Tatabányai Törvényszék - Gyorsított eljárásban döntött a bíróság a vonaton tolvajkodó két vádlottal szemben

Szervezeti egység
Tatabányai Törvényszék

A Tatabányai Járásbíróság 2022. december 21-én bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet, nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben.

A megállapított tényállás szerint a vádlottak 2022. november 24-én a Budapest-Keleti Pályaudvarról 9 óra 40 perckor induló vonatra felszálltak azért, hogy az előzetesen megbeszéltek szerint a vonaton külföldi turistáktól táskákat lopjanak. A vádlottak a Budapest-Tatabánya közötti szakaszon, jogtalan eltulajdonítás céljából magukhoz vettek az ülés feletti tárolóból három táskát, majd a tatabányai vasútállomáson leszálltak a vonatról és a táskákkal a sínek mentén távoztak. A két vádlottat a Tatabányai Rendőrkapitányság járőrei a vonatról leszállás pillanatától követték, majd ellenőrzés alá vonták őket, melynek során a sértettek táskáit a bennük lévő tárgyakkal együtt visszavették a vádlottaktól. 

A bűncselekmény elkövetési értéke közel 1 millió forint, mely kárösszeg lefoglalás útján megtérült.

A bíróság mindkét vádlottat 1 év 6 hónap – végrehajtásában 4 év 6 hónapra felfüggesztett – börtönbüntetésre, valamint 250.000 forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős.

Tatabánya, 2022. december 21.

Tatabányai Törvényszék Sajtóosztály