Detailed search

A Tatabányai Járásbíróság a 2023. március 14. napján tartott előkészítő ülésen, halált okozó ittas járművezetés bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet.

A Debreceni Járásbíróság 2022. szeptember 29-én, előkészítő ülésen hirdetett határozatot annak a vádlottnak az ügyében, aki új pszichoaktív anyagot árult Hajdúhadházon. A nő elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, melyet a bíróság elfogadott, a tárgyaláshoz való jogáról pedig lemondott.

A két férfi 11 migránssal indult el Horgos mellől, de az osztrák-magyar határon már nem jutottak át: az I. rendű vádlottat Hagyárosböröndön, társát pedig Andráshidán fogták el. A Zalaegerszegi Járásbíróság 2022. december 7-én előkészítő ülésén hozott nem jogerős ítéletet velük szemben.

A Mátészalkai Járásbíróság 2020. október 30-án rablás és személyi szabadság megsértésének bűntette miatt Z. F. vádlottat gyorsított eljárásban 3 év javítóintézeti nevelésre ítélte.  

A Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírája 2020. december 14-ig elrendelte annak az fiatalkorúnak a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2020. november 12-én egy lopott gépjárművel okozott balesetet, amelyben a vétlen gépjármű vezetője és utasa is életét vesztette.

A Debreceni Járásbíróság 2022. április 19-én, előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki szeméremsértő módon viselkedett egy debreceni vendéglátóhely közelében.

Az előkészítő ülés során az ügyész beismerő nyilatkozat, valamint a tárgyaláshoz való jogról történő lemondás esetén a vádlottal szemben úgynevezett mértékes indítványt tett a büntetésre vonatkozóan. A vádlott a vádirattal egyezően elismerte a bűncselekmény elkövetését, tárgyaláshoz való jogáról lemondott, ezt a bíróság elfogadta és ítéletet hozott.

Kihasználták a sértett figyelmetlenségét és a terheltek magukkal vitték a nő több százezer forintot tartalmazó táskáját. 2023. május 5-én a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta az egyik gyanúsítottat, aki ellen a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság nagyobb értékre több közokirat egyidejű elvételével elkövetett lopás bűntette miatt nyomoz.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 15 éves kiskunhalasi fiúnak az előzetes letartóztatását, akit rablás elkövetésével gyanúsítanak.
 

Tárgyalás mellőzésével döntött a Zalaegerszegi Járásbíróság annak a párnak az ügyében, akik Facebookon keresztül adtak fel valótlan hirdetéseket.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a 36 éves kecskeméti férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint lopni próbált egy áruházlánc kecskeméti üzletéből, majd tettenérését követően dulakodott az áruház biztonsági őrével.
 

Kihasználta a postás figyelmetlenségét és több millió forintot vitt magával a gyanúsított. Nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette miatt a Gödöllői Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. március 5-én megtartott ülésén elrendelte a férfi letartóztatását.

Ítéletet hozott a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki kirabolta és bántalmazta az idős sértettet, mivel kábítószer vásárlásához pénzre volt szüksége. 

Kihasználta a postás figyelmetlenségét és több millió forintot vitt magával a gyanúsított. Nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette miatt a Gödöllői Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. március 5-én megtartott ülésén elrendelte a férfi letartóztatását.

Közösen poharaztak, majd a terhelt torkon szúrta a sértettet. A sérült férfi életét csak a szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg. 2025. május 26-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a gyanúsított letartóztatását, aki ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének kísérlete miatt nyomoz.

Az Illetéktörvény 2025. január 28-tól módosul, és változik az elsőfokú polgári peres eljárás illetékének a mértéke.

2024. 02. 14.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2024. január 22-én halált okozó testi sértés bűntette miatt indult eljárásban 2024. május 22-ig a bűnügyi felügyeletét rendelte el annak a férfinak, akit azzal gyanúsít az ügyészség, hogy halálra verte élettársát. A bíróság előírta a férfinak, hogy a bűnügyi felügyelet alatt Nyíregyháza közigazgatási területét engedély nélkül nem hagyhatja el és hetente köteles jelentkezni az illetékes rendőrkapitányságon. Az elsőfokú bíróság döntését az ügyész nem vette tudomásul, a gyanúsított letartóztatása érdekében fellebbezést jelentett be.

2024. 03. 28.

A Miskolci járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a gyanúsítottnak, akivel szemben hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított, egy borsodi település polgármestere 2023. december 5. napján telefonbeszélgetés során arra kért két önkormányzati képviselőt, ha személyével kapcsolatban valaki rossz szót szól, vagy szidja, azt próbálja „lefenyíteni”, ennek fejében egyiküknek 50.000 Ft-ot ígért ezáltal hivatalos személyként, azért, hogy jogtalan hátrányt okozzon, illetve jogtalan előnyt szerezzen, hivatali helyzetével visszaélt.
 

2024. 01. 10.

A Komáromi Járásbíróság a 2024. január 10. napján tartott ülésen, nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt indult ügyben, 3 hónappal meghosszabbította annak a szlovák férfinek a letartóztatását, aki - a magát valótlanul ügyvédnek kiadó - megbízója bűncselekményében vett részt. A bíróság 2023. július 13-án rendelte el a letartóztatást, a gyanúsított jelenlétének biztosítása, a bizonyítás megnehezítésének megakadályozása és a bűnismétlés megakadályozása érdekében. A letartóztatás meghosszabbítását elrendelő végzést az ügyész tudomásul vette, azonban az nem végleges, mivel a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

A Szolnoki Járásbíróság jogerősen próbára bocsátotta azt a büntetlen előéletű fiatalembert, aki az idén augusztusban, Tiszavárkonyban tartott Falunap rendezvényt követően, a színpad előtt, előbb csak szidalmazott, majd meg is ütött egy másik férfit.