Detailed search

A Pécsi Járásbíróság 2017. szeptember 8. napján elrendelte egy pécsi férfi előzetes letartóztatását többrendbeli kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének, csalás vétségének, okirattal visszaélés vétségének, sikkasztás bűntettének, sikkasztás vétségének, közokirat-hamisítás bűntettének és magánokirat felhasználása vétségének alapos gyanúja miatt egy hónapra.
 

A Nagykanizsai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki utastársai testi épségét veszélyeztetve balesetet okozott.  

Az Ózdi Járásbíróság elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik a gyanú szerint megöléssel fenyegetőztek egy ózdi benzinkúton 2022. október 15-én hajnalban.

Az elsőfokon eljárt büntetés-végrehajtási bíró az elítélt által előadottakra, a fogvatartása alatti magatartását részletező büntetés-végrehajtási intézeti előterjesztésre, valamint az igazságügyi pszichológus bevonásával készült komplex szakértői véleményre alapozva úgy határozott, hogy az elítéltnek tovább kell töltenie életfogytig tartó – több emberen elkövetett emberölés bűntette és más, súlyos bűncselekmények miatt kiszabott – fegyházbü

Miskolci Törvényszék – Jogerős döntés az ózdi rablások ügyében

A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa 2021. május 14-én helybenhagyta az Ózdi Járásbíróság ítéletét azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik az utcán szemelték ki idős, gyenge fizikumú áldozataikat.

A Mezőkövesdi Járásbíróság bíróság elé állítás keretében döntött a két román férfi büntetőjogi felelősségéről. 

A bíróság által megállapított tények szerint két férfi 2021. szeptember 7-én egy Mercedes Sprinter típusú tehergépkocsi rakterében 14 külföldi, hazánkban illegálisan tartózkodó személyt szállított át Magyarországon a szerb-román-magyar határtól indulva Budapest irányába haladva.

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2018. március 10-én emberölés bűntette miatt indult eljárásban megszüntette ifj. T. B. előzetes letartóztatását, egyúttal elrendelte ideiglenes kényszergyógykezelését.
 
A bíróság megállapította, hogy a nyomozás adatai szerint a gyanúsított továbbra is megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. január 20-án reggel tornyospálcai lakóházukban többször megszúrta édesapját, aki ennek következtében életét vesztette. 
A Pécsi Járásbíróság 2018. május 25-én kihirdetett ítéletével D. Sz. I. r. vádlottat 10 hónap végrehajtásában 3 évre felfüggesztett, R. I. II. r. vádlottat 7 hónap, végrehajtásában 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, valamint kötelezte a vádlottakat a büntetőeljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére. A bíróság R.-né B. M. III. r. vádlottal szemben az eljárást megszüntette, tekintettel arra, hogy a büntetőeljárás során elhalálozott.
 

A Tiszaújvárosi Járásbíróság ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, aki elkábította az idős sértettet értékei megszerzése érdekében. 

Ítéletet hozott a Kazincbarcikai Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki ittas állapotban egy parkoló autóbusz ajtaját benyomta, a járművet elindította, két település között vezette, majd árokpartnak ütközött.

A Pécsi Járásbíróság 2025. január 27-én elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének, önbíráskodás bűntettének, testi sértés bűntettének alapos gyanúja miatt.

TÁJÉKOZTATÓ
 
A Szigetvár Takarékszövetkezet által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 25-re a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 09.00; Helyszín: II., Varsányi I. u. 40-44., III. em. 303.)
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A Buda Regionális Bank Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. október 6-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 13.00; Helyszín: II., Varsányi I. u. 40-44., II. em. 218.)
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A Sopron Bank Burgenland Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. augusztus 26-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 10.00; Helyszín: II., Varsányi I. u. 40-44., IV. em. 419.).
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A Merkantil Car Gépjármű Lízing Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2014. szeptember 10-re a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 14.00; Helyszín: II.,varsányi I. u. 40-44.,  I.,104.).
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A P. T. és 2 társa ellen emberölés bűntette miatt folyamatban lévő büntetőügyben 2015. március 13-ra a Fővárosi Törvényszék tárgyalást tűzött. (Időpont: 8.30; Helyszín: II., Fő utca 70-78.).
 
Előzetes letartóztatás a halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt indult büntetőügyben
 
 
Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. március 23-án helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság azon végzését, amellyel egy 22 éves rákócziújfalui férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett.
 
TÁJÉKOZTATÓ
 
A K&H Bank  Zrt. által a törvényi vélelem megdöntése végett a Magyar Állam ellen indított polgári perben 2015. február 13-ra a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma tárgyalást tűzött. (Időpont: 9.00; Helyszín: II.,Varsányi I. u. 40-44.,  III.,317.).
 
A Szolnoki Járásbíróság 2016. december 10-én egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a 31 éves kunmadarasi férfinak, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. december 8-án este 21 óra körüli időben eddig ismeretlenül maradt társával ittas állapotban, egy baltával a kezében megjelent Kunmadarason egy idős helyi asszony házánál.

A Debreceni Járásbíróság 2020. május 31-én egy hónapra elrendelte annak a 42 éves férfinak a letartóztatását, akit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsít a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség.