Detailed search

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elsőfokú ítéletet hirdetett egy fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben, amelyben két férfit 11 év 6 hónap, illetve 8 év fegyházbüntetésre, továbbá 12 év, illetve 8 év közügyektől eltiltásra ítélt. Ezen felül az I. rendű vádlottat 6 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől, valamint több mint 1 millió forintra vagyonelkobzást is elrendelt velük szemben. A bíróság egyúttal megszüntette az I.

Pályázási határidő

Pályázat a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság elnöki (275. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. Előnyt jelent a bírósági szakmai igazgatásban szerzett tapasztalat.

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2020 őszétől kezdődően rendszeresen állított elő kábítószert, amelyet aztán határmenti szlovák és magyar településeken értékesített. 

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított szászfai tartózkodási helyén kábítószer-gyanús anyagot, mérleget, vákuumozó gépet, készpénzt, mobiltelefonokat, illetve kábítószer előállításához szükséges eszközöket és alapanyagokat foglaltak le.

A Tatabányai Járásbíróság kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult ügyben, 1-1 hónapra elrendelte annak a két férfinek a letartóztatását, akik három éven át árulták a kábítószert.  A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás elrendelése a bizonyítás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indokolt. Az ügyész a végzést tudomásul vette, azonban az nem végleges, mivel a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be.

Pályázási határidő

Pályázat a Pesti Központi Kerületi Bíróság polgári ügyszakos csoportvezető-helyettesi (310. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

A Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a 2023. március 17-én tartott ülésen, életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult ügyben, 1 hónapra elrendelte annak a férfinek a letartóztatását, aki az ismerősét meglőtte egy gázriasztófegyverrel, majd egy késsel is megszúrta. A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén, a bizonyításhoz szükséges nyomozati cselekmények eredményességének meghiúsítására, megnehezítésére, veszélyeztetésére törekedne a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével, így a letartóztatás elrendelése indokolt.

Két előkészítő ülés is volt 2023. március 29-én a Fővárosi Törvényszéken, amelyekben az ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat összesen öt személlyel szemben.

A Szerencsi Járásbíróság 2021. június 9-én előkészítő ülést tartott annak a vádlottnak az ügyében, aki a vele szemben elrendelt bűnügyi felügyelet hatálya alatt összetörte a nyomkövető eszközt.

A vádlottal szemben 2020 júliusában bűnügyi felügyeletet és távoltartást rendelt el a bíróság, továbbá a mozgását nyomon követő eszköz viselésére kötelezte. 2020 októberében a rögzítő szíj rongálódást jelzett, ezért a rendőrök a helyszínre mentek. Az ellenőrzés során a vádlott a nyomkövető eszközt földhöz vágta.

A Miskolci Járásbíróság rablás bűntettének kísérlete miatt szabadságvesztésre ítélte a férfit, akit a buszvezető ébersége akadályozott meg az idős sértett kirablásában Miskolcon.

Autójukkal indultak útnak és főként a lakatlan ingatlanokat vették célba a terheltek, akik fémhulladékok eltulajdonításából és értékesítéséből tartották fenn magukat. A férfit letartóztatta a bíróság. Az ügyben a Ráckevei Rendőrkapitányság nagyobb értékre üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indított eljárást.

91 rendbeli kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, 46 rendbeli nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, jogtalan elsajátítás vétsége és közokirat-hamisítás bűntette miatt 4 év 6 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélt a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság egy férfit, aki az általa elkövetett csalássorozatoknak több száz sértettet károsított meg több mint 70 millió forint értékben. A bíróság ítéletében egyes polgári jogi igényekről rendelkezett, míg mások érvényesítését egyéb törvényes útra utasította.

A Tatabányai Járásbíróság 2022. május 17-én, közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt indult ügyben, bíróság elé állítás keretében hozott ítéletet azzal a férfivel szemben, aki ukrán származása miatt bántalmazott egy férfit Tatabányán.

Pályázási határidő

Pályázat a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság polgári ügyszakos csoportvezető bírói (300. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége. 

A Miskolci Járásbíróság 2021. szeptember 16-án tartott előkészítő ülést annak a vádlottnak az ügyében, aki idén februárban egy miskolci buszmegállóban támadott meg egy idős asszonyt, korábban pedig egy társasházi lakásból vitt el értéktárgyakat.

A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletet hozott egy büntetőügyben, amelyben a II. rendű vádlott esetében garázdaság vétsége miatt 250 óra közérdekű munkát szabott ki, míg az I. rendű terhelt vonatkozásában tárgyaláson folytatódik az eljárás. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2021. március 10-én meghozott és 2021. március 30-án jogerőre emelkedett ítéletével ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt a vádlottat 100.000 forint pénzbüntetésre ítélte és 1 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. 

A vádlott az eltiltás hatálya alatt, 2021. június 5-én 21 órakor Tatabánya lakott területén vezetett személygépkocsit, mellyel megszegte a KRESZ 4. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt közúti közlekedési szabályt, ezért 2021. július 13-án bíróság elé állítására került sor.

A Kisvárdai Járásbíróság 2021. augusztus 5-én meghozott ítéletével közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt P. A. vádlottat 8 hónap szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 1 év 6 havi próbaidőre felfüggesztette azzal, hogy a szabadságvesztést végrehajtásának esetén börtönben kell végrehajtani. 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2023. április 28-án előkészítő ülést tartott egy büntetőügyben, amelyben a terheltet halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja az ügyészség.  

Hat év börtönben végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék 2023. május 5-én azt a vádlottat, aki Debrecenben a nyílt utcán szúrta hasba egyik ismerősét.

Az elsőfokú bíróság a vádlottat emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek. A férfi leghamarabb a büntetése kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható legkorábban feltételes szabadságra. A törvényszék a vádlottól lefoglalt bicskát elkobozta.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 39 éves dunaújvárosi férfinak, akivel szemben jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének kísérlete miatt indult büntetőeljárás.