Detailed search

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája a zsarolás bűntette miatt indult eljárásban 2020. március 17-ig elrendelte G.R. és Sz.P. gyanúsítottak letartóztatását.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. április 26-án tartott ülésen, lopás vétségének kísérlete miatt indult ügyben elrendelte annak a két férfinek a letartóztatását 1 hónapra, akik katalizátort próbáltak lopni egy autóból. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás elrendelése a bizonyítás megnehezítésének lehetséges akadályozása és a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. A végzés nem végleges, azzal szemben a gyanúsítottak és a védőik fellebbezést jelentettek be.

A Tatabányai Járásbíróság jogerős büntetővégzésében közúti baleset okozásának vétsége miatt 1 év 6 hónap – 3 évre felfüggesztett – fogházbüntetésre, valamint a közúti járművezetéstől végleges eltiltásra ítélte azt a férfit, aki gondatlanságával maradandó fogyatékosságot eredményező közúti balesetet okozott. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. május 7-én tartott ülésen 2 hónappal 2021. július 12-ig - meghosszabbította az oroszlányi emberölés bűntettével gyanúsított férfi letartóztatását. A végzés jogerős.

A bíróság 2020. május 12-én rendelte el a gyanúsított férfi letartóztatását, tekintettel arra, hogy a cselekményt felfüggesztett börtönbüntetés hatálya, valamint folyamatban lévő büntetőeljárások hatálya alatt követte el. A bíróság álláspontja szerint feltehető, hogy a férfi szabadlábon hagyása esetén a nyomozást veszélyeztetné és újabb bűncselekményt követne el.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. április 20-án tartott előkészítő ülésen, ittas járművezetés vétsége miatt 100.000 forint pénzbüntetésre, valamint 1 év 10 hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a nőt, aki ittas állapotban egy villanyoszlopnak, majd egy kerítésnek ütközött. A védő enyhítésért jelentett be fellebbezést, az ügyész 3 napot tartott fenn a jognyilatkozat megtételére.

A Pécsi Járásbíróság a 2019. november 5. napján megtartott előkészítő ülésen H. A. vádlottat lopás vétsége miatt 6 hónap fogházra és 50.000 forint pénzbüntetésre ítélte. A bíróság a fogház büntetés végrehajtását 1 év 6 hónapra felfüggesztette.

A Salgótarjáni Járásbíróság 40 nap elzárásra ítélt egy 59 éves salgótarjáni férfit aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt.

A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a 39 éves kiskunfélegyházi férfinak, aki a gyanú szerint bárddal támadt egy férfira Kiskunfélegyházán.

A megalapozott gyanú szerint az ittas férfi 2020. február 2. napján 14 óra 30 perc körül egy vendéglátóhely előtt, előzetes szóváltást követően a nála lévő húsvágó bárddal két alkalommal halántékon, majd a karján, könyökén és a csuklóján megütött egy férfit.

A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntette miatt 150.000 forint pénzbüntetésre ítélt egy büntetlen előéletű férfit, továbbá kötelezte 177.179 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A Kiskunhalasi Járásbíróság előkészítő ülésen 1 év 4 hónap – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre ítélt egy 52 éves kiskunmajsai férfit, akivel szemben közveszéllyel fenyegetés és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség.

A Győri Járásbíróság épületéből 2017. szeptember 12-én megszökött egy - más ügyben jogerős büntetését töltő - elítélt.
 
A bíróság jelenlegi információi szerint az erőszakos bűncselekmények miatt már jogerős büntetését töltő elítéltet a mai napon tanúként hallgatta ki a bíróság személyi szabadság megsértése miatt indult büntetőeljárásban. A tárgyalást követően az elítélt a bíróság udvarán várakozott az őt kísérő börtönőrrel a rabszállító autóra.

A Veszprémi Járásbíróság egy év időtartamra próbára bocsátotta azt a férfit, aki gépkocsijának meghibásodott motorját kicserélte, de nem jelezte azt a hatóság felé. A bíróság végzését tárgyalás mellőzésével hozta meg.

 

A Veszprémi Járásbíróság – tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésével – 135.000 forint pénzbüntetést szabott ki egy 30 év körüli vádlottal szemben, kábítószer-kereskedelem vétsége miatt.

Az Esztergomi Járásbíróság jogerős büntető végzésében 200.000 forint pénzbüntetéssel sújtotta azt a sárisápi nőt, aki szexuális zaklatás miatt alaptalanul tett feljelentést a munkatársa ellen. 

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapi időtartamra elrendelte annak a két gyanúsítottnak a letartóztatását, akik a gyanú szerint hamis védettségi igazolványokat állítottak elő és azokat értékesítették.

A bíróság a megalapozott gyanú fennállását megállapította és a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését indokoltnak látta. 

A Pécsi Járásbíróság 2021. november 12-én elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra emberkereskedelem bűntette és kényszermunka bűntette megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított férfi 2021. november 9-ig, több hónapon keresztül bántalmazással és fenyegetéssel kényszerítette a sértett férfit arra, hogy a gyanúsított lakóhelyén található ingatlan területén különböző munkálatokat végezzen, melyekért ellenértéket nem fizetett. A sértett okmányait és kulcsait is elvette, többszöri kérése ellenére sem volt hajlandó azokat visszaadni.



A férfi 2019. augusztus 4-én a sértett ácsi házához ment, hogy felelősségre vonja egy telefonbeszélgetés miatt. A sértett épp az udvaron volt, amikor a vádlott a kapu előtt megállt, kiszállt az autóból és felé indult. A férfi a nyitott kapuban álló sértetthez lépve kérdőre vonta, majd ököllel arcon ütötte.

A sértettnek a jobb szeme körül  - 8 napon belül gyógyuló -  bevérzéses sérülése keletkezett, de a bántalmazás alkalmas volt súlyosabb sérülés okozására is.

Egy férfi és barátnője 2020. április 25-én napközben Tatabányán sétáltak, amikor a vádlott motorral felhajtott a járdára és egy korábbi nézeteltérés miatt „leckéztetési” szándékból egy-két méterről a párra célozva lövést adott le az engedély nélkül tartott gáz-és riasztó fegyveréből. A férfi és a nő megijedtek, ezért átmentek a túloldalon lévő járdaszakaszra, de a vádlott motorral követte őket és ismét rájuk lőtt.

A vádlott a Tatabányai Járásbíróság 2020. december 8-án tartott előkészítő ülésén a bűncselekmény elkövetését beismerte, a tárgyaláshoz való jogáról lemondott. 

Az Esztergomi Járásbíróság a 2023. január 23. napján tartott előkészítő ülésen, jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette miatt indult ügyben, 1 év, végrehajtásában 4 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt nőt, aki egy Esztergom-kertvárosi cég könyvelőjeként közel nyolc és félmillió forintot sikkasztott el. Az ítélet jogerős.



A Mezőkövesdi Járásbíróság elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik a gyanú szerint elfogásukig több alkalommal loptak rézkábelt egy bükkábrányi bányaterületről.

A rendelkezésre álló adatok szerint a két gyanúsított 2022. április-május hónapokban négy ízben ment be a Bükkábrány külterületén lévő bánya területére, ahonnan összesen körülbelül 800 méter, mintegy 14 millió forint értékű rézkábelt vittek magukkal.