Detailed search

Fém eszközöket és szerszámgépeket tulajdonított el a terhelt több ingatlanról. 2023. június 8-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta a férfit, aki ellen a Gödöllői Rendőrkapitányság nagyobb értékre üzletszerűen – részben dolog elleni erőszakkal – folytatólagosan elkövetett lopás bűntette miatt indított eljárást.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak az 52 éves bolgár állampolgárságú férfinak az előzetes letartóztatását, akit csalás elkövetésével gyanúsítanak.
 
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa helybenhagyta a Kazincbarcikai Járásbíróság ítéletét: börtönbe megy a vádlottat, aki megverte, majd kifosztotta a lánya barátját.
 

Többször is pénzt követelt az idős sértettől a fiatalkorú terhelt. Mivel a férfi mindig elutasította a kérését, a fiú megfenyegette és kezet emelt rá. Felfegyverkezve, bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény gyanúja miatt a Nagykátai Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, 2023. október 18-án pedig a Budakörnyéki Járásbíróság elrendelte a terhelt letartóztatását.

Visszatért a tett színhelyére a terhelt. Egy élelmiszerüzletből többször vitt el pénzt, valamint édességet. 2023. november 28-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta a férfit, aki ellen a Nagykátai Rendőrkapitányság nagyobb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmény miatt indított eljárást.

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2024. június 13-án tartott előkészítő ülésén hozott jogerős ítéletet annak a nőnek az ügyében, aki miután szexuális szolgáltatást nyújtott a sértettnek, megpróbálta ellopni a pénztárcáját.

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa annak a férfinak az ügyében, aki az elsőfokon eljárt Encsi Járásbíróság által megállapított tényállás szerint 2019 tavaszán a perei ingatlanában foganatosított kutatás alkalmával a garázsból nyíló mosókonyhában a gázüzemű járművek töltésére szolgáló tartály töltőpisztolyából körülbelül tizenöt másodpercen át engedte ki a gázt.

A Zalaegerszegi Járásbíróság jogerős ítéletet hozott, annak a férfinek az ügyében, aki jogtalanul megszerzett adatokkal nyújtott be jóvátételi kérelmeket.

A vádlott az édesanyjával kialakult szóváltás során előbb édesanyját, majd több hozzátartozóját is bántalmazta. Nem ez volt ugyanakkor a vádlott egyetlen bűne, ugyanis egy másik időpontban az ingatlanjukon kialakult tűzesethez kiérkező tűzoltók felszerelését is megrongálta.

A Kazincbarcikai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki gyermeke látogatása kapcsán megjelent volt élettársánál, majd a nőt megverte, késsel fenyegette és a kutyáját megszúrta. 

A bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének gyanúja miatt a Gödöllői Rendőrkapitányság indított eljárást abban az ügyben, amelyben a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. március 4-én megtartott ülésén elrendelte a terhelt letartóztatását.

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a két vádlottnak az ügyében, akik bántalmazták, majd kirabolták a sértett férfit a női vádlott miskolci ingatlanában.

Image

A Győri Törvényszék területén működő járásbíróságok évek óta magas színvonalon hozzák meg határozataikat. 2018-ban az egy évvel korábbihoz hasonlóan, ebben a megyében volt a legmagasabb büntető ügyszakban a fellebbezett elsőfokú határozatok helybenhagyásának aránya (58%, illetve 56,2%).

A Veszprémi Törvényszék másodfokon eljáró tanácsa a 2018. június 25-én kelt jogerős ítéletében az első fokon eljáró Zirci Járásbíróság ítéletét annyiban változtatta meg, hogy az I. rendű vádlottat 8 évre, a II. rendű vádlottat 7 évre kiutasította az országból, továbbá a közügyektől eltiltásra vonatkozó rendelkezést mellőzte, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

 

Előkészítő ülésen hirdetett ítéletet 2019. április 17-én a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság annak a fiatalkorú férfinak az ügyében, aki több betörést követően, az egyik alkalommal rá is támadt az otthon tartózkodó idős sértettre.

A férfi több betörést is elkövetett 2018. február és április között Zemplénagárdon. Általában könnyen értékesíthető tárgyakat, mint karórát és mobiltelefont hozott el a családi házakból.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki azzal a jól bevált módszerrel rabolta ki a sértettet, hogy megkérdezte mennyi az idő.

 
Mindkét vádlottal szemben jogerős ítéletet hozott ma a Szombathelyi Járásbíróság kiskorú veszélyeztetésének bűntettében. 
 
A Szombathelyi Járásbíróság – dr. Sipos Andrea tanácsa – ítéletet hozott B.K. I. r. és B.É. II. r. vádlottak ügyében és bűnösnek mondta ki őket 2 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében. 
 

A Debreceni Járásbíróság 2019. április 25-én bíróság elé állításos eljárásban hivatalos személy elleni erőszak bűntettében és két rendbeli becsületsértés vétségében állapította meg a 23 éves vádlott bűnösségét. Ezért a büntetlen előéletű férfit 1 év 8 hónap – 2 év 6 hónapra felfüggesztve – börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte.

A Veszprémi Törvényszék másodfokú tanácsa az ügyészség fellebbezésének helyt adva súlyosította annak a vádlottnak a büntetését, akit egy besurranásos lopás miatt ítélt el első fokon a Tapolcai Járásbíróság.

A jogerősen megállapított tényállás lényege szerint a vádlott 2019 áprilisában Nemesgulácson egy családi ház kilincsre zárt hátsó ajtaján bement, majd a nappali helyiségből 40.000 Ft-ot tulajdonított el. Az ellopott pénzt a vádlott nevelt fiának a lakásán a rendőrség megtalálta és lefoglalta, majd azt a sértett részére kiadta, ezáltal a lopással okozott kár megtérült.

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája június 5-én egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, akivel szemben rablás bűntette miatt indult büntetőeljárás.