Rögtön a versenyt követően még nem gondolt a sikerre. Izgult néhány váratlan fordulat miatt és a dolgozatát sem érezte tökéletesnek. Aggodalma azonban alaptalannak bizonyult, mivel ezüstéremmel tért haza az 52. INTERSTENO Kongresszus és Világbajnokságról. Kollárikné Terjéki Krisztina, a Budapesti XVIII-XIX. Kerületi Bíróság tisztviselője jegyzőkönyvvezetésben remekelt a nagyszabású világversenyen. Hazatérését követően az Országos Bírósági Hivatalnak mesélt az élményeiről, a felkészülésről és a sikerhez vezető út kihívásairól.

Mikor döntöttél úgy, hogy a munka mellett versenyszerűen is akarsz foglalkozni a jegyzőkönyvvezetéssel?
Nagyon meghatározó volt az életemben az, hogy kisgyermek koromban tangó-harmonikáztam. Ez jó alapot adott, mivel ott a hangokhoz rendeljük az ujjainkat, míg a gépírásban a betűkhöz. Aztán 1998-ban indultam először világbajnokságon, az idei a 8. alkalom volt. Hat évvel ezelőtt, a ghenti világbajnokságon indultam először jegyzőkönyvvezetésből. Magával a versenyszámmal is akkor találkoztam először, mert bár itthon vannak gépíróversenyek, de jegyzőkönyvvezetésből nincsen. Viszont a bíróságon én ezzel foglalkozom, ezért úgy döntöttem, kipróbálom magam. Akkor még eszembe sem jutott, hogy komolyabb eredményt is elérhetek, inkább csak a kíváncsiság hajtott. Azonban rögtön a 16. helyen zártam. Ez nagyon ösztönzőleg hatott rám, és folytatni akartam a vb-szereplést.

Hogyan alakította át az életedet a versenyre készülés? Azt feltételezem, hogy a napi rutinod sok szempontból felborult és egy ezüstérem megszerzése nem kevés áldozattal jár…
Igen, nagyjából fél évig tartott a felkészülés. Decemberben kaptam visszajelzést arról, hogy a Fővárosi Törvényszék támogatja az indulásomat. Nagy segítség volt, hogy komoly technikai felszerelést kaptam már a gyakorláshoz, ami majdnem minden nap 2-4 órát vett igénybe. Előfordult, hogy hétvégén is több órát ültem a laptop előtt. Minden attól függött, hogy a készülést hogyan tudtam összeegyeztetni a családommal és a munkámmal, de a szabadidőm jelentős részét rá kellett fordítanom.

Ráadásul nem csak egy versenyszámban indultál, hanem összesen négyben, így azokkal is foglalkoznod kellett. Mindegyikre ugyanakkora hangsúlyt fektettél?
Számomra nagyon fontos a többi versenyszám is. Még akkor, ha azokból nem a dobogón végeztem. Gépírásból a 35., szövegszerkesztésből 42., beszédírásból pedig – most indultam először – 17. helyezést értem el. Így az összetett ranglistán a 27. helyet szereztem meg és ez hatalmas öröm számomra. A verseny előtt nagyon reálisan mérlegeltem mindent. Azt tudtam, hogy a legnagyobb hangsúlyt a jegyzőkönyvvezetésre akarom fektetni, mivel abban láttam esélyét egy jobb szereplésnek. Viszont azzal is tisztában voltam, hogy a többi versenyszámban nem tudok olyat teljesíteni, mint a német, a török vagy a cseh ellenfelek.

Térjünk rá a „fő számodra”, a jegyzőkönyvvezetésre. Mennyire voltál magabiztos a versenyen? Amikor készítetted a dolgozatot akkor már érezted, hogy ebből akár dobogó is lehet?
Érdekes, mert inkább azt éreztem, hogy semmi nem úgy jön össze, ahogy akarom. Kezdjük talán azzal, hogy ez a versenyszámom volt aznap a negyedik, délután fél 5-kor kezdődött, így nagyon fáradtan álltam neki. Ennek ellenére, igyekeztem maximálisan összpontosítani. Fontos, hogy a megmérettetés alatt folyamatosan felügyelők lesik minden mozdulatunkat, ők irányítják még a mentést is. Az egyik lépés rossz utasítás miatt kimaradt, így ez akár kizárással is járhatott volna. A mi sorunkban egy mentési folyamatról volt szó, mert az ellenőr nem állt a helyzet magaslatán. Amikor erre rájöttem teljesen kétségbeestem, úgy éreztem kidobhatom a féléves munkámat. „Szerencsémre” más is küzdött hasonló problémával, így ebből nem lett baj. Emellett többször úgy érzetem, hogy megakadtam, ilyenkor továbbmentem a feladattal, majd végül mindenhez vissza tudtam térni és be is tudtam időben fejezni.
Megjegyzem, bármely technikai ok miatt előfordulhat, hogy valakinek nem értékelik a dolgozatát, ami nagyon el tudja keseríteni a versenyzőt, hiszen nem az ő hibája.

