Detailed search

Pályázási határidő

Pályázat a Siófoki Járásbíróság 

elnöki (39. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint az igazgatási területen szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a 45 éves büntetlen előéletű rákóczifalvai nőnek a büntetőügye, aki 2016 és 2018 nyara között, 2 éven át, a gyermek 5 és 7 éves kora között, az ezt szabályozó jogerős bírósági határozat ellenére, elfogadható okokkal, érvekkel alátámasztott, életszerű magyarázat nélkül, csaknem minden kapcsolattartást meghiúsított vagy teljesen tönkretett kisfia és volt férje, a gyermek apja között. 

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt F. É. és társai ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék ítéletét. Az ügy I. rendű vádlottjának, F. É.-nak büntetését – tekintettel két kiskorú gyermekére – 6 év börtönről 5 évre enyhítette a táblabíróság. A II. és a III. rendű vádlott büntetése nem változott, vagyis maradt 7 év fegyház, illetve 240 óra közérdekű munka. Az I. és a II.
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 74 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2022
Pályázási határidő

443.E/2018. (VI. 21.) OBHE 

határozat 

a Szombathelyi Törvényszék Büntető Kollégiuma kollégiumvezetői állásának 

pályázati kiírásáról

 

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Szombathelyi Törvényszék Büntető Kollégiuma kollégiumvezetői tisztségére pályázatot hirdet. 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

Pályázási határidő

520.E/2018. (VII. 6.) OBHE 

határozat 

a Balassagyarmati Törvényszék elnöki állásának pályázati kiírásáról

 

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Balassagyarmati Törvényszék elnöki tisztségére pályázatot hirdet. 

 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be. 

 

Pályázási határidő

497.E/2019. (IX. 19.) OBHE 

határozat 

a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma

kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

Image

Könnyű testi sértés, rágalmazás, levéltitok sértés – legtöbbször ilyen esetekben indul magánvádas eljárás a bíróságokon. Ezekben az ügyekben tulajdonképpen a magánvádló az ügyész, neki kell bizonyítania, hogy bűncselekmény történt és bármikor indoklás nélkül ejtheti a vádat. Az eljárás speciális szabályairól beszélgettünk dr. Fazekas Ágnessel, a Budapest Környéki Törvényszék bírájával.

Pályázási határidő

640.E/2018. (IX. 14.) OBHE

határozat

a Kaposvári Törvényszék Büntető Kollégiuma kollégiumvezetői állásának

pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

644.E/2018. (IX. 14.) OBHE

határozat

a Győri Ítélőtábla elnökhelyettesi állásának pályázati kiírásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Győri Ítélőtábla elnökhelyettesi tisztségére pályázatot hirdet.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának és a korábban szerzett igazgatási tapasztalatnak van jelentősége.

Pályázási határidő

751.E/2018. (X. 19.) OBHE

határozat

a Budapest Környéki  Törvényszék Büntető Kollégiuma kollégiumvezetői állásának

pályázati kiírásáról

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Budapest Környéki Törvényszék Büntető  Kollégiumának kollégiumvezetői tisztségére pályázatot hirdet.

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

Pályázási határidő

20.E/2020. (I. 22.) OBHE határozat a Győri 

Ítélőtábla Munkaügyi Kollégium 

kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

Pályázási határidő

A Fővárosi Törvényszék elnöke

pályázatot hirdet

Pályázási határidő

A Nyíregyházi Törvényszék elnöke

pályázatot hirdet

Pályázási határidő

Pályázat az Encsi Járásbíróság elnöki (48. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a tényleges működési gyakorlat tartamának, valamint a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

Pályázási határidő

Pályázat a Csornai Járásbíróság elnöki (63. számú) álláshely betöltésére

 

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint a bírósági igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége.

Pályázási határidő

A Debreceni Törvényszék elnöke 

pályázatot hirdet

a Debreceni Törvényszék gazdasági ügyszakos tanácselnöki (17. számú) álláshelyének betöltésére

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma csoportvezető bírói (84. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának és a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége. 

Pályázási határidő

Pályázat a Fővárosi Törvényszék Polgári Kollégium kollégiumvezető-helyettesi (10. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége. 

Pályázási határidő

Pályázat a Salgótarjáni Járásbíróság elnökhelyettesi (24. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának, valamint a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalatnak van jelentősége.