Detailed search

A Szolnoki Járásbíróság garázdaság vétsége miatt 1 évre próbára bocsátotta azt a 17 éves lányt, aki idén januárban az egyik szolnoki iskola mellett az utcán előbb hangosan szidalmazott, majd a hajánál fogva rángatott és felpofozott egy másik, 13 éves lányt.
 

Megfélemlítette és több alkalommal szexuális cselekményre kényszerítette a kiskorú sértettet a gyanúsított. Ellene tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája pedig 2024. február 16-án a legszigorúbb kényszerintézkedést rendelte el a férfival szemben.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 32 éves veszprémi férfinak, akivel szemben garázdaság vétsége miatt folyik büntetőeljárás.

Kábítószert találtak annál a gyanúsítottnál, aki annak ellenére vett részt a közúti közlekedésben, hogy a bíróság eltiltotta a járművezetéstől. Járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette és más bűncselekmények miatt a Dunakeszi Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. február 28-án megtartott ülésén elrendelte a nő letartóztatását.

Nagyobb értékre elkövetett lopás bűntettének gyanúja miatt az Érdi Rendőrkapitányság indított eljárást abban az ügyben, amelyben a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. március 17-én megtartott ülésen elrendelte a gyanúsított férfi letartóztatását.

Saját lányát molesztálta szexuálisan éveken keresztül az a férfi, akinek ügyében ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság.

A Siófoki Járásbíróság súlyos testi sértés kísérlete miatt 2 évre próbára bocsátott egy 66 éves férfit. 

A vádlott 2018. július 1-jén az udvarában motoros fűkaszával füvet nyírt, ami a szomszédjában tartózkodó sértett pihenésében zavarta, emiatt többször felszólította, hogy hagyja abba a fűnyírást. A vádlott a kialakuló vita hevében a szomszédjára támadt, akit a fűkaszával a kezén és a hasán könnyen megsebesített. 

Az ítélet a kihirdetés napján jogerőre emelkedett.

 

Kaposvár, 2018. július 31.

 

A Siófoki Járásbíróság 1 év 6 hónap fogházbüntetésre és 3 év járművezetéstől eltiltásra ítélt egy 42 éves nőt. A fogházbüntetés végrehajtását a bíróság 3 év próbaidőre felfüggesztette.

 

A vádlott 2017 tavaszán egy siófoki áruház parkolójában közlekedett személygépkocsijával, és figyelmetlensége miatt nem észlelte a gyalogos-átkelőhely előtt 2 méterrel az úttesten áthaladó gyalogost, akit elütött. A sértett még azon a napon életét veszítette a kórházban.

 

A Nyíregyházi Járásbíróság 2019. október 31-én gyorsított eljárásban 10 nap elzárásra ítélte H.R. vádlottat gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt. 

A tényállás szerint a vádlott staffordshire terrier fajtájú kutyája 2019. június 12-én az utcán megharapott egy gyalogost. A nő a vádlott nyíregyházi ingatlana előtti útszakaszon sétált, amikor a kutya kiszaladt a bekerítetlen udvarról és beleharapott a jobb bokájába. A sértett a támadás következtében 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A Zalaegerszegi Járásbíróság nyomozási bírája 2020. október 9-én elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit 18 életévét be nem töltött személy sérelmére – a férfi barátnője - sanyargatással elkövetett személyi szabadság megsértése és testi sértés bűntettével gyanúsítanak.

 

A gyanúsított, 2020. december 9-én egy tatabányai általános iskolában az egyik szünetben egy konyhakéssel hasba szúrta osztálytársát, aki 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.



A Tatabányai Járásbíróság a 2020. december 11-én tartott meghallgatáson végzésével 1 hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását azzal, hogy a letartóztatást javítóintézetben kell végrehajtani. A letartóztatás oka az eljárás megnehezítésének, tanúk befolyásolásának, valamint a bűnismétlés veszélye.

A Pécsi Járásbíróság a 2020. január 29. napján megtartott nyilvános tárgyaláson R. G. vádlottat rongálás vétsége miatt 120 óra – fizikai jellegű – közérdekű munkára ítélte.

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki hajléktalan életmódot folytatva egy sajószentpéteri társasház pincéjében töltötte néha az éjszakákat. 2021 júliusában ébredés után rágyújtott, majd elhagyta a helyiséget, azonban nem észlelte, hogy a lehulló parázs miatt az ott lévő ruhák és rongyok meggyulladtak. A helyszínre érkezett tűzoltók a tüzet eloltották, mielőtt az továbbterjedhetett volna. A vádlott cselekménye miatt tizennyolc lakás és lakója került veszélybe.

Az Encsi Járásbíróság – tárgyalás mellőzésével – 200 óra közérdekű munkát szabott ki a bombával riogató vádlottal szemben.

A megállapított tényállás szerint a vádlott 2020. augusztus 8-án az esti órákban névtelen bejelentést tett a 112 segélyhívó telefonszámon, hogy a vilmányi sörözőben bombát rejtettek el, amely kb. negyedóra múlva felrobban. A bejelentés alapján rendőri intézkedésre került sor és az ott zajló rendezvényről 166 főt távolítottak el, a helyszínt átvizsgálva azonban bomba nem került elő.

A Szerencsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, akivel szemben személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt indult büntetőeljárás. 

A Budaörsi Járásbíróság elnapolta a 2018. május 23-ára meghirdetett, a gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntettével és más bűncselekmények elkövetésével vádolt G. L. és 10 társa büntetőügyének tárgyalását.
 
Az ügyben a bíróság 2018. szeptember 13-ra tűzött ki újabb tárgyalási határnapot.
 

A Kecskeméti Törvényszék helybenhagyta a Kecskeméti Járásbíróság döntését, amivel három hónappal - 2025. április 14-ig - meghosszabbította a letartóztatását annak a férfinak, akivel szemben aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt folytatnak nyomozást.

A férfi továbbra is megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2000. május 28-án megölt egy 11 éves fiút.

2024. 05. 21.

A Tatabányai Járásbíróság nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki egy nőt és egy férfit bántalmazott egy lépcsőház előtt. A bíróság a vádlottat testi sértés bűntette, testi sértés bűntettének kísérlete és garázdaság vétsége miatt, halmazati büntetésül 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet jogerős.

2025. 03. 03.

Rendszeresen megalázta, megverte és szexuális cselekményre kényszerítette cellatársát a gyanúsított. Cselekményeit több társával közösen követte el. 2025. március 3-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a terhelt letartóztatását, aki ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többek által erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt nyomoz.

2025. 03. 10.

Az Ajkai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésével hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt próbára bocsátotta azon vádlottakat, akik a személyi kölcsön igénylése során hamis munkáltatói igazolást csatoltak a kérelem mellé.
A bíróság az I. rendű vádlottat bűnsegédként egy évre, míg a II. rendűt – tettesként – egy év négy hónapra bocsátotta próbára.