Detailed search
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) sarkalatos törvényben biztosított joga, hogy a bíróságok véleményét beszerezve és összegezve észrevételezze a bíróságokat érintő jogszabályok tervezetét, valamint, hogy a bíróságokat érintő jogszabály alkotására tegyen javaslatot a jogszabályalkotás kezdeményezésére jogosultnál.
Országos szinten mintegy felére csökkentek a két éven túl folyamatban maradt peres ügyek - fontos megállni és elismerni a bírósági eredményeket. Jeles esemény ezért a beszámolási időszak, amikor láthatóvá válik, hogy mi mindennel foglalkoznak a bíróságok - mondta az OBH elnöke a Tatabányai Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón.
Kedden az Országgyűlés plenáris ülése – az Igazságügyi Bizottság indítványával egyezően – megerősítette hivatalában az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökét. Erről, az elmúlt évek eredményeiről, a Digitális Bíróságról és a bíróságok családbarát intézkedéseiről is beszélt dr. Handó Tünde a Kossuth Rádióban, az Inforádióban és a Magyar Nemzetnek adott interjúban.