Balassagyarmati Törvényszék - elzárás gyorsított eljárásban

Szervezeti egység
Balassagyarmati Törvényszék
 
Jogerősen 18 nap elzárással és 1 év közúti járművezetéstől eltiltással sújtotta a Salgótarjáni Járásbíróság – a tettenérést követő második napon – azt a 24 éves egyházasgergei férfit, aki 2016. október 12-én három héten belül másodszor vezetett eltiltás hatálya alatt gépkocsit a megyeszékhely belterületén. Az eljárás alá vont személynek vezetői engedélye soha nem volt, bár állítása szerint régebben járt tanfolyamra és az elsősegély-nyújtással kapcsolatos vizsgát sikeresen teljesítette is. A most befejezett ügyben azzal védekezett, hogy Budapestről tartott hazafelé, Salgótarjánig valaki más ült a volánnál – de őt nem akarta megnevezni –, innen pedig (egy edzőteremtől) a másik ismerőse vitte volna tovább a járművet, aki viszont nem érkezett meg időben, ezért az eljárás alá vont személy elindult a vásárcsarnok felé, ám útközben rendőrök ellenőrizték, majd előállították. 2016. szeptember 23-án ugyanez a bíróság, ugyanilyen cselekményért 60 óra közérdekű munkát szabott ki vele szemben – az újabb eljárásban ez nyomatékos súlyosító körülmény volt.
 
 
Salgótarján, 2016. október 14.
 
A Balassagyarmati Törvényszék Sajtóosztálya