Eredmények a közösség erejével - Összbírói értekezlet a Tatabányai Törvényszéken

Országos szinten mintegy felére csökkentek a két éven túl folyamatban maradt peres ügyek - fontos megállni és elismerni a bírósági eredményeket. Jeles esemény ezért a beszámolási időszak, amikor láthatóvá válik, hogy mi mindennel foglalkoznak a bíróságok - mondta az OBH elnöke a Tatabányai Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón.
Dr. Handó Tünde elmondta, az ügyek lezárásához egyebek mellett megfelelő menedzsmentre, infrastruktúrára is szükség van. 2018-ban változtak az eljárási kódexek, megújult a polgári és az önállóvá váló közigazgatási perrendtartás, valamint az új büntetőeljárási törvény. Az OBH a bíróságok bevonásával részt vett a kódexek és a kapcsolódó jogszabályok véleményezésében, valamint korszerű tananyagokat készített és képzéseket szervezett. Az OBH elnöke hozzátette, a bíróságok éveken keresztül elefántcsonttoronyban éltek, de változnak az idők, előfordul, hogy a végső döntést más szereplő, az Alkotmánybíróság vagy az Emberi Jogok Európai Bírósága hozza meg. A bírák függetlenek, döntéseiket a jogszabályoknak megfelelően hozzák meg.
Az elmúlt évben több ügy fejeződött be, mint amennyi a bíróságokra érkezett - tette hozzá dr. Csorba Zsolt Ödön, a Tatbányai Törvényszék elnöke. A minőségi ítélkezés mellett elengedhetetlen, hogy az ügyek időben befejeződjenek. Az OBH által meghirdetett Fenntartható Fejlődés Program keretében sikeresen csökkentették a folyamatban lévő ügyek számát. Az illetékességi területhez tartozó bíróságokon nem húzódnak el az ügyek: míg 2014-ben 410 két éven túl folyamatban lévő ügyet regisztráltak, addig - a legutóbbi adatok szerint - ma már csupán 190 ilyen ügy van folyamatban. A törvényszék emellett családbarát intézkedéseket tett, valamint a jogtudatosság növelését célzó Nyitott Bíróság országos program részeként több mint nyolcszáz diákot ért el.
Dr. Széplaki László, a Győri Ítélőtábla elnöke elmondta, a törvényszékről 2018-ban kevesebb ügy érkezett, egyre több ügy lesz első fokon jogerős és a hatályon kívül helyezések aránya is jelentősen javult. Az új eljárási kódexekkel kapcsolatban kiemelte, összehangolt képzések valósultak meg, a törvényeket gördülékenyen alkalmazzák a bírák.