Detailed search

Testvérük sérelmére, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett alapos gyanúja miatt rendelte el a letartóztatását a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2025. március 19-én annak a testvérpárnak, akik pénzért raboltak.

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárásban négy év hat hónap börtönbüntetésre és öt év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék azt a szatmári településen élő vádlottat, aki késsel támadt édesapjára.

Fogpiszkálókból szúró eszközt, valamint egy fogkefe nyelének megolvasztásával, annak kihegyezésével és borotvapengék hozzáerősítésével szúró- és vágóeszközt készített, majd azt a cipőjébe rejtette a vádlott 2017 novemberében a Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben. Célja az volt, hogy a meghallgatásra történő kiszállítása során a vele szemben eljáró ügyészt megölje és az ügyészségről megszökjön, azonban a kiszállítása előtt történt ellenőrzés során a büntetés-végrehajtási intézet munkatársa az eszközöket megtalálta és elvette a férfitől.

A Szombathelyi Járásbíróság súlyos testi sértés bűntette miatt 3 év fegyházra ítélte a többszörös visszaeső vádlottat azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

Elérhetőségi adatok

Cím:

1146 Budapest, Hungária krt. 179-187.

Levelezési cím:

1590 Budapest Pf. 225/4.

Központi telefonszám:

+36 1 885-6000
Fax: +36 1 550 3988

E-mail cím:

bktbkolliroda@birosag.hu

Kollégiumvezető:

dr. Kenese Attila

Kollégiumvezető-helyettes:

dr. Keyha Ádám

Ügyfélfogadási rend

Budapest Környéki Törvényszék Büntető Kezelőiroda:

Telefon: +36 1 885-6020
Fax: +36 1 550 3936


Irodai félfogadás:


hétfő, kedd: 8:30-11:30
szerda: 8:30-15:30
csütörtök-péntek: 8:30-11:30

A zavartalan és gyorsabb ügyintézés érdekében kérjük, hogy az irattanulmányozás, illetve a másolat kiadása iránti igényüket a fenti telefonszámon lehetőleg előzetesen - legalább 1 nappal előtte - jelezni szíveskedjenek.
 

Budapest Környéki Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoport:

Cím: 1146 Budapest, Hungária krt. 179-187.
Postacím: 1590 Budapest Pf. 225/4.

Telefon: +36 1 885 6023
Fax: +36 1 550 3936



Ügyfélfogadási rend:


hétfő, kedd: 8:30-11:30
szerda: 8:30-15:30
csütörtök-péntek: 8:30-11:30
 

Budapest Környéki Törvényszék Büntető Kollégiuma tanúgondozójának elérhetősége:

dr. Fejős Gabriella
Cím: 1146 Budapest, Hungária krt. 179-187.
Telefonszám: 06 1 885 6000
Email cím: tanugondozo_bkt_bunteto@budapestkornyekit.birosag.hu
Ügyfélfogadás: Előzetesen egyeztetett időpontban

A Tatabányai Járásbíróság rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult ügyben tartott ülésen, egy hónapra – 2025. július 18. napjáig - elrendelte egy mongol állampolgárságú férfi letartóztatását. A letartóztatás elrendelése a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a bizonyítás veszélyeztetése miatt indokolt. A végzés nem végleges, a gyanúsított és a védője fellebbezést jelentett be.

A Tatabányai Járásbíróság a 2025. június 25-én megtartott ülésen jövedéki termékre elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt indult ügyben egy hónapra elrendelte a letartóztatását az ukrán állampolgárságú férfinak.

Év
2015
Időszak
I. féléves
Ülésterv
Image

Meg kell tartanunk az erőt és az egységet, hogy szolgálatunkkal megtartsuk az emberek irántunk való bizalmát - hangsúlyozta Dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke ünnepi beszédében a Polgári Igazságszolgáltatás Európai Napján. Az OBH elnöke szerint a XXI. századi bíróság küldetése az erős és egységes bírósági szervezet, amely Magyarország szuverenitásának az őre.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 337 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 146 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2020
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 415 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 475 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 479 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 178 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 231 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 224 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 276 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 258 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024