Detailed search

A Szolnoki Járásbíróság 2018. január 15-én hozott jogerős ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki 2013 februárja és 2014 decembere között pénzért tekerte vissza a hozzá forduló „ügyfelek” gázóráit Törökszentmiklóson és környékén. 
 
Az Esztergomi Járásbíróság 2018. február 8-án bíróság elé állítás keretében megtartott tárgyaláson önkényuralmi jelkép megsértésének vétsége miatt 400.000,- forint pénzbüntetésre ítélte azt a férfit, aki horogkeresztet viselt ruházatán.
 

Bíróság elé állításon hozott ítéletet 2023. november 2-án a Tatabányai Járásbíróság az ellen a férfi ellen, aki egy alvó embert fosztott ki.

A Nyíregyházi Járásbíróság 2018. május 2-án bíróság elé állítás keretében segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt 200.000 forint pénzbüntetésre és 1 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte L. I-né vádlottat.
 

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta azt a 20 éves helyibéli férfit, aki a gyanú szerint rövid időn belül több alkalommal is lopást követett el Salgótarjánban.

Az Esztergomi Járásbíróság büntetővégzést hozott azzal a férfival szemben, aki egy esztergomi áruházból lopott úgy, hogy a nála lévő csípőfogóval levágta az áruvédelmi eszközöket. 

A Vásárosnaményi Járásbíróság 2018. június 11-én új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte R. F. vádlottat. 
 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 33 éves hajléktalan nőnek, akivel szemben nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt folyik büntetőeljárás.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2024. február 20. és május 6. közötti időben egy alkalommal egy siófoki lakóparkból, míg további 5 alkalommal egy balatonfűzfői lakóparkból tulajdonított el használati eszközöket, kerékpárokat. Cselekményeivel összesen 2.310.000 forint értékű kárt okozott. 

Letartóztatta a bíróság azt a férfit, aki egy széklábbal verte agyon édesapját.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2024. augusztus 16-án egy hónap időtartamra elrendelte F.G. gyanúsított letartóztatását

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2024. augusztus 15-én az esti órákban ajaki lakásukban szóváltásba keveredett az édesapjával, mely során egy nyolcvan cm hosszúságú széklábbal többször fejen ütötte a férfit. Az ittas állapotban lévő sértett az ütések során olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, melyek következtében a helyszínen életét vesztette. 

Az OSAP keretében végzett ügyforgalmi statisztikai adatfelvétel és elemzések kapcsán használt egyes fogalmak

járásbíróság
A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) 16.§ d) pontja szerinti járásbíróságok, illetve Budapesten a kerületi bíróságok. A járásbíróságok első fokon járnak el.

Az Egri Törvényszék a mai napon kihirdetett másodfokú ítéletével az Egri Járásbíróság ítéletét az I. rendű vádlott kivételével a többi nyolc vádlott vonatkozásában megváltoztatta, a kiszabott büntetésüket súlyosította, és H. J. II.

Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a Zalaegerszegi Járásbíróság 2014. március 13-án azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint  még 2010-ben erőszakos módon bejutott egy zalaegerszegi családi házba. Az ott talált és a falból kifeszített széfet feltörte, s az abban lévő értékeket magához vette. A lopással okozott kár 35.000.000 Ft. Az eltulajdonított értékek nem kerültek elő.

A Győr Járásbíróság nyomozási bírája az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2018. augusztus 11-ig meghosszabbította annak a gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akit a mosonmagyaróvári villanyszerelő eltűnése kapcsán előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítanak. 
 

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája jármű önkényes elvétele miatt indult büntetőügyben egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki 2018. október 28-án ittas és bódult állapotban egy idegen gépjárművel balesetet szenvedett.

 

A Miskolci Járásbíróság 2015. július 21-én előzetes letartóztatásba helyezte azt a román állampolgárságú gyanúsítottat, aki a megalapozott gyanú szerint 2015. július 18. napján a 37-es főútvonalon haladt kamionjával, amikor egy enyhe balra ívelő, csak rövid távon belátható útkanyarulat előtt szabálytalanul előzni kezdte az előtte haladó autóbuszt.

A Tatabányai Járásbíróság elrendelte annak a tatabányai férfinak az előzetes letartóztatását, aki a nyomozás adatai szerint az interneten rendelt – továbbértékesítés céljából – három csomagküldeményt, mely csomagok tartalma a Btk. 184/D. § (1) bekezdése alapján új pszichoaktív anyagnak minősül. 
 
Ugyancsak megalapozott a gyanú arra is, hogy a gyanúsított 2015-ben kábítószert, illetve új pszichoaktív anyagot adott el legalább nyolc személynek. 
A Pécsi Járásbíróság, 2016. január 15-én elrendelte egy pécsi férfi házi őrizetét súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.
 
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított korábbi élettársától részben fenyegetéssel, részben megtévesztéssel 50 millió forintot meghaladó értékű ingatlant, készpénzt és járműveket vett el.
A Pécsi Járásbíróság 2016. június 19. napján elrendelte egy férfi előzetes letartóztatását éjjel, felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntette megalapozott gyanúja miatt egy hónapra.
A gyanúsított 2016. június 17. napján az éjszakai órákban, egy korábbi vita miatt a sértett lakóházához ment, ittas állapotban, egy bozótvágóval és egy maroklőfegyvernek látszó tárggyal felszerelkezve, fenyegetőzve ment be a házba, az ott lakókban félelmet keltve.
A Pécsi Járásbíróság 2016. november 26. napján elrendelte két komlói férfi előzetes letartóztatását egy hónapra, lopás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt. 
 
A Szolnoki Járásbíróság 2016. szeptember 13-án meghozott ítéletével jogellenes fakivágással elkövetett lopás vétsége miatt ítélt el két tiszapüspöki férfit. A bíróság a 44 éves I. r. vádlottat 1 év 2 hónap – végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett – fogházbüntetésre, míg 22 éves társát 180 óra fizikai munkavégzéssel ledolgozandó közérdekű munkára ítélte.