Detailed search

A Tatabányai Járásbíróság életveszélyt okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben tartott ülésen, 1 hónapra – 2025. február 24-ig – elrendelte 3 ukrán gyanúsított, köztük egy fiatalkorú letartóztatását. A fiatalkorú gyanúsított letartóztatása a bűncselekmény különös tárgyi súlya folytán szükséges, letartóztatását büntetés-végrehajtási intézetben rendelte végrehajtani a bíróság. A letartóztatás elrendelése a bizonyítás eredményének veszélyeztetése, illetve a szökés, elrejtőzés veszélye miatt indokolt.

A Veszprémi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésével hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt egy év időtartamra próbára bocsátotta azt az 58 éves nőt, aki ügyfele helyett aláírta a biztosítási papírokat. A bíróság kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült, közel 350 ezer forint összegű bűnügyi költség megfizetésére.

Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki álprofil használatával kiskorúakat vett rá intim fotó- és videófelvételek részére történő elküldésére.  

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a bíróság működésében felmerülő ok miatt a Tatabányai Törvényszéken 2025. április hó 15. napján a személyes ügyfélfogadás szünetel.

Image

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) által elindított tanúgondozási és áldozatvédelmi program céljai közé tartozik a bírósági tárgyalásokra megidézett tanúk széleskörű, közérthető tájékoztatása, a félelemmentes vallomástétel biztosítása, valamint a kihallgatási körülmények jobbá tétele.

A Szegedi Járásbíróság a mai napon nem jogerősen egy újabb gyanúsított vonatkozásában rendelt el kényszerintézkedést az ún. Mini Hungary Park ügyben. A nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének kísérlete miatt indult. Az újabb gyanúsított bűnügyi felügyelete és az ezzel egyidejűleg elrendelt távoltartás 2018. november 12. napjáig tart.

 

A Quaestor Értékpapírkereskedelmi és Befektetési Zrt. felszámolási eljárásában - a kárrendezési eljárás elősegítése érdekében - a felszámoló beterjesztette a bíróságnak azokat a hitelezői igényeket, amelyeket érintően bírósági határozat alapján történhet meg a kárrendezés. A bíróság soron kívül jár el és haladéktalanul megkezdte az igények elbírálását.
 

A Balassagyarmati Járásbíróság a 2019. október 14-én megtartott tárgyaláson új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt az elsőrendű vádlottat 4 év 2 hónap, míg a másodrendű vádlottat 2 év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte.

Az Érdi Járási Ügyészség 2019. november 15-én  9.00 órára bíróság elé állítja M. G. vádlottat.

Megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte a Szegedi Ítélőtábla az I. fokú bíróság döntését abban az ügyben, amelyben több százmilliós csalással és más bűncselekményekkel vádoltak meg egy Békés megyei vállalkozót. A Gyulai Törvényszék a vádlottat korábban 4 év börtönre, 5 év közügyektől eltiltásra, 5 év gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól eltiltásra ítélte, és több mint 320 millió forintos kár megtérítésére kötelezte.
 
Image

Különösen nagy kihívásokkal tűzdelt évben sikeresen állt helyt az Egri Törvényszék – kezdte az összbírói értekezletet megelőző sajtótájékoztatón az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese. Dr. Gyarmathy Judit szerint 2018-as év hatalmas kivívása - valamennyi jogi hivatásrendek képviselője számára - a három új kódex hatályba lépése volt.

A Szolnoki Járásbíróság 2017. január 31-én meghozott, aznap jogerős ítéletével kifosztás bűntettében mondta ki bűnösnek és 1 évre próbára bocsátotta azt a 15 éves tiszabői lányt, aki 2016 áprilisában egy tiszabői utcában kicsente és eltette egy akkor 4 éves másik helyi kislány füléből annak arany fülbevalóját. 
 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon rablás és súlyos testi sértés bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban 2020. augusztus 30-ig elrendelte M.M. gyanúsított letartóztatását. 

A Debreceni Járásbíróság csoportosan és felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt távmeghallgatás útján 2020. március 22-én négy férfinak egy hónapra elrendelte a letartóztatását.

Otthonukban rejtették el a lopott élelmiszereket - letartóztatta a bíróság a három férfit

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója 2020. április 3-án a lopás bűntette miatt folyamatban lévő eljárásban 2020. május 3-ig elrendelte M.J., M.T. és L.R. gyanúsítottak letartóztatását.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2017. április 18-án bíróság elé állítás keretében lefolytatott tárgyaláson megállapította, hogy társtettesként garázdaság szabálysértését követte el az a két férfi, akik 2017. április 17-én délután narancssárga festéket tartalmazó lufikkal dobálták meg a Budapest, V. kerület Szabadság téren található Szovjet Hősi Emlékművet. A bíróság mindkét férfival szemben 30 ezer forint pénzbírságot szabott ki, amelyből a szabálysértési őrizetben töltött idő beszámításával személyenként 4.400 forintot megfizetettnek tekint.

A Budapest Környéki Törvényszék 2020. január 23-án ítéletet hirdetett, annak a fiatalkorú gyanúsítottnak a büntetőügyében, akit több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádoltak.