Emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárásban kilenc év börtönbüntetésre és kilenc év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte 2024. január 25-én a Nyíregyházi Törvényszék azt a vádlottat, aki egy gázcső megrongálásával akart volt párja életére törni.
Detailed search
Az Esztergomi Járásbíróság járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette és az egyedi azonosító jel meghamisításának bűntette miatt bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat halmazati büntetésül 2 év börtönbüntetésre, 2 év közügyektől eltiltásra, 4 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, valamint elrendelte két korábbi felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbezést jelentett be. Az ítélet kihirdetését követően a bíróság a vádlott letartóztatását fenntartotta, a vádlott és védője ez ellen is fellebbezett.
A Komáromi Járásbíróság garázdaság bűntette, garázdaság vétsége, rongálás vétsége miatt indult ügyben előkészítő ülésen hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki többek között egy Mindszenty szobrot rongált meg. A bíróság a többszörös és különös visszaeső vádlottat 3 év fegyházbüntetésre, és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet jogerős.