Pécsi Törvényszék - Letartóztatás elrendelése csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt

Szervezeti egység
Pécsi Törvényszék

A Pécsi Járásbíróság 2019. szeptember 11-én egy hónapra elrendelte a fiatalkorú L.R.I, fiatalkorú O.E.J, valamint O.J.M. és O. J.  gyanúsítottak letartóztatását csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének  megalapozott gyanúja miatt.

A rendelkezésére álló adatok szerint a sértett 2019. augusztus 30. napján 2 óra és 3 óra közötti időben Pécsett, a Hungária úton sétált hazafelé a Budai Nagy Antal utca irányába, amikor a 100 éves Borozó utáni járdaszakaszon a gyanúsítottak követni kezdték, majd hirtelen a rajta lévő övtáskát megrántották. Ahogy a sértett hátrafordult a gyanúsítottak körbevették és értékei átadására szólították fel a sértettet. A gyanúsítottak kérésük nyomatékosítására egy kb.7-8 cm pengehosszúságú bicskát vettek elő. Ennek hatására a sértett átadta a nála lévő, körülbelül 500,-Ft aprópénzét. Ezt követően megpofozták, mire a sértett a belváros irányába próbált menekülni, azonban pulóverénél fogva visszahúzták, a földre lökték ahol több alaklommal megrúgták. Amíg a sértett a földön feküdt a fiatalkorú O.E.J. a bicskával levágta és elvette az oldalán lévő övtáskáját, amelyben a mobiltelefonját tartotta. A sértett ekkor felállt és futva távozott a helyszínről. A bűncselekménnyel okozott kár körülbelül 40.000,-Ft. 
A sértett a cselekmény következtében a csukló és kéz egyéb részeinek zúzódását szenvedte el, mely 8 napon belül gyógyuló könnyű testi sérülés.

A bíróság szükségesnek találta a büntetett előéletű gyanúsítottak letartóztatásának elrendelését, mivel a bűncselekmény tárgyi súlyára tekintettel megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak a büntetőeljárásban elérhetetlenné válnának, megszöknének, elrejtőznének.

A végzés nem végleges, a végzés ellen gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be.

Pécs, 2019. szeptember 11.
 

Pécsi Törvényszék Sajtóosztály