Tatabányai Törvényszék - A bíróság véglegesen eltiltotta a járművezetéstől azt a férfit, aki gondatlanságával balesetet okozott
A Tatabányai Járásbíróság jogerős büntetővégzésében közúti baleset okozásának vétsége miatt 1 év 6 hónap – 3 évre felfüggesztett – fogházbüntetésre, valamint a közúti járművezetéstől végleges eltiltásra ítélte azt a férfit, aki gondatlanságával maradandó fogyatékosságot eredményező közúti balesetet okozott.
A vádlott 2020. január 3-án 07 óra 05 perckor egy tehergépkocsival közlekedett a 8119 számú úton Környe lakott területén kívül. A férfi közlekedése során - mivel nem volt a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban - elaludt, és emiatt áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol frontálisan ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő, a sértett által vezetett személygépkocsival.
A baleset következtében a sértett nyolc napon túl gyógyuló bal kéz gyűrűsujj és kézközépcsonttörést szenvedett. A sérülésegyüttesből a bal kéz szorító erejének gyengülésével, a finommozgások korlátozottságával járó maradandó fogyatékosság alakult ki.
Tatabánya, 2021. május 5.
Tatabányai Törvényszék Sajtóosztály