Detailed search

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik a gyanú szerint pénzszerzés reményében támadtak egy idős asszonyra szentistváni otthonában.

Az Esztergomi Járásbíróság a 2021. július 14-én tartott ülésen, a felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben 1 hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el. A végzés végleges.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. augusztus 16-án tartott ülésen újabb 2 hónappal, 2021. október 23-ig meghosszabbította annak a komáromi férfinek a letartóztatását, aki ellen halált okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárás. A bíróság álláspontja szerint a férfi esetében megalapozottan feltehető, hogy az eljárás során elérhetetlenné válna, illetve fennáll a bűnismétlés veszélye is. A végzés nem végleges, mivel azzal szemben a gyanúsított fellebbezést jelentett be. A védő az ülésen nem volt jelen, így számára 5 nap biztosított a jognyilatkozat megtételére.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2021. május 17-én az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban egy hónapra elrendelte B.Sz. gyanúsított letartóztatását.

A megalapozott gyanú szerint 2021. május 14-én, az esti órákban a gyanúsított férfi Mátészalka egyik parkjában szóváltásba keveredett a sértettel. Ennek során a gyanúsított a nála lévő késsel több alkalommal mellkason és hasba szúrta a sértettet, életveszélyes sérüléseket okozva neki.

A Debreceni Járásbíróság 2021. június 4-én hirdetett ítéletet annak a három vádlottnak az ügyében, akik hét sértettet kiraboltak, kifosztottak Debrecenben. A vádlottak idős nőket szemeltek ki maguknak, akik már nehezen mozogtak és sejteni lehetett, hogy védekezni sem tudnak a támadókkal szemben, így ők könnyű szerrel megszerezhették a táskáikat.

Pályázási határidő

Pályázat a Pesti Központi Kerületi Bíróság (B II. Csoport) büntető ügyszakos csoportvezetői (287. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

A Fővárosi Törvényszék 20 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, akit különös visszaesőként elkövetett emberölés bűntettének kísérletével, valamint rongálás vétségével vádolt az ügyészség. 

Pályázási határidő

Pályázat a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy büntető ügyszakos csoportvezető-helyettesi bírói (307. számú) álláshely betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.
A pályázat elbírálásánál – a tényleges működési gyakorlat tartamának, valamint a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. március 11-én tartott ülésen jogerős végzésében 2 hónappal meghosszabbította annak a férfinek a letartóztatását, aki ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt van eljárás folyamatban.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. március 5-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítanak. 

A megalapozott gyanú szerint egy, az 1990-es években ismert vállalkozó megbízásából a terhelt 1999. április 25-én a késő esti órákban felkereste egy ismerősét, akit annak lakóhelyén – a magával vitt lőfegyverrel – lelőtt. A sértett az elszenvedett sérülései következtében a helyszínen elhalálozott. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. október 7-én tartott ülésen, jelentős mennyiségű kábítószer birtoklás bűntette miatt 5 év fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a tatabányai férfit, aki Németországból hozott be az országba jelentős mennyiségű amfetamint.

A Nyíregyházi Törvényszék 2022. május 18-án különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és 2 rendbeli könnyű testi sértés vétsége miatt B.Z. vádlottat – halmazati büntetésül – életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a szabadságvesztés büntetésből a vádlott legkorábban 27 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra. 

A Salgótarjáni Járásbíróság a bíróság elé állítás szabályai szerint megtartott tárgyaláson hetven nap elzárást szabott ki egy 37 éves salgótarjáni férfival szemben, garázdaság szabálysértése miatt.

A Tatabányai Törvényszék a 2022. június 8. napján tartott tárgyaláson, emberölés előkészületének bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben hozott ítéletet.

Az Esztergomi Járásbíróság a 2022. június 29-én meghozott elsőfokú ítéletében, lopás bűntette miatt 10-10 hónap börtönbüntetésre és 1-1 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a két férfit, akik a lábatlani, volt iskolaépületből loptak. A bíróság az elsőrendű vádlottat emellett kötelezte 100.000 forint pénzbüntetés, valamint mindkét vádlottat az okozott kár megtérítésére.

Az Esztergomi Járásbíróság L. I. Gy. vádlottat 2017. október 18-án kihirdetett ítéletével nagyobb értékre folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette, valamint 300 napi tétel pénzbüntetést szabott ki a vádlottal szemben, a napi tételek összegét 2000,- forintban határozta meg, továbbá vagyonelkobzást is elrendelt a vádlottal szemben 724.030,- forint összegre.
 

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. május 3-án tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson, lopás vétsége miatt indult ügyben 7 hónap börtönbüntetésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat. Az ítélettel szemben a vádlott és a védője enyhítésért jelentett be fellebbezést, az ügyész három napot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére, így az ítélet nem jogerős.

Bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet 2025. április 22-én a Debreceni Járásbíróság annak a 22 éves férfinak az ügyében, aki a kihallgatását követően rátámadt egy nyomozóra Debrecenben. A tolmács közreműködésével megtartott tárgyaláson az egyiptomi vádlott elismerte a tettét és megbánó magatartást tanúsított.

A járásbíróság az egyiptomi vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt – az ügyészi mértékes indítvánnyal egyezően – 2 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette.

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 848 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2018