Budapest Környéki Törvényszék - Majdnem tragédiába torkollott az ismerősök italozása
Közösen poharaztak, majd a terhelt torkon szúrta a sértettet. A sérült férfi életét csak a szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg. 2025. május 26-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a gyanúsított letartóztatását, aki ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének kísérlete miatt nyomoz.
2025. május 23-án a gyanúsított közös italozás közben egy pengekéssel megszúrta a nála vendégségben levő sértett torkát az ádámcsutkája alatt, majd a vágást fültőig végigkarcolta. Ezt követően a sértett hazament, ahol az élettársa mentőt hívott hozzá. Időközben a férfi az erőteljes vérzés miatt életveszélyes állapotba került, életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg.
A gyanúsított rendszeresen fogyaszt alkoholt, családja nincs. Figyelemmel a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, a családi kötöttségeinek hiányára, illetve a kiszabható büntetés mértékére feltehető, hogy a terhelt – szabadlábon hagyása esetén – megpróbálja az eljárás alól kivonni magát, megszökik, vagy elrejtőzik. Továbbá a bűncselekmény jellegére, a nyomozás állására és érdekeire tekintettel az ügyészi indítvány szerint a terhelttel szemben a legsúlyosabb kényszerintézkedés elrendelése indokolt.
Meghallgatása során a terhelt úgy nyilatkozott, hogy tettét alkoholos befolyásoltság miatt követte el és annak súlyával nem volt tisztában.
Miután meghallgatta a gyanúsítottat, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2025. június 26-ig.
A döntést az ügyész, a gyanúsított és a védő is tudomásul vette, így a végzés végleges és végrehajtható.
Budapest, 2025. május 26.
Budapest Környéki Törvényszék Sajtó- és Kommunikációs Osztály