Detailed search

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki kiskorú sértettek bizalmába férkőzve pornográf tartalmú videó- és fényképfelvételeket szerezhetett meg.

A Kecskeméti Járásbíróság 1 hónapra elrendelte a letartóztatását egy 37 éves és egy 55 éves hajléktalan férfinak, akiket kifosztással, illetve egyiküket további bűncselekményekkel is gyanúsítanak.

A Tatabányai Járásbíróság rablás bűntette és okirattal visszaélés vétsége miatt indult ügyben tartott nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki előbb egy szál cigarettát kért a sértettől, majd megverte és kirabolta.

A Kaposvári Járásbíróság 4 év 6 hónap szabadságvesztésre ítélt egy 49 éves kaposvári férfit. A nem jogerős ítélet tényállása szerint a vádlott ismert festők műveit árulta, azokat valódiként feltüntetve, holott azokat ma élő ismert művészek készítették, ezáltal a sértetteknek több tízmilliós kárt okozott. Tekintettel arra, hogy az ítéletet a vád és a védelem egyaránt megfellebbezte az eljárás a Kaposvári Törvényszéken folytatódik.

Kaposvár, 2015. július 17.


Kaposvári Törvényszék Sajtóosztálya
 

A Kecskeméti Járásbíróság az ausztriai A4 autópályán észlelt bűncselekménnyel összefüggésben 2015. augusztus 29. napján előzetes letartóztatásba helyezett 3 bolgár, illetve egy afgán állampolgár, valamint a 2015. szeptember 1. napjától előzetes letartóztatásba került egy bolgár állampolgár előzetes letartóztatását a mai napon - 2015. december 29. napjáig - meghosszabbította változatlan okokra hivatkozva.

 

Kecskemét, 2015. szeptember 24.

A Tiszafüredi Járásbíróság 2018. november 15-én jogerős ítéletében lopás vétsége miatt 160 óra közérdekű munkára ítélte azt az ötvenes évei végén járó, büntetlen előéletű férfit, aki hónapokig engedély nélkül vételezett vizet Tiszaszőlősön. A férfi előbb kibontotta a szomszédja kerítését, majd bement az udvarára, az ott lévő vízóra aknában, a vízóra előtti vezetékszakaszra csatlakoztatta a slagját, és azon keresztül vezette át a vizet saját ingatlanára.

 

Szolnok, 2018. november 20.

A Szolnoki Járásbíróság 2016. augusztus 4-én meghozott ítéletével 150.000 Ft pénzbüntetésre és 4 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a büntetlen előéletű, 65 éves szolnoki férfit, aki 2016. július 12-én a kora esti órákban Szolnok lakott területén, az általa vezetett segéd-motorkerékpárral 0,41 g/l ezrelék légalkoholszintű, enyhe fokú alkoholos befolyásoltság előidézésére alkalmas ittas állapotban közlekedett. Az ítélet jogerős. 
 
Szolnok, 2016. augusztus 9.
 

A megalapozott a gyanú szerint a férfi 2019. szeptember 1-jén este tatai otthonukban egy baltával, legalább kétszer, nagy erővel, a fején megütötte a feleségét, majd egy vadászkéssel háromszor mellkason szúrta. Az ütések és szúrások következtében a sértett a helyszínen életét vesztette.

A Tatabányai Járásbíróság 2019. szeptember 3-án rendelte el a gyanúsított letartóztatását, mert álláspontja szerint fennáll a bűnismétlés veszélye. A bíróság a férfi letartóztatását most két hónappal meghosszabbította.

2020. október 30.

Tatabányai Törvényszék Sajtóosztály

A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2023. május 11-én tartott nyilvános ülésén – helybenhagyva a Szekszárdi Járásbíróság elsőfokú ítéletét – versenytárs utánzásának bűntette és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt halmazati büntetésül 230 napi tétel, összesen 4.600.000 forint pénzbüntetésre és 1 év 6 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt jogerősen egy Tolna vármegyei vállalkozót, továbbá kötelezte a sértettnek okozott kár megtérítésére.

