A Zalaegerszegi Törvényszék 2023-ban is kiemelkedően teljesített, ezt mutatják a legfontosabb minőségi és mennyiségi mutatói is - mondta dr. Csorba Zsolt Ödön, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) Elnöki Kabinet főosztályvezetője a Zalaegerszegi Törvényszék sajtótájékoztatóján.
Detailed search
Spannerné dr. Csatári Zsuzsannát nevezte ki 6 évre a Székesfehérvári Törvényszék elnökhelyettesévé az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Az új elnökhelyettes munkájával az igazságszolgáltatás tekintélyét is szeretné emelni.
Az Országos Bírósági Hivatal Digitális Nyílt Nap rendezvénysorozat záró programjának adott otthont 2019. január 21-én a Budapest Környéki Törvényszék.
A Digitális Nyílt Nap rendezvénysorozat lehetőséget teremtett arra, hogy az ország valamennyi bírája, igazságügyi alkalmazottja, illetve a társhatóságok vezetői, képviselői tájékozódhassanak az elmúlt években a bíróságokon megvalósult és a jövőben megvalósuló elektronikus fejlesztésekről.
Az Érdi Járásbíróság 2019. január 1-jétől az Érdi Járás hét településére kiterjedő illetékességi területtel, megkezdte működését, így körülbelül 150.000 lakos gyorsabban és könnyebben juthat hozzá a bírósági szolgáltatásokhoz.
Együttműködési megállapodást írt alá az Országos Bírósági Hivatal és a Magyar Művészeti Akadémia elnöke. A megállapodás értelmében a magyar művészvilág nagyjai látogatnak el hétről-hétre a Magyar Igazságügyi Akadémia MIA Klubjának rendezvényeire - legközelebb e héten csütörtökön.
Az egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódóan egyéb törvények módosításáról szóló 2021. évi CXXXIV. törvény rendelkezései alapján 2022. március 1. napjától a közigazgatási ügyekben eljáró bíróságok hatásköre módosul.
Az Érdi Járásbíróság és az Érdi Járási Ügyészség új épületének átadása alkalmából 2022. március 30-án sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepi rendezvényt tartottak. A résztvevőket dr. Polt Péter, legfőbb ügyész és dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke köszöntötte.