Hogyan derült ki, hogy a nehézségek ellenére kiemelkedően teljesítettél?
Az Interstenon belül mindenkinek van egy saját fiókja, ahol meg tudja nézni az eredményét. Ebből a helyezésem még nem derült ki, csak az, hogy a dolgozatom 95 százalékos lett.  Amikor ezt megláttam nagyon boldog lettem és rögtön elkezdtem gondolkodni, hogy ez vajon mire lesz elég. Miután megnéztem az előző évek világbajnokságait, kiderült, hogy ugyanez az eredmény volt, hogy az első helyezéshez, máskor a hatodikhoz volt elég. Emiatt azt kívántam, hogy az első 10-be végezzek, mivel azzal már felülmúlom a legutóbbi eredményemet.

Végül nem csak a TOP 10, hanem a dobogó is sikerült. Amikor ezt megtudtad, mit éreztél?
Még most is elérzékenyülök, mert az fantasztikus érzés volt. Amikor megtudtam, hogy világbajnoki ezüstérmes lettem, szinte teljesen ledermedtem. Csak álltam egyhelyben, persze később lassan felocsúdtam. Fantasztikus érzés, hogy a sok munka, a gyakorlásra fordított idő és energia megtérült. Továbbá számtalan gratuláció is érkezett azoktól, akik végig kísérték az utamat, a felkészülésemet és nagyon izgultak értem. Egyébként már a verseny ideje alatt is sok bíztatás és támogatás érkezett az itthon maradt ismerősöktől, ami csodálatos érzés volt és rengeteg energiát adott.

Mit gondolsz, mi kell ahhoz, hogy valaki ilyen eredményt érjen el ebben a versenyszámban?
Kiemelném a helyesírást, a kivonatolást és az elszántságot. Mindenképpen jól kell tudni gépírni is, de a bíróságon rengeteg kiváló gépíró van, hiszen enélkül nem is tudnának jegyzőkönyvezni. Ez a szakmánk, ebben dolgozunk, én is a legtöbb rutint és tudást a bíróságon, a mindennapi munkával szereztem. Azt gondolom, hogy nagyon sokan megpróbálhatnák magukat megmérettetni. Én csak annyiban különbözök tőlük, hogy megpróbáltam és sikerült. 

Egy ilyen rendkívüli eredmény után még vannak versenycéljaid?
Nagyon szeretnék versenyezni, de most hatalmas lécet állítottam magam elé, amit nem egyszerű megugrani. Ha eszembe jut ez a kérdés, akkor arra is gondolok, hogy tudnék-e ennél jobb eredményt elérni? Szerintem a versenyzésnek az is az egyik célja, hogy ne csak az ellenfeleket, hanem saját magunkat is felülmúljuk. Ez jelen esetben nem egyszerű. Persze az aranyérem még meghódításra vár, és a családom máris ösztönöz. Amikor hazaértem, viccesen azzal a kérdéssel fogadtak, hogy „Mi történt? Fájt a lábad, hogy nem léptél feljebb?” Ezen nagyon sokat nevettünk.

Hogyan alakult ki benned az a fajta lelkesedés, ami arra ösztökélt, hogy ne csak a munkaidőben foglalkozz a hivatásoddal?
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy én tényleg második otthonomnak tekintem a bíróságot, a munkám pedig egyben a hobbim is. Az elért eredményeimre is mindig büszkén gondolok, mert egy picit talán megkülönböztet másoktól és hozzáad valamit az életemhez. Ez egy olyan pozitív momentum, ami csak az enyém.