A Fővárosi Törvényszék 2024. szeptember 2-án ítéletet hirdet abban a büntetőügyben, amelyben a Quaestor-cégcsoport vezetője és munkatársai vádlottként, míg a nagyszámú károsult sértettként várja a bíróság ítéletét.
Detailed search
Idén 30 éve alakult meg a Zalaegerszegi Törvényszék Dr. Degré Alajos Jogi Szakkönyvtára. A jeles évforduló kapcsán 2024. október 10-én konferencia került megrendezésre Bíróság – Könyv – Könyvtár címmel.
A rendezvény a Zalaegerszegi Törvényszék, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Jogi Szekciója, illetve az Országos Bírósági Könyvtári Rendszer égisze alatt, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) támogatásával valósult meg.
A több mint 70 fős rendezvény résztvevőit az Országos Bírósági Hivatal főosztályvezetője,
dr. Csorba Zsolt Ödön köszöntötte, melynek során hangsúlyozta a bírósági könyvtárak jelentőségét, kiemelve a zalai kezdeteket, hiszen az 1994-ben alakult Dr. Degré Alajos Jogi Szakkönyvtár mintául szolgált az ország többi bíróságának is. A főosztályvezető kitért arra is, hogy a Zalaegerszegi Törvényszék élen jár az OBH Ráth György bírósági történelem és hagyományápolás pályázatában is: 10 éve sikeres a téma különféle területein, maradandót alkotva az utókor számára is.
A résztvevők a könyvtári jubileumot az alapítók - dr. Magyar Károly és Sándor Gertrud -, valamint a névadó, dr. Degré Alajos leszármazottaival együtt ünnepelhették.
Dr. Magyar Károly 1992-ben lett a törvényszék elnöke azzal az álommal, hogy a régi bírósági épület felújítása során létrehoz egy könyvtárat is. Nyitóbeszédében felidézte a kezdeteket, kiemelte: a bíráskodás jellemzője, hogy élő kapcsolatban van a mindenkori elmélettel, tudománnyal, s ehhez nélkülözhetetlen a könyvtár. Nem csak a múltban, napjainkban is.
Sándor Gertrud 1994-ben tette le az esküt az igazságszolgáltatás kötelékében és 24 éven át vezette a szakkönyvtárat. Előadásában bemutatta a főbb állomásokat, mérföldköveket, többek között kitérve arra, hogy 1996-ban vette fel a bibliotéka dr. Degré Alajos nevét, s jelezte: nem csak a jogi szakkönyvtárak, hanem a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Jogi Szekciója is zalai gyökerekkel bír.
A könyvtár névadójának emlékét dr. Horváth Zsolt, a Lenti Járásbíróság elnöke idézte fel. Az „Egy fáradhatatlan elme” című előadása nyomán egy rendkívül sokoldalú Degré Alajost ismerhetett meg a közönség: cserkészt, katonát, miniszteri biztost, bírót, tanárt, levéltárost, az Embert. Az előadó szavai során olyan életút bontakozott ki, amely méltó példa lehet mindenki számára.
A Degré Alajosról elnevezett bibliotéka 3.000 kötettel indult, s ma már több mint 20 ezer példányt számlál, benne több, saját kiadású dokumentummal. A Ráth György bírósági történelem és hagyományápolás pályázat révén az elmúlt években ugyanis több kiadvány is napvilágot látott. A legújabb, a konferencia napján bemutatott „Zalai bírói archontológia 1872-2024” átdogozott és frissített kiadása egy 2020-ban lezárt kutatásnak. A kiadványt – amely elérhető lesz a bíróság honlapján – dr. Sorok Norbert, a Zalaegerszegi Törvényszék elnöke mutatta be.
Gerencsér Judit, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgató-helyettese, a Kúria egykori könyvtárvezetője személyesen ugyan nem lehetett jelen, de üzenetében hangsúlyozta: a 21. században a könyvtárak és a könyvtárosok szerepe felbecsülhetetlen. A régi megtartása mellett az újat elsajátítva alkalmazkodnak a változó környezethez, összekötő kapocsként szolgálnak nem csak az olvasók, hanem egymás között is. Csapatmunka, elhivatottság és élethosszig tartó tanulás jellemzi a szakmát, amely az elkötelezett vezetők támogatása mellett szolgálja a jogi közösséget.
Dr. Urai-Tóth Éva, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Jogi Szekciójának elnöke, az Országgyűlési Könyvtár vezetőhelyettese zárta az előadók sorát azzal, hogy bemutatta az Országgyűlés Magyar Jogi Portálját, amelyen a konferenciához kapcsoltan elindult Degré Alajos műveink digitalizálása, s a jövőben a leszármazottakkal történő egyeztetést követően nyilvánosan is elérhetőek lesznek a Zalaegerszegen sokak által csak Lojzi bácsiként ismert névadó művei.
A konferencia bírósági tárlatvezetéssel zárult, amely során dr. Sorok Norbert elnök és Balog Eszter könyvtárvezető kalauzolta az érdeklődőket.
A program a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Jogi Szekciója tagjai számára másnap is folytatódott, a szakmai konferencia után Zalaegerszeg nevezetességeivel ismerkedhettek a résztvevők: a Göcseji Múzeumban tárlatvezetés, a Tourinform Iroda jóvoltából egy Belvárosi séta program várta az érdeklőket, s lehetőség volt a Mindszentyneum megtekintésére. A Zala Vármegyei Büntetés-Végrehajtási Intézetet is fogadta a jogi könyvtárosokat, ahol amellett, hogy széleskörű tájékoztatót kaptak az intézet működéséről, mindennapjairól, megismerkedhettek a börtön könyvtárával is.
Dr. Vándor Virág
sajtószóvivő
Az Országos Bírói Tanácsot a 2014. október 14. napján megtartott ülésén tájékoztatták a végrehajtói fegyelmi bíróságok elnökei a fegyelmi bíróságok elmúlt évi tevékenységéről
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az OBH-ban történő munkavégzés zavartalanságának és az OBH kezelésében, használatában lévő épületek rendjének biztosítása, valamint a bírák, az igazságügyi alkalmazottak és az OBH épületébe belépő személyek egészségének megóvása érdekében az OBH Szalay utcai épületének területére az ügyfelek kizárólag ügyintézés céljából, az ügyfélfogadásra kijelölt Országos Nyilvántartási Irodába előzetes regisztrációt követően léphetnek be.
Az Országos Bírósági Hivatal 2013 óta foglalkoztat megváltozott munkaképességűeket az AURA Egyesülettel kötött együttműködési megállapodás keretében. Jelenleg két Asperger-szindrómás fiatalnak ad munkát, mindketten tisztviselőként dolgoznak a hivatal Országos Nyilvántartási és Ügyfélkapcsolati Osztályán napi nyolc órában.