Zalaegerszegi Törvényszék – Indulatból elrántotta a kormányt
A Nagykanizsai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, aki utastársai testi épségét veszélyeztetve balesetet okozott.
A megállapított tényállás szerint 2021 decemberében a délutáni órákban a vádlott, a korábbi barátnője és a sértett nő, gépkocsival Tótszerdahelyről Nagykanizsára indultak. Az autót a volt barátnő vezette, mellette ült a vádlott, a hátsó ülésen pedig a sértett foglalt helyet. Vele a férfinak korábban már több nézeteltérése is volt, mivel a nő beleszólt a párkapcsolatába. Az út során vitatkozni kezdtek, és az egyre idegesebb vádlott hirtelen átnyúlt a vezetői oldalra, megfogta a kormányt és elrántotta. Ennek következtében a gépkocsivezető elvesztette uralmát a jármű felett, áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, letért az úttestről és egy ingatlan beton hídfőjének, majd a ház kerítésének ütközve állt meg. A balesetet követően a vádlott azonnal kiszállt az autóból és azt kiabálta, „Dögölj meg!”, majd elhagyta a helyszínt anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a baleset következtében a járműben bárki megsérült vagy segítségnyújtásra szorult-e. A balesetben a sértett könnyebb sérüléseket szenvedett, a volt barátnő kárigényét pedig a bíróság egyéb törvényes útra utasította.
A vádlottat a bíróság bűnösnek mondta ki közlekedés biztonság elleni bűntett és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt, amiért 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.
A büntetővégzés jogerős.
Zalaegerszeg, 2022. szeptember 30.
Zalaegerszegi Törvényszék Sajtóosztály