A Debreceni Járásbíróság 2018. október 11-én kihirdetett ítéletében a vádlottat két rendbeli hamis vád bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért többszörös visszaesőként V. J.-t halmazati büntetésül 3 év fegyházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

 

A Kiskunhalasi Járásbíróság kábítószer birtoklása miatt 5 év fegyházra és 5 év kiutasításra ítélt egy 30 éves szerb férfit.

A bíróság megállapította, hogy a vádlott 2018. augusztus 23. napján úgy kísérelt meg a tompai határátkelő helyen Magyarország területére lépni, hogy a gépkocsija pótkerekébe jelentős mennyiségű marihuánát rejtett. Az úti célja Ausztria volt.

Az ítélet nem jogerős.

Kecskemét, 2019. november 29.

Kecskeméti Törvényszék Sajtóosztálya

 

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a férfinek a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2023. február 23-án éjjel megkéselte élettársát Tornyiszentmiklóson. 



A bíróság 2023. február 25-én 30 napra rendelte el a gyanúsított letartóztatását a szökés, elrejtőzés, a bizonyítási eljárás befolyásolásának, megnehezítésének, illetve újabb bűncselekmény elkövetése lehetőségének veszélye miatt.

A végzés ellen a gyanúsított fellebbezett. 

Zalaegerszeg, 2023. február 25.

Zalaegerszegi Törvényszék Sajtóosztály

A Zala Vármegyei Ügyészség bűnügyi felügyelet elrendelését kezdeményezte azzal az orvossal szemben, aki a gyanú szerint a nagykanizsai kórház pszichiátriáján, diszkrét körülmények között biztosított kezelést.

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája a gyanúsított jelenlétének biztosítása, valamint a bűnismétlés megakadályozása érdekében 2 hónapra elrendelte a bűnügyi felügyeletet. A kényszerintézkedés értelmében a gyanúsított Nagykanizsa közigazgatási területét engedély nélkül nem hagyhatja el, valamint tartózkodási helyét sem változtathatja meg.

A Szegedi Járásbíróság a mai napon összesen öt férfi előzetes letartóztatását rendelte el embercsempészés bűntettének megalapozott gyanúja miatt. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása 2016. február 18. napjáig tart.
 
Helybenhagyta a Debreceni Törvényszék a Debreceni Járásbíróság 2015. március 13-án hozott elsőfokú ítéletét, bűnösnek mondta ki társtettesként, fegyveresen elkövetett rablás kísérlete miatt H. Z-t, aki ismeretlen társával még 2005 januárjában próbált meg kirabolni egy pénzszállítót Debrecen belvárosában. A törvényszék a vádlottat jogerősen 3 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte, 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, illetve kötelezte 4,4 millió forint bűnügyi költség megfizetésére.
A Veszprémi Törvényszék 2017. február 9-én kihirdetett ítéletében S. V. K. vádlottat két rendbeli, folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette és két rendbeli, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt halmazati büntetésül 9 év 4 hónap börtönbüntetésre, mellékbüntetésül 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint végleges hatállyal eltiltotta a pénzkezeléssel kapcsolatos feladatokat ellátó foglalkozástól.
 

Késsel támadta meg a járőrautóban az őt kísérő rendőröket a vádlott. A férfi valótlan vállsérülésre hivatkozva, bűnügyi felügyeletben kért orvosi segítséget. Előre kitervelten, hivatalos személy és több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat a terhelt ellen az ügyészég, a Budapest Környéki Törvényszék pedig 2023. január 6-án megtartott nyilvános és folytatólagos tárgyalásán hirdetett ítéletet a büntetőügyben.

Pályázási határidő

Pályázat a Balassagyarmati Törvényszék illetékességi területén 1-1 bírósági titkári álláshely betöltésére

Munkavégzés helye:

-    Balassagyarmati Törvényszék

-    Balassagyarmati Járásbíróság

A pályázat beérkezésének határideje:

2024. november 30.

A pályázat beadásának helye:

Balassagyarmati Törvényszék Elnöki Titkársága (2660 Balassagyarmat, Köztársaság tér 2.)