Detailed search

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a két férfinek az ügyében, akikkel szemben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indult büntetőeljárás.

 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 520 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2023
A Nyíregyházi Törvényszék másodfokú tanácsa rablás és kifosztás bűntette miatt folyamatban volt büntető ügyben helybenhagyta a Nyíregyházi Járásbíróság által a vádlottal szemben kiszabott 9 év fegyházbüntetésről szóló ítéletét. 
 

A Debreceni Törvényszék 2020. október 13-án ítéletet hirdetett annak a három vádlottnak az ügyében, akik súlyosan bántalmaztak és kiraboltak egy idős asszonyt Pocsajon, aki végül a kórházban belehalt sérüléseibe.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntetőtanácsa a halált okozó testi sértés miatt B. Károly ellen indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét.
A vádlott cselekményét az ítélőtábla halált okozó testi sértés bűntette helyett súlyos testi sértés büntette kísérletének minősítette, a vádlott büntetését pedig 5 év fegyházról és 5 év közügyektől eltiltásról 2 év 10 hónap fegyházra és 3 év közügyektől eltiltásra enyhítette.

A Debreceni Törvényszék mai napon kihirdetett ítéletében S. Csaba vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés bűntette kísérletében. A törvényszék dr. Nagy Antal vezette tanácsa a vádlottat, mint erőszakos többszörös visszaesőt életfogytig tartó fegyházbüntetéssel és 10 év közügyektől eltiltással sújtotta. A férfi a bíróság ítélete értelmében 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.

Image

Negyedik alkalommal tájékozódnak nemzetközi konferencián a bírósági szervezet közvetítői az alternatív vitarendezés hazai és nemzetközi helyzetéről.

Az Ajkai Járásbíróság az I. rendű vádlottat – mint többszörös visszaesőt – társtettesként elkövetett jármű önkényes elvételének bűntette, társtettesként elkövetett lopás vétsége, járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntette, kábítószer birtoklásának vétsége, valamint csalás vétsége miatt 2 év 8 hónap fegyházbüntetésre ítélte, két évre eltiltotta a közúti járművezetéstől, valamint négy évre a közügyek gyakorlásától. Megállapította, hogy a vádlott a szabadságvesztés büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható. 

Az Encsi Járásbíróság az első tárgyalási napon ítéletet hozott azoknak a vádlottaknak a büntetőügyében, akik Encsen, 2018. május 3-án a 86 éves sértettnek egy aranynak tűnő, ám bizsu nyakláncot adtak el 65.000.- forintért.

A Tiszaújvárosi Járásbíróság nyomozási bírája 2016. május hó 31. napján előzetes letartóztatását rendelte el annak a román állampolgárságú gyanúsítottnak, aki 2016. május hó 29. napján a hajnali órákban az általa vezetett Hyundai Trajet típusú kisbusszal az M3 autópálya nemesbikki szakaszán a 158-as kilométerszelvénynél az útpályáról lesodródva a szalagkorlátnak ütközött.
Image

A Miskolci Törvényszék 2019. március 6-án jelentette meg „Családi kisokos 2019.” című kiadványát, melyben a családokat érintő kedvezmények lehetőségeiről és azok feltételeiről nyújt széleskörű tájékoztatást a dolgozók részére. Ennek apropóján készítettünk interjút Jacsó-Firkola Andreával, aki amellett, hogy a Miskolci Törvényszék büntető ügyszakában dolgozó igazságügyi alkalmazottja, három gyermek anyukája is.

2025. 03. 06.

A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2025. március 5-én tartott nyilvános ülésén – helybenhagyva a Tamási Járásbíróság elsőfokú ítéletét – halált okozó közúti baleset okozása vétségének vádja alól jogerősen is felmentette azt a nőt, aki 2022 nyarán Pincehelyen egy zebrán autójával elütött egy nőt, aki ennek következtében életét vesztette. 

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa a rablás bűntette és más bűncselekmények miatt R. Gy. és társai ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék II. fokon meghozott ítéletét. 



Az Érdi Járási Ügyészség 2019. szeptember 13-án emelt vádat az Érdi Járásbíróság előtt az Érd Felső Vasútállomáson elkövetett erőszakos vagyon elleni bűncselekmény miatt. 

A jogerősen megállapított tényállás szerint a vádlott 2020-ban költözött Romániából Magyarországra, azóta szívességi lakáshasználóként az egyik sértettnél élt. Közreműködött a ház körüli munkavégzésben, illetve a sértett vállalkozásában, amiért teljes körű ellátást kapott. 2021-ben a sértettnek és élettársának gyermeke született, majd újabb gyermeket vártak, ezért – mivel az ingatlan hosszú távon ennyi embernek már szűkös lett volna – megkérték a vádlottat, hogy költözzön haza vagy a ház egy lakhatásra csak éppen elégséges helyiségében alakítson ki magának egy szobát.

Bírói pályázatok kiadávny 2018

Kattintson a kiadványra 

Pályázási határidő

438.E/2018. (VI. 19.) OBHE 

határozat 

a Közép-dunántúli Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium kollégiumvezetői állásának pályázati kiírásáról

 

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Közép-dunántúli Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium kollégiumvezetői tisztségére pályázatot hirdet.

A bírósági vezetői tisztséget az a határozatlan időre kinevezett bíró töltheti be. 

Image

Január 28. az adatvédelem nemzetközi napja, célja pedig, hogy felhívja a figyelmet az adatvédelem fontosságára. A mindennapjainkban is tapasztalható, hogy az Európai Unió a személyiségi jogok és az adatvédelem érdekében egyre határozottabban lép fel. A sokat emlegetett GDPR (General Data Protection Regulation) 2018. májusi bevezetése óta az adatvédelem területén a korábbinál jóval szigorúbb lett az EU szabályozása.  

Image

Megalapozatlan az OBT-nek az OBH elnökének felmentését kezdeményező határozata.