyíregyházi Járásbíróság végzését, amelyben elutasította a bűnügyi felügyelet elrendelésére irányuló ügyészi indítványt.  

A Miskolci Járásbíróság négy hónapra bűnügyi felügyeletét rendelte el annak gyanúsítottnak, aki az alapos gyanú szerint közös miskolci otthonukban olyan súlyosan bántalmazta 75 éves férjét, hogy az a helyszínen elhunyt. 

Típus: Ajánlás Sorszám: 2 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályon kívül Év: 2013
Év: 2012 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés

200 millió forintra emelte másodfokon a Fővárosi Törvényszék a Gy. T. ügyében elsőfokon megállapított óvadék összegét.
 
A rendelkezésre álló adatok szerint Gy. T. megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy megbízta P. T-t, ölesse meg Fenyő Jánost. Bizonyítottság esetén a gyanúsított cselekménye felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének megállapítására alkalmas.
 

Év
2017
Közlöny
File
Év
2018
Közlöny
File

A Fővárosi Törvényszék megváltoztatta a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) elsőfokú végzését és a másodfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig elrendelte a Dózsa György úti baleset miatt indult büntetőügy I. rendű vádlottjának bűnügyi felügyeletét. A vádlott Budapest és Pest megye közigazgatási területét külön engedély nélkül nem hagyhatja el és heti két alkalommal köteles jelentkezni a számára kijelölt rendőrkapitányságon.

Perbeszéd helyett párbeszéd - Vitarendezés bírósági közvetítéssel
Bírósági közvetítői eljárásról

szechenyi 2020"Levelező" projekt

Alapvető alkotmányos elvárás, egyben a bíróságok kötelezettsége is, hogy munkáját átlátható, megismerhető módon végezze. E cél érdekében korszerű technikai megoldásokat fejlesztettünk ki a projekt keretében, amelyek alkalmazásával tovább erősödhet a bíróságok munkájába vetett állampolgári bizalom.

 

E projekt során az alábbi hat fő célt valósítottuk meg:

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb a foganatba vételtől számított 4 hónapig elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét. 

 A bűnügyi felügyelet keretében magatartási szabályként írta elő, hogy a gyanúsított a tartózkodási helyét csak külön engedéllyel hagyhatja el. A magatartási szabályok megtartását a rendőrség a gyanúsított mozgását nyomon követő technikai eszközzel ellenőrzi.