Detailed search

2025. 07. 17.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2025. július 14-én délben egy miskolci családi ház hátsó teraszán a székben ülő sértettet egy csákány nyelével fejen ütötte és a földre eső nő zsebéből kivett és elvitt 80.000 forintot. A sértett nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Image

„A magyar bírósági képzési rendszer olyan értékeket tud felmutatni, amelyek más országokban unikálisnak számítanak” – fogalmaz dr. Fülöp Natasa bíró, az Új Generációs Képzés egyik szakmai felelőse. A Magyar Igazságügyi Akadémián február első hetében lezajlott az első, megújult formában megszervezett, egy hetes képzés a civilisztika ügyszakos bírák és bírósági titkárok számára. 

Image

A családjogi ügyek a jövőben hamarabb kerülhetnek a bírák elé, és nagyobb hangsúlyt helyeznek a perben álló felek pszichés támogatására is. A bíróságokon dolgozókat emellett óvodai-bölcsődei támogatás és rugalmas munkavégzés is segíti. A bírósági szervezet családtámogató programjáról dr. Vajas Sándor, az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese nyilatkozott a Magyar Nemzetnek. 

Image

Tájékoztatjuk az ügyfeleket arról, hogy 2025. január 16-tól az egyfaktoros ügyfélkapus azonosítással történő bejelentkezési mód csak az ugyfelkapu.gov.hu felületén lesz elérhető, kizárólag az Ügyfélkapu+ szolgáltatás igénylése céljából. Ennek következtében a bírósági alkalmazások használata során a KAÜ-s bejelentkezési felületről lekerül az Ügyfélkapu gomb. A KAÜ-s azonosítást használó bírósági oldalakra ettől az időponttól kezdődően csak a kétfaktoros Ügyfélkapu+-szal vagy DÁP mobilalkalmazássa

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke 2021. szeptember 30. napján fogadta az Európai Parlament LIBE szakbizottságának delegációját.

szechenyi 2020"Levelező" projekt

Alapvető alkotmányos elvárás, egyben a bíróságok kötelezettsége is, hogy munkáját átlátható, megismerhető módon végezze. E cél érdekében korszerű technikai megoldásokat fejlesztettünk ki a projekt keretében, amelyek alkalmazásával tovább erősödhet a bíróságok munkájába vetett állampolgári bizalom.

 

E projekt során az alábbi hat fő célt valósítottuk meg:

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 702 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 627 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 702 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 627 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 645 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 219 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Típus: Szabályzat Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 267 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2019
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 917 Dokumentum: Letöltés Év: 2017
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 928 Dokumentum: Letöltés Év: 2017