Detailed search

Image

Felkérte a kormány az Igazságügyi Minisztériumot, hogy – a Pénzügyminisztériummal és az Országos Bírósági Hivatallal (OBH) együttműködve – készítsen elő egy valamennyi bírót érintő jelentős fizetésemelési javaslatot – jelentette be 2018. december 13-án a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely az e heti Kormányinfón méltatlannak nevezte a bírók jelenlegi fizetési helyzetét, s azt mondta: a kabinet szándéka szerint legkésőbb 2020. január 1-jével új bértáblát vezetnek be.

A 2023. március 7. és április 30. napja közötti soros, majd az ezt követően a szeptember 1. és november 30. napja közötti soron kívüli ülnökválasztás alkalmával a választó szervek nem tudtak elegendő számú ülnököt választani, ezért az Országos Bírósági Hivatal elnöke a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII törvény (Bjt.) 217. § (4) bekezdése alapján soron kívüli ülnökválasztás kiírását kezdeményezte a köztársasági elnöknél.

A köztársasági elnök - az Országos Bírósági Hivatal elnökének előterjesztésére - 2024. március 20. és 2024. május 31. napja közötti időpontra soron kívüli ülnökválasztást tűzött ki. 
A választással érintett bíróságokat és a megválasztandó ülnökök számát az OBH elnöke a 21.SZ/2024. (III. 6.) OBHE határozatban állapította meg.

A soron kívüli ülnökválasztással érintett bíróságok a következők:

   Budapest Környéki Törvényszék, 
   Váci Járásbíróság, 
   Fővárosi Törvényszék, 
   Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság, 
   Gyulai Törvényszék, 
   Miskolci Járásbíróság, 
   Szekszárdi Törvényszék.

Az Országos Bírósági Hivatal által kiadott eredeti tájékoztatás az alábbi linken érhető el:

https://birosag.hu/hirek/kategoria/birosagokrol/soron-kivuli-ulnokvalasztas-0
Miskolc, 2024. március 20.
 

A környezetvédelmi hatóság megismételt eljárásban 93.004.334.400,- Ft hulladékgazdálkodási bírság megfizetésére kötelezte a MAL Zrt-t a vörösiszap kiömlése miatt. A felperes MAL Zrt. a határozat bírósági felülvizsgálata iránti keresetében a határozat hatályon kívül helyezését kérte. A Veszprémi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a perben 2018. január 15-én 10 órakor tart tárgyalást.
 
Tíz évvel ezelőtt, 2003. július 1-jén kezdődött meg az ítélkezési munka a Szegedi Ítélőtáblán. Az évfordulóhoz kapcsolódva a táblabíróság vezetése és Bírói Tanácsa kitüntetést alapított: a jövőben minden évben dr. Sélley Sándor-díjjal jutalmazzák azt a bírót és bírósági tisztviselőt, akit a Szegedi Ítélőtábla dolgozói szavazataikkal a legméltóbbnak találnak erre az elismerésre. (Dr. Sélley Sándor az 1891-ben létrehozott Szegedi Királyi Ítélőtábla alapító elnöke volt.)
Image

Rögtön a versenyt követően még nem gondolt a sikerre. Izgult néhány váratlan fordulat miatt és a dolgozatát sem érezte tökéletesnek. Aggodalma azonban alaptalannak bizonyult, mivel ezüstéremmel tért haza az 52. INTERSTENO Kongresszus és Világbajnokságról. Kollárikné Terjéki Krisztina, a Budapesti XVIII-XIX. Kerületi Bíróság tisztviselője jegyzőkönyvvezetésben remekelt a nagyszabású világversenyen.

2024. 05. 30.

A Komáromi Járásbíróság nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette miatt indult ügyben tárgyalás mellőzésével, ügyiratok alapján döntött azzal a két férfivel szemben, akik a cég tehergépkocsijával vitték ki a telephelyről a lopott szigetelőanyagot. A bíróság a vádlottakkal szemben jogerősen 1 év – végrehajtásában 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki.

2024. 11. 26.

A Tapolcai Járásbíróság egy év nyolc hónap – végrehajtásában négy év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt a 30 éves sümegi férfit, akivel szemben hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt folyt büntetőeljárás. Kötelezte a bíróság a vádlottat a büntetőeljárás során felmerült több mint 260 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Szegedi Járásbíróságon az elmúlt héten (2015. december 07. és 2015. december 13. napjai között) összesen 23 ügyben tartottak gyorsított bírósági tárgyalást határzár tiltott átlépésének bűntette miatt.

Típus: Határozat Határozat típusa: Szervezeti határozat Sorszám: 44 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2021
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 313 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 321 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
Év
2014
Közlöny
File
Pályázási határidő

317.E/2020. (VIII. 25.) OBHE határozat 

a Szegedi Törvényszék elnökhelyettesi állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

481.E/2022. (XII. 13.) OBHE határozat

a Fővárosi Ítélőtábla elnökhelyettesi állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

130.E/2021. (V. 28.) OBHE határozat

a Debreceni Ítélőtábla elnöki állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

179.E/2022. (V. 16.) OBHE határozat

a Budapest Környéki Törvényszék elnökhelyettesi állásának pályázati kiírásáról