Detailed search

Az ügyészség indítványának helyt adva a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a 2022. február 11-én tartott ülésen egy hónap időtartamra elrendelte annak a tatabányai férfinak a letartóztatását, aki a bűncselekmények elkövetését még azután is folytatta, hogy a rendőrség egy lopás miatt gyanúsítottként hallgatta ki. 

A Tatabányai Járásbíróság a 2022. január 25-én tartott tárgyaláson, maradandó fogyatékosságot eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt jogerősen 320.000 forint pénzbüntetésre és 1 év 3 hónap járművezetéstől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki nem adott elsőbbséget a kereszteződésben, így a vétlen személygépkocsi sofőrje súlyosan megsérült az ütközésben.

A Debreceni Törvényszék katonai tanácsa 2022. március 17-én előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a volt szerződéses szakaszvezetőnek az ügyében, aki hosszabb időn keresztül bántalmazta élettársát. 

A férfi a vádirattal egyezően teljeskörű, a bűnösségre is kiterjedő beismerő nyilatkozatot tett, tárgyaláshoz fűződő jogáról lemondott, amelyet a bíróság elfogadott.

A Tatai Járásbíróság a 2022. március 25-én tartott tárgyaláson ítéletet hozott azzal a férfivel szemben, aki 2019 nyarán több táborból, nyaralóból összesen 3,8 millió forint összegben tulajdonított el értéktárgyakat, készpénzt.

A bíróság elrendelte annak a 13 éves lánynak a letartóztatását, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2023 júniusában az uzsonnája miatti elégedetlensége miatt intézeti nevelőjét szidalmazni kezdte, majd a felajánlott ételt nem elfogadva őrjöngött és fertőtlenítővel öntötte le a nőt. Néhány nappal később a gyanúsított előzetes szóváltást követően egy vajazó késsel támadt a sértettre, akit életveszélyesen megfenyegetett és ököllel mellkason ütött.

Pályázási határidő

Pályázat a Budai Központi Kerületi Bíróság Vagyonjogi Csoportjának csoportvezető-helyettes bírói (318. számú) álláshelyének betöltésére

Bírósági vezetői tisztséget határozatlan időre kinevezett bíró tölthet be.

A pályázat elbírálásánál – a pályázatban foglaltakon túl – a tényleges bírói működési gyakorlat tartamának van jelentősége.

Ítéletet hozott az Encsi Járásbíróság azon öt vádlottaknak az ügyében, akik családi vállalkozásként működtettek éttermet és panziót egy borsodi kistelepülésen, illetve ételkiszállítással és közétkeztetéssel is foglalkoztak. 

A Tatabányai Járásbíróság jövedéki termékre, költségvetésnek különösen nagy vagyoni hátrányt okozó bűntett miatt indult ügyben 1-1 hónapra – 2024. november 7. napjáig - elrendelte két ukrán férfi letartóztatását, akik zárjegy nélküli cigarettákat szállítottak. A bíróság álláspontja szerint a letartóztatás a gyanúsítottak jelenlétének biztosítása, valamint a bizonyítás megnehezítése vagy megakadályozása érdekében indokolt. A végzés nem végleges, a gyanúsítottak és a jelenlévő védő fellebbezést jelentett be, a másik védő részére 3 nap biztosított a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.

A Veszprémi Törvényszék tíz év fegyházbüntetésre és tíz év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte azt a 60 éves férfit, akivel szemben védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt folyik büntetőeljárás. A vádlott a szabadságvesztés büntetésből nem bocsátható feltételes szabadságra. A bíróság kötelezte a férfit a hárommillió forintos bűnügyi költség megfizetésére is. Az eljárás során a vádlottal szemben elrendelt bűnügyi felügyelet a másodfokú eljárás befejezéséig fenntartásra került, melyet az ügyész letartóztatás elrendelésére irányulóan megfellebbezett.

2024. 02. 08.

A Tatabányai Járásbíróság a 2024. február 7. napján tartott nyilvános előkészítő ülésen, hivatalos személy elleni erőszak bűntette ügyében hozott ítéletet. A bíróság a vádlottat 2 év 6 hónap börtönbüntetésre, valamint 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság továbbá kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült 171.524 forint bűnügyi költség megfizetésére. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, azonban az nem jogerős, mivel a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést.

Év
2018
Közlöny
File

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak és nőnek, akik úgy vásárolhattak részletre az interneten keresztül nagy értékű mobiltelefonokat és műszaki cikkeket, hogy minden alkalommal más, valós személyek adatait adták meg, azok tudta és beleegyezése nélkül.

A Vásárosnaményi Járásbíróság 2019.  december 16-án tartott előkészítő ülésén társtettesként elkövetett orgazdaság bűntette miatt 7 hónap – végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte D.F. vádlottat. 

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója egy hónapra javítóintézetben rendelte el annak a fiatalkorú lánynak a letartóztatását, akit társtettesként, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. 

A bíróság a fk. gyanúsított 3 társának a letartóztatását 2020. január 13-án, 1 nő gyanúsított letartóztatását pedig 2020. január 14. napján rendelte el.

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság a 2021. május 25-én tartott nyilvános ülésén megváltoztatta annak a férfinak az elsőfokú ítéletét, akit gyermekpornográfia bűntette miatt ítélt el a Debreceni Járásbíróság.

A Tatabányai Járásbíróság 2021. február 24-én tartott ülésén embercsempészés bűntette miatt elrendelte egy Kínában született litván állampolgárságú férfi letartóztatását 1 hónapra.

A Miskolci Törvényszék felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azt a férfit, aki a fiát kölcsönös szitkozódást követően hátba szúrta egy 12,5 centiméter pengehosszúságú konyhakéssel, melynek következtében a sértett közvetetten életveszélyes mellkasi sérülést szenvedett. 

A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit rablás bűntettével gyanúsítanak.