A Veszprémi Törvényszék 11 év börtönbüntetésre, 1.000.000 forint pénzbüntetésre ítélte, valamint 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától azt a 37 éves veszprémi férfit, akivel szemben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A bíróság a vádlottal szemben vagyonelkobzást rendelt el a bűncselekmény elkövetése idején szerzett vagyonra, továbbá kötelezte őt a több, mint 8 millió forintos bűnügyi költség megfizetésére.
Detailed search
A Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő 2024-ben is meghirdette a Családbarát Munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatását célzó pályázatát, melynek nyertesei Családbarát Munkahely cím viselésére lesznek jogosultak, illetve anyagi támogatásban is részesülhetnek.
A pályázat elbírálása során azt értékelik, hogy a szervezet családbarát módon történő működése iránti elköteleződés megjelenik-e és érvényesül-e különböző területeken, pl. a munkaszervezés, szabadságolási eljárások, bérezés, képzések, kisgyermekes szülők támogatása vagy a juttatások területén.
A Veszprémi Törvényszék eddig három alkalommal - 2019-ben, 2022-ben és 2023-ban – már elnyerte a „Családbarát Munkahely” címet, ebben az évben ismét pályáztunk. Anyagi támogatást közösségépítő céges családi nap szervezésére, egészségtudatos életmóddal kapcsolatos előadás-sorozat tartására, illetve munkahelyi gerinctorna megvalósítására igényeltünk.
A pályázat elbírálása és az eredményhirdetés 2024. augusztusban várható.
Veszprém, 2024. június 28.
Veszprémi Törvényszék Sajtóosztály
A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 33 éves veszprémi férfinak, akivel szemben súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárás.