Detailed search

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája letartóztatta azt a fiatal férfit, aki a gyanúsítás szerint több miskolci pincét tört fel és onnan különböző értéktárgyakat, ágyneműket, ruhaneműket, étkészletet, szerszámgépeket vitt el az elmúlt hetekben. Sokszor azonban zsákmány nélkül távozott.

Egy másik alkalommal a férfi egy utcán parkoló gépjárművet nyitott fel, és onnan a sértett pénztárcáját, benne iratait, napszemüvegét vitte magával. Az így eltulajdonított bankkártyát felhasználva több alkalommal vásárolt is vele.

Becsületsértés vétsége miatt megrovás intézkedést alkalmazott a Nyíregyházi Járásbíróság I. rendű G. S. és II. rendű F. L. vádlottal szemben, III. rendű dr. K. J. K. vádlottat felmentette. I. rendű vádlott Tiszalök polgármestere, II. rendű vádlott alpolgármester, III. rendű vádlott háziorvos és képviselőtestületi tag. A megállapított tényállás szerint Tiszalök Önkormányzata 2012-ben egészségügyi központ rekonstrukcióra pályázott a tulajdonában álló épületre, melyet 6 hónapra ingyen dr. Zs. L.
Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája 2017. február hó 14-én a házi őrizetét rendelte el E.R.Z. gyanúsítottnak.
 
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2017. február 11-én bement az egyik noszvaji dohányboltba, ahol megfenyegette az eladót, hogy ha nem adja át a bevételt, fegyvert fog használni. A fenyegetés hatására a sértett a kasszát kinyitotta, amelyből a gyanúsított 137.500 Ft-ot kivett, majd távozott.
 

A közveszély okozás bűntette miatt indult eljárásban a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2019. szeptember 11-én egy hónap időtartamra elrendelte B.S. gyanúsított letartóztatását. 

A Pécsi Járásbíróság, 2017. február 11. napján, elrendelte egy fiatal felnőtt nő előzetes letartóztatását egy hónapra előre kitervelten, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének a kísérlete alapos gyanúja miatt.
A Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárás keretében jogerős ítéletet hozott V. Sz. N. ügyében kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt. A bíróság a vádlottat 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.
 

A vádlott 2018. július 9-én reggel, Oroszlányban, az egyik társasház előtt találkozott a haragosával, akit arra kért, hogy menjenek az épület mögé. Miután mindketten a lakóház mögötti rész felé tartottak, a vádlott az engedéllyel tartott gáz-riasztó fegyverét hirtelen elővette, és azzal egyszer, 1-2 méter távolságból, testi sértés okozásának szándéka nélkül, megfélemlítési célból a vele szemben álló férfi irányába lőtt, aki ezt követően megfordult. Az elkövető ezután a távozni szándékozó férfi irányába hátulról, felfelé tartó csővel adott le egy figyelmeztető lövést.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a gyanúsítottnak, aki Miskolc-Lyukóvölgyben mellkason szúrta élettársát. 
 

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2019. november 12. napján megtartott nyilvános ülésen kihirdetett végzésével a Mohácsi Járásbíróság 2019. február 12. napján kelt ítéletét – amellyel T. J. vádlottat embercsempészés bűntette miatt 2 év 10 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte – helybenhagyta. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész jelentett be fellebbezést a bűncselekmény bűnszervezetben való elkövetésének megállapítása iránt, ezt azonban a másodfokú bíróság sem találta megállapíthatónak.

A Szolnoki Törvényszéken jogerősen lezárult annak a 4 huszonéves fiatalembernek a büntetőügye, akik 2017. október 15-én hajnali 3.00 óra körül, ittasan 2 db kukát rongáltak meg, és 10 db padot téptek fel a helyéről és borítottak fel a szolnoki Rózsakert területén. 

Az ügyben 2018. május 30-án emelt vádat a Szolnoki Járási Ügyészség. 

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott azoknak a fiatalkorú vádlottaknak az ügyében, akik egy felüljáróról kavicsokkal dobálták az autópályán közlekedő autókat.

A Vásárosnaményi Járásbíróság 2019.  december 16-án tartott előkészítő ülésén társtettesként elkövetett orgazdaság bűntette miatt 7 hónap – végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte D.F. vádlottat. 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2020. február 7-én a lopás bűntette és lopás vétségének kísérlete miatt folyamatban lévő eljárásban 2020. március 7-ig elrendelte J.O. gyanúsított letartóztatását.

A vádlott és a sértett együtt éltek Tatabányán 2016. nyarától 2018. februárjáig. A nő ebben az időszakban rendszeresen vásárolt az interneten és egy alkalommal a sértett engedélyével a rendelés ellenértékét az ő bankkártyájával fizette ki.

 

A vádlott 2017. november 20-a és 2018. december 30-a között a birtokába került sértetti bankkártya adatok jogosulatlan felhasználásával 159 alkalommal rendelt magának árut különböző webáruházakból, a sértett tudomása nélkül, összesen 258.017 forint értékben.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája – távmegallgatás keretében megtartott ülésen - az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapra elrendelte annak az 56 éves férfinak a letartóztatását, aki eltörte élettársa állkapcsát.

Három hónappal meghosszabbította egy kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított pár letartóztatását a Veszprémi Járásbíróság.

A megalapozott gyanú szerint a várpalotai házaspár 2019 elején döntött úgy, hogy megélhetésüket a jövőben kábítószer kereskedelemmel biztosítják. Nagyjából fél éven át üzleteltek marihuánával, speed porral és extasy tablettával. 

A vádlottnak nem volt pénze új buszbérletre, ezért a 2020. február 6-án kelt Tatabánya területén, adott vonalon 2020. február 06. napjától 10 napig érvényes bérleten az érvényességi időt jelölő dátumokat tatabányai otthonában meghamisította.

A Fehérgyarmati Járásbíróság orvhalászat és lopás vétsége miatt jogerős ítéletével 120 óra közérdekű munka büntetésre ítélte Cs. T. vádlottat. 
 
A megállapított tényállás szerint a vádlott 2016. január és március közötti időszakban halászjegy és halászati engedély nélkül emelőhálóval halászott az Öreg Túr főcsatornánál, és ebben az időszakban kb. 10 kg mennyiségű keszeget fogott ki és tulajdonított el. 
 

A Pécsi Járásbíróság 2020. május 5. napján megtartott előkészítő ülésen M.L. vádlottat, mint többszörös visszaesőt 12 rendbeli - melyből 2 rendbeli folytatólagosan elkövetett - szeméremsértés vétsége miatt halmazati büntetésül 1 év 8 hó börtönre és 2 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte. A bíróság a vádlott vonatkozásában a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizárta.