Detailed search

A Szegedi Törvényszék három bíróból álló másodfokú tanácsa helybenhagyta a büntetés-végrehajtási bíró 2019. május 28-án meghozott azon döntését, melyben az emberölés bűntette és rongálás bűntette miatt 17 év szabadságvesztésre ítélt H. D. elítéltet 2019. július 15. napjával feltételes szabadságra bocsátotta.

A Kecskeméti Járásbíróság ítéletet hirdetett annak az ügyvédnek a büntetőügyében, akit sikkasztással és más bűncselekmények elkövetésével vádol az ügyészség. A bíróság a vádlott bűnösségét üzletszerűen, – köztük nagyobb, illetve jelentős értékre elkövetett – sikkasztás és közokirat hamisítás bűntettében állapította meg, amelyért a vádlottat 4 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, 6 év ügyvédi tevékenységtől, mint foglalkozástól eltiltásra, valamint 6 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt elsőfokon 5 év börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit, akit végleges hatállyal eltiltott a közúti járművezetéstől is. 

Az elmúlt héten tizenkét ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. 
 
Négy ügyben a költségvetési csalás vétségét megvalósító vádlottakat a bíróság jogerős ítéletével 1-1, illetve 2 év időtartamra próbára bocsátotta.  
 
A Nyíregyházi Járásbíróság az elmúlt héten nyolc ügyet bírált el bíróság elé állításos eljárásban. 
 
Orvhalászat vétsége miatt a bíróság a büntetett előéletű vádlottat jogerősen 6 hónap fogházbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 1 évi időtartamra felfüggesztette. 
 
Az elmúlt héten tíz ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. 
 
Három ügyben a kisebb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás vétségét megvalósító vádlottakat a bíróság jogerősen 1-1 időtartamra próbára bocsátotta.
 

A Szegedi Törvényszék másodfokon helybenhagyta az elsőfokú bíróság végzését, melyben a nyomozási bíró 2020. június 20-ig meghosszabbította az emberöléssel gyanúsított Sz. D. letartóztatását.

A megalapozott gyanú szerint 2004. november 16-án a gyanúsított makói otthonában megölte az időskorú sértettet, valamint a látogatóba érkező lányát. 

A Szolnoki Törvényszék 2017. március 8-án helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság azon ítéletét melyben a bíróság kifosztás bűntettében mondta ki bűnösnek, és mint különös visszaesőt 3 év 4 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint a feltételes szabadságra bocsáthatóság kedvezményéből is kizárta azt a 29 éves nőt, aki 2013.

A Siklósi Járásbíróság a 2019. május 28-án tartott tárgyaláson G.V. vádlottat testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek és ezért 1 év 8 hónapra próbára bocsátotta.

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság helybenhagyta a Budai Központi Kerületi Bíróság végzését, amelyben az egy hónapra elrendelte annak az ukrán állampolgárságú férfinak a letartóztatását, akit halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségével és más bűncselekménnyel gyanúsít az ügyészség.      

A Miskolci Járásbíróság 2019. április 11-én hozott ítéletet azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik fiktív cégeladások vádja miatt álltak a bíróság elé.

Állatkínzás bűntette és lopás vétsége miatt állt bíróság előtt egy 54 éves zalai férfi, aki 2010 nyarán kiéheztette és sorsára hagyta a felügyeletére bízott állatokat. A Nagykanizsai Járásbíróság I. fokú ítéletében kiszabott büntetést 2014. november 7-én a Zalaegerszegi Törvényszék enyhítette.

A Veszprémi Járásbíróság 2019. január 28-án folytatólagos tárgyalást tartott abban a büntetőügyben, melyben a vádhatóság azzal vádolja a vádlottat, hogy a Fejér Megyei Hírlapot is kiadó társaság szerkesztőségi informatikai rendszerébe szabadságon lévő munkatársának jelszavával jogosulatlanul belépett és a miniszterelnökkel készített interjú szerkesztett szövegébe négy helyen eredetileg nem szereplő félmondatokat írt be.

200 millió forintra emelte másodfokon a Fővárosi Törvényszék a Gy. T. ügyében elsőfokon megállapított óvadék összegét.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint Gy. T. megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy megbízta P. T-t, ölesse meg Fenyő Jánost. Bizonyítottság esetén a gyanúsított cselekménye felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének megállapítására alkalmas.

 

A Hatvani Járásbíróságon foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt folyamatban lévő büntető eljárásban 2022. november 10-én előkészítő ülést tartott a bíróság, amelyen ítéletet hirdetett.

A Budai Központi Kerületi Bíróság keddi ülésén egy hónapra – 2020. május 7-ig – elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítanak. A bíróság a letartóztatás helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki.

 

Az elmúlt héten tizenegy ügyet tárgyalt a Nyíregyházi Járásbíróság gyorsított eljárásban. 
 
Ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt a bíróság öt ügyben hozott ítéletet. A bíróság a vádlottakat 200.000-200.000 forint pénzbüntetésre ítélte és minden ügyben járművezetéstől eltiltást is alkalmazott. 
 

A Fővárosi Törvényszék másodfokon enyhítette annak a férfinak a büntetését, akit egy 2015 júniusában történt baleset kapcsán maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondtalan okozásának vétsége miatt találtak bűnösnek elsőfokon. A férfit jogerősen 600.000 forint pénzbüntetésre ítélték.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 6 hónap – 1 év 6 hónapra felfüggesztett – fogházbüntetést kiszabó ítéletével szemben a vádlott és védője jelentettek be fellebbezést, amelyet a másodfokú bíróság az enyhítés körében megalapozottnak talált.

Távollétükben 1 év 8 hónap – 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság azt a hat vádlottat, akik még 2014 augusztusában rátámadtak a fegyveres őrökre a Debreceni Menekülttáborban. A vádlottakat a bíróság felbujtóként vagy társtettesként elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, valamint garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek, a szabadságvesztés végrehajtását pedig minden vádlott esetében 3 év próbaidőre felfüggesztette. 
A Fővárosi Törvényszék 2016. november 24-én másodfokú, jogerős határozatával helybenhagyta az elsőfokú bíróság felmentő ítéletét a P. L. ellen garázdaság bűntette miatt indult büntetőügyben.