A magánszemély felperes közérdekű adat kiadása iránt indított perében azt kérte a Fővárosi Törvényszéktől, hogy az az alperest kötelezze az ún. kegyelmi ügyben keletkezett valamennyi irat számára történő kiadására.
Detailed search
Egyre nagyobb az igény arra, hogy a bíróságok a digitális térben is jelen legyenek: az online jelenlét, az elektronikus kapcsolattartás ugyanis egyszerűbbé teszi a bíróságok elérését mind a bírák, mind az ügyfelek számára - hangzott el a Digitális Nyílt Nap ötödik állomásán.
2014-hez képest több mint háromszorosára emelkedett azoknak a száma, akik az ország bíróságain tevékenykedő tanúgondozóktól kértek segítséget. Míg 2014-ben 6500-an fordultak a tanúgondozókhoz, addig 2018-ban a megkeresések száma csaknem elérte a 21 ezret.
A Bajai Járásbíróság gyorsított eljárásban 11 hónap – végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztett – börtönre ítélt egy 23 éves horvát állampolgárságú férfit, akit a Bajai Járási Ügyészség lopás, garázdaság és testi sértés miatt állított bíróság elé.
Terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette miatt kettő év - végrehajtásában négy év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte és öt évre kiutasította Magyarország területéről a Nyíregyházi Törvényszék 2025. február 18-án, bíróság elé állítás keretében megtartott tárgyaláson A.S. vádlottat.
A jövőben a bíróságon eltöltött gyakorlatért járó többletpontok számítási módja kedvezőbb lesz: a pályázók minden bíróságon eltöltött szakmai gyakorlatért hetenként 1 pontot, legfeljebb azonban 12 pontot kaphatnak.
A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak az 58 éves férfinak, akivel szemben erőszakkal, valamint élet, testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel elkövetett emberrablás bűntette és más bűncselekmény miatt indult nyomozás.