Detailed search

Ítéletet hozott a Szerencsi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki az ítéleti tényállás szerint 2022 novemberében egy tiszalúci ingatlanba – annak bejárati ajtaját berúgva – bejutott, majd az idős, mozgásában korlátozott, egyedül élő sértettet fejénél fogva a padlóra rántotta és közölte vele, hogy kábítószert fogyasztott, viselkedése kiszámíthatatlan. Ezt követően a férfi több alkalommal belerúgott a sértett lábába, majd kivett a zsebéből egy kést és pénz átadását követelte, megöléssel fenyegetve a férfit.

A Kaposvári Járásbíróság 2018. február 14-én hozott ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntette és testi sértés vétsége miatt emelt vádat az ügyészség.
 
A Szolnoki Járásbíróság 2018. március 9-én jogerősen elrendelte az előzetes letartóztatását annak a harmincas éveiben járó férfinak, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy kábítószerrel kereskedett Karcagon és környékén. 
 
A férfitól csaknem 50 gramm kábítószernek minősülő növényi törmeléket foglaltak le tőle a rendőrök, ami meghaladja a különösen jelentős mennyiség alsó határát. 
 
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt folytat nyomozást a gyanúsított ellen. 
 

A Miskolci Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletet azon terhelt ügyében, aki az egészségügyi ellátását megkísérlő személyt bántalmazta Miskolcon az Újgyőri főtéren.

A Tatabányai Járásbíróság a 2023. november 3-án megtartott ülésén további 3 hónap időtartammal meghosszabította annak a férfinek a letartóztatását, aki ittas állapotban vita hevében addig ütötte szomszédját míg az életét vesztette. 

A bíróság megállapította, hogy amennyiben a gyanúsított letartóztatását megszüntetné, akkor a bűnismétlés lehetőségét nem lehetne kizárni, feltételezhető, hogy a gyanúsított újabb bűncselekményt követne el.

A végzést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított ellene fellebbezést jelentette be, a terhelt védője nem volt jelen az ülésen. 

A Komáromi Járásbíróság a 2024. január 24. napján tartott ülésen, csoportosan elkövetett kifosztás bűntette miatt 3 gyanúsított letartóztatását rendelte el 1-1 hónapra. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás elrendelése a gyanúsítottak eljárásban való jelenlétének biztosítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. A végzést az ügyész tudomásul vette, azonban az nem végleges, mivel a gyanúsítottak fellebbezést jelentettek be. A védők az ülésen nem voltak jelen.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 32 éves várpalotai férfinak, akivel szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt folyik büntetőeljárás.

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája az új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt indult ügyben tartott ülésen, 1 hónapra – 2024. november 30-áig –elrendelte a letartóztatását a bódító kristályokkal kereskedő férfinek és élettársának. A letartóztatás elrendelése a bizonyítás veszélyeztetésének megakadályozása és a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. A végzést az ügyész tudomásul vette, a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be, így az nem végleges.

 

A Veszprémi Törvényszék másodfokon eljárva helybenhagyta a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírájának azon végzését, mellyel elrendelte a letartóztatását annak a 31 éves mosonmagyaróvári férfinak, akivel szemben a köznyugalmat súlyosan megzavaró közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt folyik büntetőeljárás.

A kisvárdai várat felgyújtó vádlottat két rendbeli, jelentős kárt okozó rongálás bűntette miatt próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélte 2025. március 3-án a Kisvárdai Járásbíróság.

Az Ajkai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott büntetővégzésével közúti baleset okozásának vétsége miatt egy év időtartamra próbára bocsátotta azt a 16 éves fiatalt, aki a forgalommal szemben közlekedve rollerrel okozott súlyos balesetet. Megállapította a bíróság, hogy a vádlott a próbaidő alatt pártfogó felügyelet alatt áll, továbbá kötelezte az eljárás során felmerült 20.158 forint bűnügyi költség megfizetésére.

Újabb három tárgyalási napot tartott a héten a Debreceni Járásbíróság a védett természeti terület jelentős károsodását okozó természetkárosítás bűntette ügyében, dr. G. E. ellen indított büntetőeljárásban. A bíróság kedden kihallgatta többek között a vádlott földszomszédját, aki gazdálkodó és lepkeszakértő: kutatásokat végzett a keleti lápibagoly lepkét érintően is. A szakértő tanú elmondta: a lepkét a saját területén észlelte, a Kék-Kálló völgyében.

Előkészítő ülést tartott 2020. február 4-én a Debreceni Járásbíróság azzal az öt vádlottal szemben, akik fiktív számlák alapján megkárosították a magyar állam költségvetését. 

Az ügyben a másod- és az ötödrendű vádlott beismerő vallomást tett, a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését elismerték, a tárgyaláshoz való jogukról lemondtak, amit a bíróság végzésében elfogadott.

Az első, a harmad és a negyedrendű vádlottak nem tettek beismerő vallomást, tárgyaláshoz való jogukról nem mondta le.

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2020. április 20-án Miskolc belvárosában hasba szúrta alkalmi ismerősét.

 

A Pécsi Törvényszék 2017. június 2-án - a Mohácsi Járásbíróság 2017. február 14-én kihirdetett ítéletét felülbírálva, - kifosztás bűntette és testi sértés bűntette miatt T. F. vádlottat jogerősen 1 év 6 hónap börtönre, mellékbüntetésül 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés büntetésbe beszámította a vádlott által előzetes fogvatartásban töltött időt.
 

A Veszprémi Járásbíróság egy, a közelmúltban elbírált bűncselekmény áldozata édesanyjának a kereseti kérelméről döntött és több millió forint sérelemdíjat, valamint egyösszegű és járadék formájában megállapított kártérítést ítélt meg.

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa 2018. május 3-án jogerős döntést hozott azoknak a fiatalkorú vádlottaknak az ügyében, akiket tavaly májusban társtettesként elkövetett rablás bűntette, személyi szabadság megsértésének bűntette és garázdaság bűntette miatt javítóintézeti nevelésre ítélt a Kazincbarcikai Járásbíróság.