Detailed search

A tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt H. M. ellen indult büntetőügyben a Fővárosi Ítélőtábla nem találta alaposnak a vádlott enyhítésért bejelentett fellebbezését. A Balassagyarmati Törvényszék elsőfokú ítéletét csak annyiban változtatta meg, hogy a vádlottat kötelezte a bűnügyi költség egészének megfizetésére, valamint pontosította a közügyektől eltiltásra, a feltételes szabadságra és az előzetes fogvatartás beszámítására vonatkozó rendelkezéseket. A letartóztatásban lévő H. M. terhelten 2021.

Az Esztergomi Járásbíróság a 2021. november 16-án tartott tárgyaláson lopás vétsége ügyében hozott ítéletet.

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. november 18-án tartott ülésen, a több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult ügyben 1 hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A letartóztatás elrendelésénél a bíróság figyelembe vette, hogy a gyanúsított külföldi állampolgár, aki Magyarországhoz nem kötődik, ezért megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, a hatóság elől megszökne vagy elrejtőzne, illetve feltehetően a bizonyítást is veszélyeztetné.

A Szerencsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a vádlottnak a büntetőügyében, aki 2021 júniusában megrongálta anyósának autóját.

A megállapított tényállás szerint a férfi golopi lakása előtt veszekedett válófélben lévő feleségével, aki eközben egy parkoló autóban ült. A vádlott a vita során ököllel a visszapillantó tükörre ütött, majd a mellette lévő sziklakertből vett nagyobb követ kétszer a szélvédőre dobta, amely betörött. A szilánkok a nőre peregtek. A gépkocsiban – amely vádlott anyósának tulajdonát képezi – 50.000 forint kár keletkezett.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt a mai napon elrendelte O. M. előzetes letartóztatását.
 

A Tatai Járásbíróság a 2022. július 6-án tartott előkészítő ülésen, a vagyoni haszonszerzés végett, több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult ügyben hozott ítéletet egy belga állampolgárságú férfivel szemben.

A Salgótarjáni Járásbíróság – tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben – 1 év 2 hónap, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki egy 33 éves dejtári asszonnyal szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt.

Az Esztergomi Járásbíróság ítéletében sikkasztás vétsége miatt 200.000 forint pénzbüntetés megfizetésére ítélte, és a sértett vagyoni kárának megfizetésére kötelezte azt a szellemi szabadfoglalkozású férfit, aki jelentős előleget vett fel egy síremlék elkészítésére, de a maga hasznára fordította a pénzt. 

A Nyíregyházi Törvényszék a 2023. január 10-én megtartott előkészítő ülésen emberölés bűntette miatt T.L. vádlottat 10 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte, s kimondta, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

A Kazincbarcikai Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki 2021. február 20-án Sajószentpéteren egy bozótvágóval „küldte el” nevelt fia születésnapi ünnepségéről a kiskorú vendégeket. 

A Tapolcai Járásbíróság 1 év 6 hónap időtartamra próbára bocsátotta, valamint az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére kötelezte azt az 51 éves sümegi férfit, akivel szemben közveszéllyel fenyegetés bűntette miatt indult büntetőeljárás. 

Az Esztergomi Járásbíróság a 2022. október 5-én tartott ülésen, kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben 1 hónapra elrendelte egy fiatalkorú és két felnőttkorú férfi letartóztatását. A végzést az ügyész és az egyik felnőttkorú férfi tudomásul vette, a fiatalkorú gyanúsított és a másik felnőttkorú férfi a védőkkel együtt fellebbezést jelentett be.

A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa 2022. október 26-án megtartott nyilvános ülésein T.Cs.Gy. vádlottal szemben folyamatban lévő két büntetőügy elsőfokú ítéletét bírálta felül. 

Egyrészt a törvényszék a vádlottal szemben közúti veszélyeztetés és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette miatt elsőfokon kiszabott 90 nap elzárás és 4 év közúti járművezetéstől eltiltás büntetést súlyosbította és a vádlottat 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte. 

A Salgótarjáni Járásbíróság – nyilvános előkészítő ülésen - hét év fegyházbüntetésre ítélt egy ságújfalui férfit rablás bűntette, testi sértés bűntettének kísérlete, valamint okirattal visszaélés vétsége miatt. 

Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt nyomoz az ellen a férfi ellen a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság , akinek 2022. november 28-án a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását. 

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben az I. és II. rendű vádlottat többek között hivatali vesztegetés elfogadása és hivatali visszaélés bűntettével, a III. rendűt többek között hivatali helyzettel visszaélésre irányuló vesztegetés, befolyás vásárlás bűntettével, a IV. rendűt pedig hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntettével és felbujtóként elkövetett magánokirattal visszaélés vétségével vádolja az ügyészség. 

A Tatabányai Járásbíróság 2022. december 21-én bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet, nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben.

Előkészítő ülésen hirdetett ítéletet a Hajdúszoboszlói Járásbíróság 2022. szeptember 15-én annak a vádlottnak az ügyében, aki kirabolt egy dohányboltot Hajdúszoboszlón.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte a letartóztatását annak a miskolci férfinak, aki bolti lopásokból tartotta fenn magát. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2020 márciusától idén január 13-áig számos élelmiszerüzletbe, drogériába, töltőállomásra ment be Miskolcon az Újgyőri főtéren és környékén, valamint a diósgyőri városrészen. Az üzletekben különféle csokoládékat, üdítőket, szeszes italokat rejtett a ruházatába és fizetés nélkül távozott. 

A tényállás szerint az elsőrendű vádlott nő és az élettársa -a másodrendű vádlott- 2019 októberében egy vendégházban béreltek szobát, ahol csatlakozott hozzájuk a harmadrendű vádlott is. Egy közös beszélgetés során az elsőrendű vádlott felvetette, hogy nincs elég pénzük, ezért „ki kellene zsebelni valakit”.