A Komáromi Járásbíróság nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette miatt indult ügyben tárgyalás mellőzésével, ügyiratok alapján döntött azzal a két férfivel szemben, akik a cég tehergépkocsijával vitték ki a telephelyről a lopott szigetelőanyagot. A bíróság a vádlottakkal szemben jogerősen 1 év – végrehajtásában 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki.
Detailed search
Rögtön a versenyt követően még nem gondolt a sikerre. Izgult néhány váratlan fordulat miatt és a dolgozatát sem érezte tökéletesnek. Aggodalma azonban alaptalannak bizonyult, mivel ezüstéremmel tért haza az 52. INTERSTENO Kongresszus és Világbajnokságról. Kollárikné Terjéki Krisztina, a Budapesti XVIII-XIX. Kerületi Bíróság tisztviselője jegyzőkönyvvezetésben remekelt a nagyszabású világversenyen.
A Tapolcai Járásbíróság egy év nyolc hónap – végrehajtásában négy év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte azt a 30 éves sümegi férfit, akivel szemben hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt folyt büntetőeljárás. Kötelezte a bíróság a vádlottat a büntetőeljárás során felmerült több mint 260 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére.
Élen jár az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az autista fiatalok foglalkoztatásában, fogalmazott az Aura autistákat támogató egyesület elnöke azon a workshopon, amelyet a jelenlegi és a jövőbeli munkáltatók számára tartottak a Magyar Igazságügyi Akadémián.
Komoly próbatétel várt a bírói pályára készülő jogászokra a Magyar Igazságügyi Akadémián (MIA) 2019. szeptember 4-én. Több mint hatvanan gyűltek össze, hogy részt vegyenek az Országos Bírósági Hivatal (OBH) által kiírt fogalmazói vizsgán.
Szuverenitás és identitás – erre a két témára épült a Szuverenitás az európai igazságügyi térségben című nemzetközi konferencia, amelyet első alkalommal rendezett meg az Országos Bírósági Hivatal az igazságügyi palotában. Az eseményen a hazai jogtudósok mellett több európai egyetem professzora és az Európai Jogakadémia igazgatója is részt vett.