Miskolci Törvényszék - Saját lányát molesztálta éveken keresztül
Saját lányát molesztálta szexuálisan éveken keresztül az a férfi, akinek ügyében ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság.
A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott szexuális vonzalmat érzett lánya iránt: 13 éves korától 19 éves koráig rendszeresen, akarata ellenére simogatta, fogdosta leánygyermekét. Miután a sértett betöltötte a 14. életévét, már rendszeresen csókolgatta is, valamint benyúlt az alsóneműjébe. Olyan is előfordult, hogy az alvó sértettet annak tiltakozása ellenére intim részeinél simogatta, felé szexuális töltetű kijelentéseket tett. Egy alkalommal a lány már nem bírta elviselni a vádlott állandósult molesztálását, emiatt a szobából távozni akart, azonban a terhelt nem engedte, visszarántotta, majd a szoba ajtaját kulcsra zárta és mobiltelefonját is elvette. Ezt követően a vádlott közölte lányával, hogy a telefonját csak akkor adja vissza, ha megteszi, amire kéri. Mivel a sértett ennek nem tett eleget, a terhelt másnap reggelig bezárva tartotta.
A sértett 2022 őszén végleg megelégelte a vádlott feléje irányuló szexuális közeledését és feljelentést tett vele szemben.
A járásbíróság a vádlottat folytatólagosan hozzátartozója sérelmére, védekezésre képtelen állapotát felhasználva elkövetett szexuális erőszak bűntettében, valamint folytatólagosan hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés bűntettében, folytatólagosan tizennyolcadik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés bűntettében, folytatólagosan tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés bűntettében és aljas indokból vagy célból elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettében mondta ki bűnösnek, és 11 év fegyház fokozatú szabadságvesztésre, végleges hatályú foglalkozástól eltiltásra és mellékbüntetésül 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság megállapította, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.
A büntetés kiszabása során enyhítő körülményként vette figyelembe a bíróság a vádlott büntetlen előéletét, ugyanakkor súlyosító körülmény volt a nagy számú halmazat, ezen belül is az, hogy két cselekmény 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett, négy cselekményt pedig folytatólagosan követett el.
Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért jelentettek be fellebbezést, az ügyészség három munkanapot tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.
Miskolc, 2025. május 8.
Miskolci Törvényszék Sajtóosztál