Detailed search

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. szeptember 27-ig – elrendelte annak a nőnek a letartóztatását, akit többek között kisebb értékre üzletszerűen – bűnsegédként – elkövetett lopás bűntettével, 5 rendbeli szabálysértési értekre, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal – társtettesként – elkövetett lopás vétségével, valamint kényszerintézkedés végrehajtása alóli kivonás céljából elkövetett fogolyszökés vétségével gyanúsítanak. 

Kiskorú kedvesét is beszervezve tulajdonította el a tinédzser lány szüleinek megtakarított pénzét a terhelt. Ellene a Dabasi Rendőrkapitányság nagyobb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt indított eljárást, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája pedig 2022. május 4-én elrendelte a terhelt letartóztatását.

A Tatabányai Törvényszék a 2023. május 31-én tartott, nyilvános, folytatólagos tárgyaláson hozott ítéletet 3 vádlottal szemben, kábítószer-kereskedelem bűntette ügyében.

A Szolnoki Törvényszék életveszélyt okozó testi sértés bűntette, valamint magánlaksértés, személy elleni erőszakos cselekmény fenyegetésével elkövetett zaklatás és garázdaság vétsége miatt, pártfogó felügyelete elrendelése mellett 2 év – végrehajtásában 5 évi próbaidőre – felfüggesztett börtönre ítélte, azt a 31 éves büntetett előéletű férfit, aki 2021. nyarán megkeserítette volt élettársa és annak új párja életét. 

A Szolnoki Törvényszék ítéletet hozott annak a 40 éves férfinak és 21 éves társának a büntetőügyében, akik 2021. január 4-én éjfél körül az egyik kunmadarasi családi ház udvarán úgy megvertek egy férfit, hogy közvetett életveszélyes sérüléseket szenvedett, és csak a gyors és szakszerű orvosi ellátásnak köszönheti az életét.

A jogerősen megállapított tényállás szerint a vádlott testvérpár egy tolna megyei településen tartott éjjel gyalogosan hazafelé, amikor az ittas sértett és élettársa kijött a házukból az utcára és szóváltásba keveredtek. Ennek során mindannyian felindult állapotba kerültek. A sértett egy 1 méter hosszú lapos vascsővel elindult a vádlottak felé, mire az elsőrendű vádlott egy reklámtáblát levett az azt tartó 110, illetve 150 cm-es vasrudakról, majd az egyiket testvérének adta, míg a másikat magához vette.

Az Ajkai Járásbíróság három év hat hónap börtönbüntetésre, két év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, továbbá hét évre kiutasította Magyarország területéről azt a 42 éves szír férfit, akivel szemben embercsempészés bűntette, valamint közúti veszélyeztetés bűntette miatt van folyamatban büntetőeljárás.

A jogerősen megállapított tényállás szerint a német állampolgárságú vádlott 2022 nyarán költözött tartósan Magyarországra az akkor már évek óta itt élő édesanyjához, a sértetthez. Előbb a sértett ingatlanában laktak, majd annak eladását követően albérletben, magukat a sértett nyugdíjából tartották el. A sértett 2022 nyarán egy csípőműtéten esett át, amelyet követően önállóan nem volt képes járni, a mozgását segítő járókeretet sem tudta önállóan használni.

A Tatabányai Járásbíróság nyilvános előkészítő ülésen, közúti veszélyeztetés bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben hozott ítéletet egy többszörösen büntetett előéletű férfivel szemben. A bíróság a vádlottat 2 rendbeli ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége, közúti veszélyeztetés bűntette, 2 rendbeli kábítószer birtoklásának vétsége és bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt, mint többszörös visszaesőt – halmazati büntetésül - 1 év 11 hónap börtönbüntetésre, 7 év közúti járművezetéstől eltiltásra és 5 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte.

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon – 2013. január 11-én – 30 napra elrendelte a győri fémhulladék kereskedő bűnszervezet XV. rendű gyanúsítottjának előzetes letartóztatását.

Image

Az Alaptörvényben meghatározottak szerint és annak szellemében végezték munkájukat a magyar bírók és igazságügyi alkalmazottak, jelentette ki az InfoRádiónak az Országos Bírósági Hivatal elnökhelyettese, dr. Répássy Árpád, aki november 12-én az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága előtt számolt be a bírósági szervezet 2018. évi tevékenységéről.

Magyarországon ma több mint 200, ún. közhiteles nyilvántartás létezik. A bíróság az eljárások során számos nyilvántartott adat igazolását kérheti, amelyeknek beszerzése anyagilag is terhet róhat az ügyfélre, és a hivatali ügyintézés akár órákat vehet igénybe. A Digitális Bíróság Projektben zajló fejlesztéseknek köszönhetően a jövőben ezeket az adatokat már nem a jogkereső állampolgárnak kell beszereznie.

Végzésével helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a több emberen, különös kegyetlenséggel, aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és társtettesként, folytatólagosan elkövetett embercsempészés bűntette miatt SZ. R. I. rendű és T. K. M. II. rendű vádlottak ellen indított büntetőügyben az elsőfokon eljárt Kecskeméti Törvényszék ítéletét. Az I. rendű vádlott jogerős büntetése így 14 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés és 10 év közügyektől eltiltás, míg a II.

A Nyíregyházi Törvényszék 2018. szeptember 19-én többrendbeli testi sértés bűntette miatt 7 év börtönbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre ítélte Sz. Zs. vádlottat.

A Salgótarjáni Járásbíróság 2014. november 10-én olyan ügyben hirdetett határozatot, amelyben egy gépjármű vezetésével kapcsolatos, szinte mindenféle szabályszegés megvalósult.
 
A határozat indokolása szerint az eljárás alá vont személynek vezetői engedélye soha nem volt, ennek ellenére rendszeresen közlekedik gépkocsikkal közutakon; idén már kétszer vonták ezért felelősségre:
Emberölés bűntette miatt előzetes letartóztatásba került az a gyanúsított, akit 2014. november 22-én vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb egy hónapig, 2014. december 24-ig előzetes letartóztatásban marad.
 

A Pécsi Járásbíróság 2019. szeptember 11-én egy hónapra elrendelte a fiatalkorú L.R.I, fiatalkorú O.E.J, valamint O.J.M. és O. J.  gyanúsítottak letartóztatását csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének  megalapozott gyanúja miatt.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség az I.r. vádlottat emberölés bűntettével és lőfegyverrel visszaélés bűntettével, társát pedig bűnpártolással és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével vádolja.
 
A Kecskeméti Törvényszék – a váddal egyező minősítés alapján – az I.r. vádlottat 16 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra, társát pedig 3 év 6 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.
 
A Tatabányai Járásbíróság a 2015. november 16-án kihirdetett ítéletével D. Gy. vádlottat bűnösnek mondta ki rablás bűntettében és kifosztás bűntettében, ezért mint többszörös visszaesőt, halmazati büntetésül 15 év fegyház fokozatú szabadságvesztés büntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
 
Az Egri Járásbíróság nyomozási bírája a 2016. március hó 22. napján megtartott ülésen 2016. április hó 22. napjáig elrendelte K.M. gyanúsított előzetes letartóztatását.
 
A Füzesabonyi Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt folytat nyomozást K.M. gyanúsítottal szemben.